Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek…

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fiaim és leányaim, olyan időben éltek, melyben egyre fontosabbá válik a szoros kapcsolat felvétele Énvelem, a ti mennyei Atyátokkal. Ha már megtettétek az első lépéseket vagy akár már többet is ebben az irányban, akkor tudatosítsátok, hogy kapcsolatunkat szükséges átalakítani szeretettel teli viszonnyá. Bár mindig is fennállt ez a szükségesség, de az időtök kezdetleges zavara egyre erősebben felmutatja nektek, hogy ne csak megfogjátok a kezemet és többé el ne engedjétek, hanem engedjétek magatokat vezetni Énáltalam, mégpedig gondoktól mentesen és szívben-lélekben megerősödve.

 

Az Isten beszéde az emberhez ill. az emberen keresztül mint minden a teremtésben, megdönthetetlen, szellemi törvényszerűségeken alapul. A kinyilatkozások különböző súly- és szempontját egyrészt az isteni alapmegnyilvánulások eredményezik, melyek a rend, az akarat, a bölcsesség, a komolyság, a türelmesség, a szeretet és az irgalmasság, másrészt a kinyilatkozó szót felvevő ember szellemi gondolkodásmódja. Mindenben és mindenek felett a szeretet érvényesül minden kinyilatkozás alapjaként, mely nélkül nincs igazi Isteni ige.

Ezt képekben már mindig is kifejeztem, hogy könnyebben megértsd a valós mélyét. De ha arról beszélek, hogy Én Vagyok a te Urad, Én Vagyok a te Pásztorod, és Énnálam semmiben sincs hiányod; vagy ha arra kérlek, hogy vegyél fel az élethajód fedélzetére révkalauznak; vagy ha szólok nektek: Lássátok, hogy időben felértek a bárkára: Állandóan csak arról van szó, hogy létrejöjjön bennetek az egyre közvetlenebb vezetés feltétele megfelelő odafordulással –ha lehet odaadással- Irántam és őszinte törekvéssel.

A vezetés bár alapjában és szüntelen fennáll, viszont hogy ez Énáltalam ill. az Én megbízásom alatt álló védangyalaitok és szellemi segítőitök által történhet meg, vagy hogy az ok és okozat törvénye kevésbé vagy inkább döntően meghatározza a sorsotokat, az –mindenkinek a  szabad akaratától és ezáltal a döntéseitől függően- az egyéntől függ. Nem nehéz levonni a következtetést abból, ami a világotokban összevegyül és az Én komoly szavamból, amit nem csak ezen a helyen, hanem  az egész világon hirdetek, hogy ideiglenesen a vége felé közeledik a „mézes-mázas időszak”, melyet oly sokan megszoktak. És mégsem elegendő csupán a jövőt illető aggodalomból emlékezni Reám.

Nem Vagyok könyvelő, mondtam nem is olyan régen. Viszont, és ezt azoknak mondom ma, akik még nem képesek képet alkotni Rólam világosságomban és bölcsességemben: Árus sem Vagyok, akivel alkudozni lehet, pl. ezen jelmondat ezalapján: Ha megadod vagy megígéred nekem ezt vagy amazt, akkor megfontolnám, hogy teszek-e ellenalánlatot.

Milyen igazságosság lenne ez, ami nem mindenki számára azonos érvényű szeretettörvényt teremtett, hanem ami feltételhez szabja rokonszenvét vagy előzékenységét attól, hogy az illető mennyire jól alkudozónak képzeli magát? Megvesztegethetetlen Vagyok, mert mindent átkarolóan szerető és igazságos Vagyok.

A szívemhez vezető út, ami hasonlít egy fényúthoz, bárki számára járható. És az útra nyíló kapu, ami előtt valamikor minden lélek és ember állni fog, megnyílik mindazok előtt, akik kívánnak közelebb kerülni Hozzám és követni Engem. Hogy ennél a képnél maradjunk, semmi más nem idézheti elő a kapu megnyílását: se rimánkodás csupán esetleges pokoli büntetéstől való félelemből, se alkudozás, se belső fordulat szándéka nélküli kérés vagy könyörgés, se tanulmányozás, se adomány, se külsőleges hovatartozás felekezetekhez, se búcsúcédula, se rítusok és külsőségességek gyakorlata, se mégoly magasan elfoglalt hely egy vallási közösségben és több más.

Mert Én Vagyok az igazságosság!

Viszont egy alázatos és szeretetre vágyó szív birtokolja a kulcsot. A meggyötört szívből eredő segélyhívás szintúgy, ami felismeri a saját elégtelenségét és határait, vagy egy támogatásra és felismerésre irányuló kérés -mert az ember nem tudja hogyan tovább és immár megmeri tenni a lépést Énfelém- is megnyithatja a kaput, amely mögött a szabadság útja kezdődik. Ezzel még biztosan nem ért véget minden bánat és némely szenvedés, de a kezdet megvan. Az eddigi tévelygésnek így vége van; az ember tovább már nem labdája a láthatatlan erőknek, melyek uralkodtak felette a múltban.

*

Gyermekeim sokaságának nincs vagy hamis elképzelése van arról, mit jelent Velem élni, megélni Velem a nap eseményeit, hirdetni a szeretetemet. Összetévesztik a komolyságot komorsággal és szűkösséggel, a humort felületességgel, a könnyedséget könnyelműséggel; inkább hűségesek a betűhöz, mint az önfelelősséggel járó  belső szabadsághoz; inkább a hagyományt követik, minthogy megvizsgálnák azt fontosságára és helyességére; nem tartják Isten előtt kedvesnek a jókedvűséget és inkább a beléjük nevelt nehéz szívnél maradnak; -még- nem ismerik fel magukat a szeretetem sugárzó fiaiként és leányaiként, ehelyett szegény és erőtlen bűnösnek tekintik önmagukat; -még- nem tudnak a szeretetem megváltó és felszabadító erejéről bensőjükben, emiatt egész életükben tétlenek maradnak és reménykednek a kegyelmemben, ami csakis arra vár, hogy hatékonnyá válhasson a tettleges igenmondással Irántam.

Mit gondoltok, fiaim és leányaim, milyen volt a kapcsolat Énköztem és azok között, akik körülvettek Engem a hároméves tanítási időszakom alatt? Azt hiszitek, hogy valóban magammal tudtam volna ragadni őket és lelkesíteni tudtam volna őket és követőim százait, ezreit, ha „nyomorúságos bűnösökké” nyilvánítottam volna ki őket? Ha az elégtelenségükkel szembesítettem volna őket, hogy úgysem változtathatnak semmin? Ha az „írások” tanulmányozására kértem volna őket? S ha igen, melyekre? A Biblia, mint ahogy ti ma ismeritek, akkoriban és az azt követő évtizedekben még nem is létezett. Mellékesen javarészt még az sem létezett, amit ma sokadszor „szükségesnek tekintenek az üdvösséghez”; szükséges az üdvösséghez abban az értelemben, hogy az ember csak bizonyos feltételek mellett kerülhet a mennyekbe, amit az egyházi fejedelmek eszeltek ki.

Tehát mit tettem? Mit tanítottam? Beszéltem nekik a mennyei hazájukról, a valós eredetükről és a céljukról. Felmutattam nekik az utat, amelyen újra hazatalálnak. Középpontba helyeztem a szeretetet és számtalan hasonlattal világossá tettem, hogy tudják ezt átültetni az életükbe. Közvetítettem feléjük azt az örömöt és szabadságot, amit tapasztalni fognak –már ezen életükben is-, ha mint az elveszett fiú rátérnek a hazafelé vezető útra. Beszéltem nekik egy örökkön megbocsájtó Atya végtelen szeretetéről, a vágyódásról, mellyel az Atya vár reájuk; és a vágyódásról, ami bennük rejlik, habár még rejtve. Bátorítottam őket, erősítettem őket.

Együtt nevettünk, s ha kellett, együtt sírtunk. De az együttlétünket állandóan az a tudás jellemezte, hogy vezet és véd minket egy isteni erő és eltölt minket erővel és lelkesedéssel. Bizony eltartott egy ideig, míg fejlődni tudott bennük ez a mag –ez a gondolkodásminta, ami új volt számukra-. De aztán magával ragadta őket a Szellem ereje, a szeretet. Nem volt többé helye a kisebbségérzetnek, a vígasztalanságnak, az útrakelési lelkesedés hiányának. Az Isten gyermekének, a szeretet teremtményének való felismerés sohasem vonhatott és vonhat maga után lomhaságot, reménytelenséget vagy fásultságot.

A legkevesebben gondolkoztak el arról a szóról, amit Jézusként mondtam, mégpedig hogy legyetek olyanok, mint a gyermekek. Megismétlem ezen a helyen: Törekedjetek kedélyetek megváltoztatására, hogy hasonlítson egy gyermekére, mert akkor jó előfeltételekkel rendelkeztek Isten birodalmának elérésére. Ehhez tartozik elsősorban egy gyermekes tisztaság, egy gyermekes bizalom, egy gyermekes itt-és-most-élek és egy gyermekes hit a jóban. Az életkörülményeiteknek sikerült az évek során elveszíteni az eredeti gyermekes tulajdonságok javarészét. Megengedtétek, nem ritkán ti magatok is részesei voltatok azon világkép kialakításán, ami most megterhel benneteket, gyakran magatokra hagy félelemmel, negatív, kevésbé reményteli és magatokra vonatkozó érzéssel. Hol maradt a tehertelenség, a játékos örömteliség és a vak bizalom? Miáltal veszett nyoma a védettség érzetének, amit az apa és az anya karjaiban tapasztaltatok?

Teljesen normális, hogy a felnőtté válással kialakul egy új világkép. Sőt ez elkerülhetetlen, mivel fontos saját tapasztalatot nyerni, elfogadni és tettbe vinni a tanulási folyamatokat. De ez nem feltétlen azt jelenti, hogy a „világ gyermekévé” váljatok, mely minden tapasztalattal és megéléssel egyre jobban elveszti azt, amit egyszer a gyermekiség jelentett.

De mivel rendszerint így van –roppant nagy a sötétség befolyása-, arra figyelmeztettem a felnőtt hallgatóimat, hogy tárják fel magukban újra a gyermek jó tulajdonságait. Mivel egyetlen ok sem találtatik arra, hogy megtartsák az évek alatt begyakorolt helytelen gondolkodást és cselekvést; sőt, nagyon is hátráltató és veszélyes lehet a hazafelé vezető utatokra tekintve. Nem is létezik olyan hatalom, ami komolyan és tartósan megakadályozná az embert a gyermekké válásban – abban az értelemben, ahogy az imént ábrázoltam.

Az oda vezető utat „Belső Munkának” nevezem, melyben feltárjátok mindazt, ami sok év alatt be lett temetve. Ez a törekvés hasonlít egy kút kiásásához, ami megtisztul törmeléktől és hulladéktól. Mivel arról van szó, hogy újra begyakoroljátok a régi, elfeledett magatartást. Tehát nem alapvetően új, amit –az Én segítségemmel- újból feltártok; mert ugyanolyan mértékben, amilyen mértékben magatok mögött hagytok egy korábbi, helytelen viselkedést, felszáll lelketek felületére egy bennetek rejlő, eddig még nem teljesen kifejlesztett, szeretetteli viselkedés és ez kifejezi magát az emberetekben (értsd. emberi lényetekben) és az emberetek által.

*

Ha visszatekintetek az elmúlt kétezer év történetére, úgy meg kell állapítanotok, hogy a nevemmel visszaéltek, tanításomat meghamisították és így meglopták az élő szívdarabját, a belső életre való törekvést. S mi lett a „keresztény” kifejezéssel? Ki az, aki „keresztény”? Az, aki követi a tanításomat? Vagy az, aki egy keresztény hitközösség tagja? Lehet-e egyszerre mindkettő? Bizonyára sokan vannak, akikre ez érvényes.

Viszont egy nagy részük anélkül viseli az elnevezést, hogy megfelelne neki, anélkül, hogy valaha is elgondolkodott volna azon, nem keresztelés vagy az egyházba való belépéssel válik az ember kereszténnyé, hanem csakis és kizárólag egy olyan életvitel által, ami az Én követésemen alapszik. Kereszténynek lenni tehát csak azt jelentheti, hogy az ember úgy érezzen és úgy viselkedjen –legalábbis törekedjen rá-, ahogy ezt tették azok, akik tanítani hagyták magukat Általam, és azok, akik az azt követő években és évtizedekben megismerték a szeretetről szóló egyszerű tanításomat és úgy határoztak, legjobb tudásuk szerint követni fogják.

Tekintetük előre irányult, szívük a hiten és a reményen kívül teli volt tudással. Sokan megélték a belső vezetést közvetlen az Én Szellemem által, miután visszatértem a mennyekbe. Kisugározták a belső átalakulásukat. Mindenek előtt egy megtéveszthetetlen bizalom jellemezte őket afelől, hogy a sorsuk, a mostani és a jövendőbeli életük a mennyei Atyjuk kezében volt és van. Ez könnyedséget eredményeztetett, egy védelem érzetet és bátorságot, melyek olyan tulajdonságok, melyeket manapság keveseknél fellelhető. És pont ennek kellene jellemeznie egy keresztényt, aki megtanulta, hogy ő –és és Én azt mondom: vele együtt minden ember- Isten kezében nyugszik.

Ha elgondolkodtatnak Szavaim, akkor térjetek magatokba egy nyugodt órában ezzel a kérdéssel: Olyan vagyok-e már, ahogy az Úr ábrázolta? És ha még nem vagyok olyan: Akarok-e rá törekedni? Kisugárzom-e már az örömöt és a bizalmat, amit más emberek, akik keresnek, egy kereszténynél remélik fellelni? Életemmel vajon már az Ő szeretetét hirdetem-e? Akarom-e ezt egyáltalán? Vagy átallom a sok meglévő tökéletlenségeim közepett rátérni erre az útra? Nem-e magas nekem e a célkitűzés?

Van egy mérce, amit a saját valóságotok fellelésére felhasználhattok: „Gyümölcseiken ismeritek fel őket…” Örvendjetek, ha abban mutatkoznak meg a gyümölcseitek, hogy kedvesebbek, türelmesebbek, merészebbek, elnézőbbek, nyíltabbak, kevésbé tolakodóak és több más lettetek. Örvendjetek, ha ha már –többnyire- félelemmentesen tudtok a jövőbe tekinteni és lépni. Örvendjetek, ha nem kell leereszteni tekinteteket, ha rágalmazással és erőszakkal szembesültök. Örvendjetek, ha már példakép lehettek mások számára, miképp nyugodtak és bizalommal teli maradtok, történjék is bármi – annak a tudatában: Az Isten nem hibázik!

Ha még nem tartotok ott, de ha már érzitek, hogy ez lehet a ti utatok is, akkor döntsetek és gyertek Hozzám a szívetekkel, teljesen mindegy mit tartalmaz. Én Vagyok a mindent megértő és mindent megbocsájtó szeretet az Atyában. Senki sincs, akit visszautasítanék, senki sincs, akit nem részesítek teljes irgalmasságomban, úgy ahogy senki sincs, akit nem fogok karjaimba venni és a védelmem alá venni.

Dönts!

*

Azesetben, ha már többnyire megtanultál felebarátodra nézni anélkül, hogy elítélnéd, támpont lehet számodra, beszédét és cselekedetét vagy hallgatását és tétlenségét ebből a szemszögből megfigyelni: „Gyümölcseiken ismeritek fel őket…”. Ennek semmi köze nincsen a felebarát gyalázásához vagy sarokba szorításához – mindig feltételezve, szemléleti módod értékeléstől mentes. Különben veszélybe sodródsz, hogy bekerülsz a negatív sodrásába annak, amit megpróbálsz átlátni. Ezzel saját magadnak ártanál.

De az sem lehet a megoldás, hogy nem veszed figyelembe a magasló gondokat és abban reménykedsz, ezzel megszűnnek létezni. Ebben az összefüggésben emlékeztetlek „A helyesen értett ellenségszeretet” címen adott Kinyilatkozó Szavamra *). Ha igyekszel megtanulni ebből a szemszögből hallani és látni a dolgokat, úgy felismered, világotokban mi az, ami lassan kormányozhatatlanná válik ill. ami már kormányozhatatlanná vált.

Egyszerű példaképp vedd alapul azt a tényt, hogy az egész Teremtésem a rendre épült. Ha megkérdőjelezik a rend, ha megpróbálják azt fölöslegesnek vagy elavultnak beállítani, ha azt –közhírré tétel nélkül- többé-kevésbé titokban aláássák, vagy ha azt hiszik, hajszával és rendetlenséggel megfelelnek a korszellemnek, akkor felismerheted, hogy nem isteni erők állnak mögötte hajtó erőként… És ha egy magát kereszténynek nevező társadalomban nincs már több jelentősége olyan értékeknek, mint őszinteség, jóság, egyenlőség, igazságosság, önérdektelenség, a környezet tisztelete –a szeretetről nem is beszélve és sok más: Hol van akkor az a keresztény életvitel, amit anélkül, hogy így neveztem, tanítottam és példaképp éltem? **)

De akkor arra is emlékezz vissza, mit mondtam a pásztorról, a révkalauzról és a bárkától. Ugyanolyan helytelen külsőleges tevékenységbe esni, mint helyt adni aggodalomnak a jövőt illetően. Minden időben –és ez most is érvényes- csak egy út volt azok számára, akik élik a kereszténységüket, akik hisznek a szavaimban, és Reám bízzák magukat: Megfogni az Én kezemet, és több el nem engedni és együtt haladni Velem a fény útján. Teli bizalommal és annak a megdönthetetlen tudatában: Szeret engem a mennyei Atyám!

Legyetek megáldva szeretetemmel, legyetek megerősítve azon erő által, amit Én áramoltatok felétek, és tudjátok: Várlak benneteket. Ámen

 

 

 

*) 2015.03.29. Lásd a Magyar Táltos Honlapon

**) Jézus idejében még nem voltak keresztények. Követőit „a názáreti szektája” jelzővel illették.

 

TestVérem! Honlapunkon felfedezheted az örök igazságot, hogy az Istenünk bármiféle korlátozás nélkül maga az önzetlen és feltétel nélküli szeretet, hogy Ő az ember bensőjében lakik, s ezáltal az emberben, bennünk és hozzánk beszél.
Ez egyrészt nemes és felemelő, sokak számára új és kezdetben gyakran nehezen érthető és hihető, másrészt a “világon ez a legtermészetesebb”. Mivel ha Isten a szeretet és ugyanakkor a mindenhatóság is, így egyetlen ok sem találtatik, hogy megvonjuk Tőle a lehetőséget, felvenni gyermekeivel a kapcsolatot.
Isten iránti szeretetből fogadjuk a Szót és adjuk tovább Neked, ez esetben magyar nyelvre fordítva.

Vélemény, hozzászólás?