Megérkezés

Belátás, 2020. május 21-én

 

 

Körülbelül húszan ültünk a gyűlési teremben. Egy zenedarabot hallgattunk egy szeminárium zártaként, amit a szeminárium egyik résztvevője hozott magával és amit meg akart osztani velünk. Körben ültünk és hallgattuk a zenét.

 

A zene kezdetével láttam, hogy valami felénk kezdett közeledni a távolból. «Fentről» jött felénk. Egyre világosabban láttam egy lovon ülő lovast karddal a kezében, és aztán tudtam, Mihály volt az. Sokan voltak még mögötte jobbra és balra, sok további lovas, részben olyanszerű római hadi kocsival. Lándzsahegy felállásban jöttek felénk, miközben Mihály képezte a lándzsa hegyét. Amikor megérkezett a mi szintünkre, tovább közeledve elfoglalta helyét a tér közepén. Zene kíséretében tőle egyenes alakzatban balra és jobbra állt fel Mihály serege. Eltartott egy kis ideig, míg az utolsó katona is elérte a «vonal» végét, ami végtelennek tűnt. Mostanra egy soron állt Mihály serege, ami a mi terünk közepén húzódott. Közvetlen előttünk sorakoztak fel. Ezt a felállást dobszóval erősítette meg a zene. Nekem úgy tűnt, mintha ezzel jóváhagyná az Isten a felállásukat.

 

A harsonák újonnan megszólalásával újabb katonák jöttek. Ez a sereg most alulról jött, a katonák ezüstösen csillogtak és úgy néztek ki, mintha egy másik csillagról származnának. Rám úgy hatott, mintha az alsó földtekéről jöttek volna, a Föld közepén áthatolva. A zenére hangolva ők is középről terjeszkedtek jobbra és balra. A zene most élesebb hangzású lett és jobban illett az ezüstösen csillogó katonákhoz. A második tus végére már ők is elfoglalták a helyüket. Felállási alakzatuk szintúgy végtelennek tűnt és Mihály seregével egy keresztet alkottak. Lenyűgöző látvány volt, magasztos és újra megerősítést nyert a dobszó által.

 

Ezt követően párjukkal együtt felsorakoztak fölöttünk a törvényi angyalok. Szeráfok és kerubok felettünk álltak, fényesen és világosan sugározva, a zene egyre csak finomabb szólama mellett, félkört alkotván. Fölöttük megjelent a Fiú és az Atya, még fényesebben, még sugárzóbban, megemelt zene kíséretében. Most azt láttam, hogy a kerubok és szeráfok szintjéről kiindulva két szivárványszínű kört alkottak, előbb a felső félkört, aztán utána zene kíséretében a félkör alsó felét. Ennél lenyűgözőbbet még nem láttam. Könny folyt le az orcámon, alig fogtam fel ami szemem előtt történt. Zene kísérte a történést, mintha csak erre íródott volna. Úgy tűnt, mintha egy hosszú út végén állna ez az esemény. A két kör szivárványszerű színe megváltozott, egyre világosabb lett, míg már csak sugárzó fény alkotta a körívet, oly világos lett mint az Atya és a Fiú. Az egység érzete szállt fel bennem. Aztán azon pontból, ahol a szivárványkörök alul egymást érték, egy óriásian nagy fénykereszt emelkedett fel az egész képződményen át. Úgy tűnt, mintha át kellene küzdenie magát ennek a keresztnek, lépésről-lépésre áttört rajta. A kereszt három szakaszban jött létre, ezek világosan láthatóak és hallhatóak voltak. Három lépés, gondoltam, három szakasz, három idő. A keresztgerenda most egy síkot alkotott az arkangyalok és az Atya és a Fiú között. A hatalmas fénykereszt befejezte a felállást és én annyira el voltam ragadtatva ettől a látványtól, hogy szükségem volt néhány pillanatra, míg teljesen felfogtam: A teljes kép egy óriásian nagy, fénnyel teli országalmát alkotott. Krisztus, a fenntartó, ezzel átveszi az uralkodást a világ felett. Vasjogarral fog uralkodni.

 

Mások is észlelték Mihály és seregének érkezését, a csillagtestvérek, a kerubok és szeráfok jelenlétét. Az Atya jelenléte mindegyikőnket magával ragadott. Ez a történés teljesen felkészületlenül ért minket azon június elsején, egy látszólag jelentéktelen pénteken, 2018. egyik forró nyári napján, délután fél öt tájékán. Csupán a szemináriumi napot kívántuk lezárni zene mellett, amit az egyik fivér hozott magával véletlenszerűen. Csak utólag értettük meg, hogy ezen történés már néhány, előtte együttesen megélt esemény által elő lett készítve. A történés utórezgése bennünk maradt több napig is és szó szerint felfoghatatlan volt annak a tökéletes gyönyörűségében. A szellemi világ vezetése és jelenléte viszont egyre világosabbá, felfoghatóbbá és közelebbivé vált az elmúlt két évben és minden résztvevő számára, és sokak számára egyre inkább valósággá válik.

 

Belátás az Új Időben

„És jövendölni fognak fiaitok és leányaitok, vénjeiteknek álmaik lesznek, férfiúitok látomásokat fognak kapni.

Még a szolgákra és a cselédekre is kiöntöm szellememet azon napokban.“