Hejja TestVérek!

Sokak számára nem teljesen világos, hogyan értelmezzék az Úr főbb parancsolatát, főleg ami az „…úgy mint önmagad.” részt illeti.

Csak az szeretheti önmagát helyes értelemben, aki az Istent, az Atyát, az Urat és Krisztust mindenek felett szereti. Olyan szeretettel, amely megpuhít bennünket, amely odaadással füleli az Egy szavát. Füleli az impulzusait, a szeretetét, a lélek és a szív megérintését. Amint megérint bennnünket bensőnkben a teljes szeretetével, a fényével, a békéjével, az örömével, úgy megnyílik a szívünk mint egy napsütötte virág. Ekkor nem is tudunk másképp, kénytelenek vagyunk felismerni belső és külső látásunkkal, hogy mennyire hasonlítunk Őrá.

Hogyne szeretné az Istent szerető gyermek ezt szemünk elé vetített létet, mikor tükröződünk az Úrban?

Ha felismerjünk magunkat Őbenne tetteinkben, beszédünkben és gondolatainkban, ha szeretünk mint az Úr szeretett és életével megmutatta, bezáródik  akör és magába foglalja a teljes főparancsolatot: „Szeresd az Istent, az Atyádat mindenek előtt és felebarátodat mint önmagad.”

Ekkor sejthetjük e parancsolat szentségét, mely az Ő első felénk, a gyermekeihez intézett kérése. És valóban, ha bensőnkbe költöztetjük és éljük e parancsolatot hétköznapjainkban, mert már nem is tudunk másképp tenni és élni, akkor valóságosan az Ő lábnyomába léptünk szellemi hazánk felé.

Akkor megtörténik mindaz, amit már akkoriban mondott nekünk: „Ti még nagyobb dolgokat fogtok véghez vinni, mint amit Én tettem.”

Higgyünk a nagyságunkban, fogadjuk el köszönetteljesen az adottságainkat, melyeket az Úr fektetett belénk, mely a mi jogos örökségünk. Utána osszuk szét azokat, és a Jóisten újból megtelíti kezeinket, karjainkat, a szívünket a mennyek újabb és újabb áldásáradatával. Ami e féle helyes módon történik az Úr nevében, az megvéd bennünket az öröm túláradásától, mert valljuk be, hajlamosak vagyunk rá.

Járjuk hát utunkatszolgáljunk és szeressünk az Ő szeretetével mibennünk, és meglátjuk, hogy túlteszünk magunkon, felfedezzük a valós földi hivatásunkat. Az Úr vezetése és támogatása biztos. Kísér bennünket utunkon szeretetével és áldásával.

Áldás!

A bukástól a hazatérésig a szivárvány jelképében

Kedves testvérek, most felvázoljuk a történést, ami a bukással kezdődött, és a mennyeken kívüli területek létrejöttével –beleértve az anyagot, így a Földet is- folytatódott, és végül minden bukott teremtmény hazatérésével végződik az örök hazánkba, s ezzel zárul a kör. Örökkön örökké, mert egy második bukás soha többé nem fog megtörténni.

E hatalmas történés elfogadása és felfogása nagy segítséget jelent azok számára, akik sóvárognak Őiránta, akik szeretik Őt, akik járják az utat az Atyánk szívéhez. Mert pont ők azok, akiket roppant ügyes módon próbálnak félrevezetni és elcsábítani. Igaz számtalan sok embert tartanak szellemi mélyálomban, de mindezek nem jelentenek veszélyt a sötétség számára. Sőt, az ellentétje igaz. Ezek sokkal inkább a sötétség megfelelő eszközei, melyek könnyedén irányíthatóak a sötétség birodalmából anélkül, hogy tudnának róla, hogy az ellentétes erők karmaiban bábszerepet kaptak.

Az Úr és az  ellenünk harcoló erők célkeresztjében azok az emberek állnak, akik szellemileg ébrednek és/vagy már megtették az első lépéseket a belső szabadság felé. Emiatt akarják mindenképp és mindenféle módon megakadályozni a szellemi fejlődést.  A bevetett eszközök hihetetlenül változatosak. Ha belemennénk a részletekbe, az ijedtséget okozna és hitetlenül bámulnátok, sokakban több kárt okozna mint nyereséget. Emiatt nem megyünk bele a részletekbe és maradunk annyiban, hogy legyünk éberek. Ahogy az Úr mondta, használjuk az ép eszünket a szív logikájának bevonásával.

De lássuk a hátteret. Halljuk meg az Úr hívását, mert szólít minket. Megszólít minket a bensőnkben, emlékeztet bennünket a bennünk rejlő erőre, az Ő szeretetére, amiből vagyunk. Vár reánk, míg szabad döntésből rátérünk a hazánkba vezető útra, és járjuk azt teljes szívből és teli örömmel. Nem félelemből, se puszta kötelességtudatból, hanem szeretetből Őiránt. Mindegyikőnk a számára adatott lehetőségekkel és tehetségekkel.

Ha egy szivárványnak tekintjük a hazatérést, mely bal oldali vége a bukás kezdetét jelképezi, a jobb vége a hazatérés időszakát, akkor a javán már túl vagyunk. Minden, ami bukott, már az úton van hazafelé, akkor is, ha ezt nem mindenki akarja elhinni. A hazatérés lehetőségét a golgotai történés harangozta be kétezer évvel ezelőtt. Viszont nem az Úr puszta „halála” hozta meg számunkra a megváltást. Ez csupán az anyag törvényeinek megfelelő szükségességet jelentette, ami által aztán felszabadult az a szereteterő (megváltás), ami erősített minden embert és lelket és ezáltal lehetővé tette számukra a hazatérést.

Ez az egyedül álló történés, a végtelen szeretetből született cselekedet más kifejezési formát is megérhetett volna, mint a kereszten lógó halott alakot. Látványa egy hívőben bár „Krisztus áldozatát” kellene előidéznie, de valójában eltéríti figyelmünket a valóságos, hatalmas történésről.

A Fény győzedelmeskedett a sötétség felett, a bukás folyamata megállt. Azóta is minden jó szándékú lélek előtt nyitva áll a mennyek kapuja. Némelyik lélek sejtette az újraegyesülés célját mindennel, ami elhagyta a mennyeket. Megadatott a lehetősége annak, hogy a lélek ledobja magáról a terheit az Úr segítségével, hogy átalakítsa a nehézségeit az Ő segítségével. A lélek újra útra kelhetett az Atya kezét fogva a fény felé. Mindez beéső örömmel tölthet el bennünket, amit külsőleg is kimutathatunk.Egy olyan helyzet állt elő, amitől megrettent a sötétség, mivel látta, hogy fogy a hatalma és egyre kevesebb hatást tud gyakorolni a lelkekre.

Erre fel kidolgozott egy tervet, melyet lépésről lépésre megvalósítani kezdett, hogy újra szilárdítsa a hatalmát. A sötétség az ellentétjére változtatta Krisztus tanítását, kezdetekben kisebb mértékben, aztán néhány döntő szerepet játszó helyeken végül tanításának és életének teljesen az ellentétjére.

Ennél a folyamatnál javára volt, hogy az emberek kevésbé ismerték a létét, a lehetőségeit és a cselekvési módszereit. Ha tudomásuk volt róla, akkor az elképzelésüket olyan elszállt képekben jelenítették meg, hogy az már szinte teljesen valóságtalannak tűnt, ha hittek egyáltalán a negatív erők létezésében, melyek valós személyként is megmutatkozhatnak, nem csak a Földet és környékét átszelő energiaformában. A középkorban tetőzött a tudatlanság, párosulva a bálványimádással és hamis hitbeli elképzelésekkel, a hatalom és az erőszak határtalan kiélésével.

A mai felvilágosultnak hitt világ -melyre oly büszkék vagyunk- a Föld lakóival teljesen más képet felvetít a szellemi világ elé, mégpedig az összezavarodottság és a megbénultság képét, a a tehetetlenség és a tudatlanság képét, a tévutak és a szótlanság képét. Pedig a mennyek gyermekei vagyunk, a Teremtőnk szeretetéből születtünk, mégis gyakran saját árnyékunként vonulunk földi életünkön át. Sokan nem tudják, hogy java részüket fonálon függő bábuként mozgatnak. A fonál pedig olyanok kezében van, aki kizárólag a saját érdeküket szolgálják, akik csakis a saját céljaikra tekintenek.

Ezek a sötét erők, melyek létét gyakran letagadják s így ismeretlenek maradnak, háborúban áll a fénnyel a Földön. Számunkra láthatatlanul folyik a harc a Földön és az azt övező területeken már a bukás óta. Itt, ezen a harcmezőn ütközik egymásra a fény és a sötétség. Ez az színpad, ahol küzdelem folyik az uralkodásért. Az emberek ennek a részvevői, melyekért mindkét oldal küzd. Az egyik oldalaon az ellentétes erők által mozgatott bábokként, a másik oldalon az ébredésük után a mennyek által vezetve.

A következő helyzett állt elő:

Az emberiség egy része teljesen feladta egy magasabb hatalomba fektetett hitét, nem utolsó sorban azért, mert nem kapott kielégítő válaszokat az őt mozgató kérdésekre, mint például az isteni igazságosságra, a nem beavatkozásának miértjére életre törő állapotokra világszerte. Az úgynevezett egyházfőknek és pásztorainak nincsenek válaszaik, mert a sötétségnek sikerült az évszázadokon át befolyást gyakorolni a a kényelmes emberi karakterre, mert sikerült eltávolítaniuk a keresztény vallásokból az ujjá születés tényét és nem utolsó sorban mert teljesen hamisan értelmezik vagy letagadják az ok és okozat törvényét. A hiányzó válaszok viszont a megnemértésen keresztül az Istenbe vetett hit tagadásához vezet: Isten nincs.

Egy másik része aláveti magát a vallások vezetői által közvetített előírásoknak és hitbéli tanításainak anélkül, hogy használnák szívüket és az ép eszüket. Belefonódtak évszazadok és évezredek hagyományaiba és átadott tanításaiba, melyek nem vagy csak részben adnak valós képet a Teremtő valósságáról, az Atya végtelen szeretetéről. Gondolkodás nélkül elfogadják, amit előadnak nekik. Nincs lehetőségük és részben nem is engedélyezett számukra, hogy megvizsgálják annak valósságát és helyességét. Nem is tekintik magukat hivatottnak, hogy ezt önszántukból megtegyék. Ezek azok a bárányok, akik földi pásztorokat követnek, akik egyhelyben topognak, mert nem ismerik az utat és nem tudnak a szükségességről, hogy tenniük kell az Úr által kitárt mennyei kapun való áthaladásért. Szinte semmit nem tudnak az egyetlen útról, mely az Úr szívéhez vezet: az élt szeretet útja. A szabályok betartása, a tiltások figyelembe vétele, bizonyos technikák végrehajtása, a tagság egy hitközösségben, mindenféle dícsőítő ének ás ima, szertartások, hagyományok, elmélyülések nem ritkán homályos háttérrel és célkitűzéssel és sok minden más nem helyettesíti az Úr azon tanításait, melyekben a belső munkáról beszél. A felsoroltak azért lettek bevezetve, hogy eltereljék a figyelmünket  a saját cselekvés szükségességéről. Ideiglenes sikerrel.

Az emberiség egy másik része lerázza magáról a régi nézeteket, elképzeléseket és felkerekedik megkeresni az igazságot, melyet mindmáig távol tartottak tőlük, de mégis valahol legbelül tudták, hogy létezik. E hajtó erő csírája egyrészt a lélekben rejlő vágyra vezethető vissza, másrészt a reánk erőltetett eszmék elleni védekezésre. Az utóbbi esetben gyakran hiányzik a megkülönböztetési tehetség az isteni igazság és a képzelet szülte igazság közt. Az ember bizonyosságra vágyik, de az istenszeretetnek még erősödnie kell, és erősödni is fog. Minden, ami külsőleg valamelyest ezotérikus vagy misztikus látszatot kelt, az felkelti érdeklődését. Ebben rejlik a veszély, mert itt könnyen tévútra lehet téríteni a kereső embert. Nehezen ismerik fel a romlott szellemi kenyeret, mert nem lettek felvilágosítva a veszélyekről. Nem tudják vagy nem akarják elfogadni azt, ami az isteni szellemmel kapcsolatos. Megválaszolni, hogy kik a térítők, nem nehéz. Ők azok, akik már végtelennek tűnő hosszas ideje harcolnak a Fény ellen, akiknek más a célkitűzésük mint a Teremtőé, akik félve küzdenek a hatalmi szférájuk megtartásáért, akiknek sürgősen szükségük van az emberek energiájára, mert ők maguk nem kapnak isteni energiát az ellentétes tevékenységeikért. Eniergiára viszont minden lénynek szüksége van.

A jelenlegi helyzetünket teljesen visszaadják a következő jelzők: zűrzavar, bénulás, tehetetlenség, tudatlanság, tévutak és szótlanság.

Még ha úgy is néz ki, mintha rosszirányba haladna minden történés, azt kell mondanunk, hogy mégis minden a Teremtő isteni törvényein belül zajlik. Ebből következtetőleg felismerhetjük, hogy az Úr végtelen nagy szeretete végtelen sok utat ismer, mely minden gyermeke számára érvényes, még azokra is, akik jelenleg ellene vannak. Az út mindegyike egy véghez vezet: minden bukott gyermek hazahozása az örök hazája végtelenségébe és gyönyörűségébe.

–

Az Atya nem akar és nem is fog megelégedni a vigasszal, hogy valamikor minden jóra fordul. Látja  azok félelmét és szorongását, akik közelebb kívánnak kerülni Őhozzá, akik rátérnének a haza vezető útra.  Akik felett ugyanakkor kérdőjel lebeg, hogy a tévhitek erdejében, féligazságok és hazugságok közöttt hogyan találják meg a Fényt, mely biztonságban vezeti őket. Át lehet-e látni ezen a sűrű bozóton? Hol és hogyan találjuk meg az Ő útját a sok közül? Ki vezet engem rajta?

Az utóbbira már ismerjük a választ: A szeretet, az Atya szeretete, aki mibennünk Jézus Krisztusban testvérünk és barátunk. Ő az, aki révkalauzként vezet bennünket az életünkben, a legerősebb vihar közepett is, és biztosan a kikötőbe irányít. Feltéve persze, hogy ezt alátámasszuk a tettbe átvitt akaratunkkal. Itt is érvényes: Aki a törvényt szolgálja, annak szolgál a törvény.

Arra is minden nehézség nélkül megadható a válasz, hogy miképp találjuk meg az utat. Végül is az a kérdés, hogy a jelenleg uralkodó zűrzavarban egyáltalán fellelhető-e az igazság, és milyen mércét alkalmazzunk a külünböző vallásokra, nehogy tévútra térjünk.

Az Isten törvénye a szeretet, és mindent magába foglal, amit a szeretet jellemez. Magába foglalja az igazságosságot, a szabadságot, az egyenlőséget, az irgalmasságot, az alázatosságot, a jóságosságot, a végtelen megbocsájtást, a védelmet, a folytonos megsegítést, a határtalan megértést. Mindemellett a büntetésre és a büntetésre való fenyegetésre való képtelenséget. Ezen tulajdonságok ismerete már elegendő ahhoz, hogy önállóan levonjuk a helyes következtetést a tanok igazságtartalmából.

Vegyük példának az igazságosságot. Az Isten igazságos, mert mert igazságosság nélkül nincs szeretet sem. A szívünk logikája vezet rá bennünket arra, hogy minden amivel életünkben találkozunk, ami velünk történik, annak az igazságosság princípium hatálya alá kell tartoznia, mert semmi sem történik a törvényén kívül. Ez érvényes az egész teremtésre is. Aki ezt nem tudja elmagyarázni, mert nem ismeri, tagadja vagy helytelenül értelmezi az ok és okozat törvényét, aki Őt a nagy, megmagyarázhatatlan titkok vagy az önkény istenének állítja be, az nem az Ő tanítását képviseli. E kis példa segítségével is már felismerhetjük, hol rejlik az igazság s hol nem.

Vagy vegyük példának a szabadságot. Az Isten minden teremtményét megajándékozta a szabad akarattal. Ő nem láncol magához. Ahol saját szabályok és tiltások, saját elképzelések hozzátétele nélkül tanítják és élik az Ő szeretetét (szeretet, más semmi), ott szabadság, öröm és bizalom uralkodik. Ott nincs nyomás, kényszer, nincs muszáj, nincs titok és feltétel. Használjuk e mércét és megtanulunk megkülönböztetni az igaz és a hamis közt.

Vegyük az egyenlőség, az alázatosság értékmércéjét és azt tényt, hogy az Isten nem fenyeget se nem büntet, és akkor megtudjuk, hogy megfelel-e az igazságnak, amit az Ő törvényének adnak ki vagy sem.

Különleges ügyességgel adják elő tanításukat az úgynevezett mesterek, melyek immár az egész világon magukénak tudhatnak számos önkéntes segítőt. Ma már finomítottak hadjáratukon, már nem tűzzel és karddal hadonásznak. Megszólítják az emberben a harmónia, a béke iránti vágyódást, de egyre inkább feltűnik a szeretet szó is. Ígéretet adnak arra, hogy kielégítik az ember kiváncsiságát és spiritualitás utáni vágyát. Kötelezetlen szavakat használnak, melyek végül is semmitmondóak.

Felkelti-e a figyelmünket, ha halljuk és olvassuk, hogy nem kell tennünk semmit sem, mert minden jó úgy, ahogy van? Vagy ha megtudjuk, nem csak isteni erők rejlenek bennünk, hanem mi magunk Isten része vagyunk? Sőt, annál is több, hogy saját magunk istene vagyunk? És hogy senki és semmi előtt nem kell vállalnunk felelősséget?  Hagyjuk-e magunkat vakítani találós szavaktól, melyek mögött üresség és felületesség rejlik? Hagyjuk e magunkat vakítani helyesen hangzó mondatoktól, melyek rejtett valótlansága alig észlelhető? Egy viszont mindenki számára biztos, mégpedig a felemelkedés magasabb szférákba az önfelismerés útjának járása nélkül, azaz a megbánás, az elhatározás és a megváltozás nélkül, ami gyakorlatilag a szeretet útja Isten kezénél fogva. Ez persze csábító, mivel csupán bizonyos technikákat és meditációs gyakorlatokat kell elvégezni. De ez az út az ellentétes erők karjaiba vezet.

Ha még nem lennénk biztosak az utunkban, s mielőtt máshová irányítanánk az erőnket,  inkább keressük a személyes Atya-Gyermek kapcsolatot, keressük a határtalan szeretetet, mely kitárt karokkal vár ránk, keressük a a szeretet forrását, melyből minden teremtmény született, mely szüntelenül ellátja őket életerővel, mert ez a forrás éltet mindent. Keressük a szeretetet, mely emberré vált, hogy mindent újra visszavezessen az Egységbe.

–

Sokaknak, akik bár sejtik vagy ismerik az igazságot, mégis nehezükre esik elhagyni a régi, lehet már több újjászületés óta berögződött gondolkodásmódot,  feladni vagy fellazítani az eddigi elképzelésüket Istenről. Amiatt sem könnyű ez számukra, mert nincsenek hozzászokva a önálló gondolkodáshoz, pedig pont ez a képesség jelképezi az Isten legszebb ajándékát gyermekei számára, s ez a szabad akarat része.

Ismerjük fel ami minket leláncol vagy csábít más tanokhoz, áramlatokhoz. Mi olyan bonyolult Krisztus tanításában? Mi a rossz abban, hogy szeressük egymást? Mi a kevésbé vonzó benne, miért esünk más, tarka ígéretek csábításába?

És valóban, nem létezik más olyan biztonságos út, mely egyidőben csodás kalandot jelent, mint ami út Isten kezét fogva. Megismerjük önmagunkat, megszabadulunk a tehertől, kisebb-nagyobb gyengénktől, melyet magunkkal hordozunk. Páratlan barátnak ismerjük fel Krisztust. Emellett lépésről-lépésre megtapasztaljuk azt a szabadságot, ami mindig is bennünk volt. Tudatunk kitágul és már nem lesz olyan könnyű megkörnyékezni bennünket emberi elképzelésekkel teli tanokkal. Nem fog rajtunk a látszólag könnyű fejlődési ösvény kísértése sem, mely mindegyike zsákutcába vezet, mely végén nem az önzetlen és a feltétel nélküli szeretet vár ránk.

Komoly szavak, de de mégis az Isten szeretetéből szóltak. Ő felvilágosít, figyelmeztet, hív, de minden hívásában figyelembe veszi a szabad akaratunkat, ami szent. Ez mindenki számára érvényes, azokra is, akik tudatosan befolyásolják az övéit. Ők nem az Isten, és nem a mi ellenségünk. Ők is az Isten gyermekei, a mi testvéreink. Imádkozzunk értük.

Ha megébredt bennünk a szeretet irántuk és segítenénk rajtuk, akkor legyünk nekik példakép a hétköznapokban. Higgyük el, érzékelni fogják. Ugyanúgy, mint ahogy a láthatatlan világból felismerik és kihasználják gyengepontot, ugyanúgy felsimerik a fényünket is. Senkit sem lehetne elcsábítani, ha az érdeklődése vagy jellemének egy része ezt nem tenné lehetővé. Ez is önfelismeréshez vezetheti a bennünket  megkísérlőket. Mindenesetre a szeretet iránti igyekezetünk segít nekünk, hogy biztonságban tudjuk magunkat Krisztus védelma alatt.

Az Isten áldása eléri az egész teremtését, mely az Ő szeretetéből született, melyet az Ő ereje tart meg, mely szüntelenül növekszik az Ő szeretete által. Ezzel az Ő áldása téged is megérint testvérem. Mindannyiunkat. Atyánk megérint bennünket a leges-legbensőnkben és így szól hozzánk: „Örökkön-örökké szerettelek és minden időkre szeretlek.” S ha megnyissuk előtte szívünket és érzéseinkkel, gondolatainkkal és szavainkkal kifejezzük Őfelé szeretetünket: „Én is szeretlek Atyám”, akkor felismerjük szívünkben az igazságot, mely így hangzik: szeretet, más semmi.

Áldás!