Isteni Akadémia, Párbeszéd, 1. lecke, 2020. március 25-én.
És ha őszinte szívvel fordulnak Hozzám az emberek, hogy megtanulják a megértést, akkor segíteni fogok mindazoknak, akik részt akarnak venni ebben a világra terjedő oktatásban, az Isteni Akadémián. Minél őszintébbek a szívekből eredő kérdések, annál inkább választ fognak kapni ezen az úton. Ezzel a világra kiterjedő oktatásom felkarolja majd mindazokat, akik igazságosak a szívükben!
Akkor a legtöbbet feltett és leginkább foglalkoztató kérdéssel kezdem:
Az ember mondja: «Szabad vagyok! Nem engedem lekötni magam, és emiatt nem értem a belső szolgaságot! Atyám, mit értesz ez alatt? Meg akarom érteni, akarom, hogy segítsen benne ez az üzenet és ez az adott szó, lelkem vágyódik a Te szavadra, had igyak a Te tiszta forrásaidból!»
Tudjátok hát, gyermekeim, ti akik az idő örvényében útmutatás után kerestek és kérdeztek, adasson hát és megadatok nektek. Tanítani foglak titeket, ki foglak vezetni titeket a könnyek völgyéből és a fájdalom útjából. Mindenki, aki részt vesz ezen oktatásban és megvalósítja, egyre jobban bevezetést nyer fényem által az igazságba. A világ és minden világi el fog süllyedni. Egyre inkább megszületik bennetek és körülöttetek a béke és a szeretet időszaka, mert fényhordozókká, béketeremtőkké és szeretetküldötté fejlődtök.
Bővebben…