Gyermekem, ha kérdezem tőled, mit is jelentek számodra, kit, illetve mit látsz Énbennem, akkor így válaszolsz: „Te vagy a Teremtő, te vagy az Isten, te vagy minden élet forrása.” Ha ezen felül még mondanád: „Te vagy az Atyám”, akkor már felismertél Engem a szívedben. És ha felszáll benned az érzet: „Te vagy számomra minden”, akkor már bensőbb kapcsolatot létesítettünk egymással, amit továbbra is meg fogom erősíteni, hogy soha többé ne jöhessen létre benned a magára hagyatottság vagy a Tőlem való különlét érzése.

És ha tovább kérdezlek: „Ki vagy mi vagy te?”, hogy néz ki a válaszod? Csodálkozol ezen a kérdésen? Vegyük együtt szemügyre, mi a kérdésem háttere. Talán meglepődsz majd az összefüggéseken, melyek e kérdés megválaszolásából adódnak.

Az Isten beszéde az emberhez ill. az emberen keresztül mint minden a teremtésben, megdönthetetlen, szellemi törvényszerűségeken alapul. A kinyilatkozások különböző súly- és szempontját egyrészt az isteni alapmegnyilvánulások eredményezik, melyek a rend, az akarat, a bölcsesség, a komolyság, a türelmesség, a szeretet és az irgalmasság, másrészt a kinyilatkozó szót felvevő ember szellemi gondolkodásmódja. Mindenben és mindenek felett a szeretet érvényesül minden kinyilatkozás alapjaként, mely nélkül nincs igazi Isteni ige.

Nem kevésbé érdekesebb az, hogy a mindennapokban tanúsított viselkedésed, a felebarátaiddal és önmagaddal szembeni bánásmódod szemléletéből levont következtetés vajon megfelel-e a válaszodnak. Mert ha igen, akkor egyre jobban szerteoszlik a még meglévő ellentét a „belül” és a „kívül” között, aközött, ami vagy és ami lenni akarsz, tehát amit el akarsz érni az életedben.

Immár tudod, hogy Én Vagyok mindannak az eredete, ami létezik. Azt is tudod, hogy Én Vagyok a korlátlan szeretet is, és hogy benne élek mindenben. Ez azt is jelenti: Benned élek!

Némelyik ember hajlamos túl hamar rábólintani ezen szóra. Sokszor nem világos számukra, mily jelentőséggel bír ez a tény számukra. Kulcsfontosságú, nem csak a könnyebb megértés, hanem az emberi gondok és nehézségek megoldása szempontjából egyaránt.

Mert ha benned van a szereteterőm, aminek nincsen mása, nincs szükség külső fáradozásra, szertartásokra, gyakorlatokra vagy akármilyen pszichotechnikára ahhoz, hogy kapcsolatba lépj vele: csendben találni, szemeket lehunyni, szívet kitárni és hagyni megszólalni – mindez elegendő! Ezáltal megspórolod főleg a hosszadalmas keresést és több, gyakran helytelen ösvényre való lépést, melyek végül zsákutcának bizonyulnak. És megvéd attól, hogy elfogadd a nem-isteni-források megoldási kínálatát, melyek vagy nem tartalmazzák az igazságot vagy nem vezetnek valóban a célhoz.

A tudás arról, hogy mindenben jelen Vagyok, a bukott angyal –aki később Lucifernek nevezte magát- csatlósaiban már nem volt jelen a mennyek elhagyása után. Lucifer –ahogy azt az írásotok egyszerűen és képszerűen ábrázolja- olyan akart „lenni, mint az Isten”. Ő volt az alárendeltjeinek a pót-istene. Azok, akik elhagyták az örök hazát, már nem tudtak arról az elpusztíthatatlan kapcsolatról az élet igaz forrásával, ami bennük rejlett. Tökéletes volt a „nincs más Isten” és végül a „nincs Isten” képzelete, pedig soha nem létezett ez a elválás, mert semmi és senki nem válhat el attól, ami maga az élet. Mert nem hagyom el, amit teremtettem és amit szeretek!

Ennek a hamis önállóságnak az érzése végtelen időszakokon át fent lett tartva és fel lett erősítve azzal a következménnyel, hogy oly nagy lett a „belső távolság” Köztem és a bukott lények között, és olyan mértékben erőszegénnyé váltak, hogy szükségük lett egy támaszt adó erőre, ami újra lehetőséget nyújt számukra visszatérni az atyai otthonba. Leszülettem egy emberbe, a Názáreti Jézusba, mégpedig szeretetem minden árnyalatával.

Ezzel megállítódott a bukás, a mennyek kapui újra „nyitva álltak”, egy toldalékos erő az emberben erőt adott neki és támogatást; és ismét elhoztam a tudást arról, hogy az emberben élek. Az őskereszténység élő bizonyítéka lett a szereteterőmnek és annak, milyen hatással bírhat azon emberekre, akik Velem élnek.

A sötétség erőinek nem volt befolyása arra, amit véghez vittem. De valami mást megtehettek és meg is tették: Képszerűen mondva elforgatták a „mennyek útjelzőjét”; néhány fok már elegendő volt és nem tűnt fel, mert csak lassacskán zajlott le. Eképp megváltoztatták a tanításomat, aminek az lett az eredménye, hogy ma már alig valaki tud arról, hogy magában hordoz minden erőt, amire szüksége van ahhoz, hogy beteljesítse az Isten és felebarátszeretet törvényét. Engem meg áthelyeztek „a magasba”, távoli mennyekbe, melynek elvont leírását senki sem érti; ami nem ritkán oda vezet – magukat kereszténynek nevező emberek között is, hogy megkérdőjelezik e földi élet utáni életet és magát a mennyet.

Tanításom meghamisítása kényszerképp azt a tudást is eltüntette, hogy az ember egy leírhatatlan isteni erőt hordoz magában, ami elmozdíthatja őt és a környezetét a jó és a szép felé – feltéve, ha tud róla és úgy dönt, „dolgozik” vele.

 

 

*

 

 

Visszatérek az elején feltett kérdésemre: „Ki vagy mi vagy te?” Még ha az értelmed mindazok után, amit már tudsz, azt mondja, hogy a mennyek gyermeke vagy, ennek nem kell azt jelentenie, hogy immár ez a tudás határozza meg a hétköznapjaidat. Bár lehet így; és akkor mindketten örülünk neki. De ha még nem úgy van, ahogy azt a lelked kívánja, akkor beszéljünk arról, hogyan kerülhetsz közelebb lelked vágyódásához lépésről-lépésre.

A tudáson felül az a tény, hogy szeretlek és te is szeretsz Engem végtelen – halhatatlan lelked legmélyén-, valós felismeréshez kell hogy elvezessen téged, egy tudatosuláshoz, ami teljesen áthat. Nem csak fel kell ismerned – és itt rejlik az apró eltérés némely tanítástól, ami a láthatatlanból lett közvetítve a látható világba -, hogy magadban hordod az örök létet, hanem meg kell szemlélned és meg kell tenned az ebből eredő következtetéseket – már ha ezt önszántadból szeretnéd, miközben a „kell” kifejezés legyengül az atyai mosolyom által. Anélkül, hogy ezt megtennéd, a felismerés csapdájában vesztekelnél; mivel ez a felismerés zsákutcába vezet téged.

A tudás afelől, hogy szeretet vagy, szintén nem segít neked tovább egymagában, ha nem oldja ki azt a kívánságot, hogy lehetőleg mihamarabb egyesüljön egymással a te és az Én szeretetem. Szeretet vagy, gyermekem!

Mert minden, amit teremtettem, magában hordozza a szeretetemet. A benned lévő halhatatlan lény, a helyesen felfogott „szív”, tiszta szeretet; és az ember igyekszik követni szíve hívását, szeretetteljes ösztönzésem és támogatásom mellett.

 

Hogy magadban hordozod a szeretetemet, az már az Isten- és felebarátszeretet parancsolatából is következik, amit Én adtam nektek. Ha nem lenne benned a szeretet, nem is tudnád azt gyakorolni! Csak azt adhatod tovább, amid van! Természetesen növelheted, lassacskán felszabadíthatod mindattól, ami magában hordoz emberi teherként – de persze alapvetően lennie kell, mivel nem tudsz olyasmit gyakorolni vagy növelni, ami nincs.

A szeretet erő; egyrészt fenntart téged mindig és örökké, másrészt azért van, hogy valamit mozgasson, előmozdítson, fejlesszen. A szeretet önzetlen és feltétel nélküli segítség. Nem választ ketté, hanem egyesít. Ahhoz, hogy igent mondjál az újraegyesüléshez, tudatosítanod kell, hogy egy –és csak egy! – életforrás; és bár nem vagy tőle elválasztva, de jelenleg mint ember nem is élsz vele tökéletesen együtt; hogy a vágyódás Irántam mágneshez hasonlóan beléd van fektetve; és hogy a benned lakozó szereteterőm által minden támogatást megkapsz, amire szükséged van a hazaútra.

A elismered, hogy van egy hazavezető út, akkor megérted, hogy valamikor rá is kell térni erre az útra. Ez másfelől azt jelenti, törekedni kell a jellem megváltoztatására a szeretet jegyében. Ez azt jelenti: Valamit tenni kell, az eddiginél valami nagyobbnak kell létrejönnie.

Tehát a felismerésen és a tudatosuláson felül szükséges a szeretet szellemi lényévé válás, és a tudatos döntés amellett, amit Belső Munkának nevezek. A hazautat alkotja, mely elvezet oda, ahol a valódi otthonod van – már amint elismersz Engem a szeretet bölcsőjének, amely tele vágyódással visszavár.

Önerőből rálépni erre az útra többnyire hasztalan fáradozással jár. Olyan próbálkozásra hasonlít, mikor egy súlyos golyót akarna felgördíteni az ember a hegyen. Sokan így viselkednek, többször jó szándékkal, viszont nem tudják, hogy az az erő, mely segíteni kíván nekik, és amelyet „felfelé” tekintve megidéznek, az már önmagukban van. Aki viszont csupán ajakimával fordul Hozzám, anélkül, hogy megtenné az önfelismerés, a megbánás és a jóvátétel szükséges lépéseit, az csodálkozik rajta, hogy miért nem részesül a –remélt- segítségben.

De még akkor sem marad tétlen benne az erőm. Mindenképpen segít, legyen azáltal, hogy további felismerésre ösztönzi vagy újraállítja a váltót. De mennyivel könnyebb lenne, ha bevonná a változás folyamatába az Én szüntelen jelenlévő szeretetemet az emberben! Egy őszinte önszemlélet és egy a benső felé intézett kérés már elegendő lenne ahhoz, hogy szellemi téren rögtön, a külsőben meg körülményekhez képest előmozduljon valamit.

 

 

*

 

 

Ha már olyannyira kifejlődött a tudatosságod, hogy a szeretetem gyermeke vagy, hogy egyre kevésbé azonosulsz az emberi lényeddel, viszont annál inkább az isteni gyermekségeddel, akkor már sok minden megváltozott az életedben. Hogyan tudod megállapítani, hogy túlsúlyban van-e már a lényed szellemi –legyen az kicsi vagy nagy- oldala, vagy tán még többet nyom a mérlegre az emberi vonatkozás?

Válasz után kutatva segítség lehet számodra a korábban feltett kérdésem, hogy mit látsz magadban, már ha nem hamarkodod el. Akkor jutsz valóban egy tárgyilagos kijelentésre, ha gondolkodásodban, beszédedben és cselekvésedben keresed és találod meg a választ. És a válaszból kifolyólag, ami felismeréssel szolgál számodra, ha akarod, irányt válthatsz. Vagy mégsem – megvan hozzá a szabad akaratod.

Az a felismerés, hogy valójában az Atya gyermeke vagy az úton hazafelé Őhozzá, komoly igyekvés mellett előbb a bensődben, később aztán a külsődön is változást eredményez. Ennyiben ez a felismerés alapvető fontosságú; de ez nem minden. Ezután már nem kérdéses, hogy továbbra is igyekszel-e a szeretet parancsolatán mérni a viselkedésedet.

Az ezután tett tapasztalatok erősítik a bizalmadat. Egyre csak nő benned a vágy, hogy annak a védelmébe kerülj és maradj is, aki az életed: Énbennem. Elismersz Engem – nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is – mint a nagy Világirányítót, aki soha nem hibázik, a te életedben sem. A vágyódás aziránt, hogy egyre mélyebben bemerülj ebbe a fénybe, hogy ebben éld mindennapjaidat, azt fogja eredményezni, hogy Reám bízod az életedet. Ekkor elérted az a pontot, amikor beteljesíted az odaadást, nem csak egyszeri alkalommal, hanem újra és újra, mert erre ösztönöz a szereteted.

Ekkor a „Legyen meg a Te akaratod” kijelentésből „Legyen meg a Te akaratod énvelem” lett. Mint egy hajó, partra értél a megmentő kikötőben. Szemügyre vetted azon akadályokat és korlátozásokat, amik eddig megakadályoztak abban, hogy egyáltalán észrevedd a kikötőt. És isteni segítséggel minden akadályt leküzdöttél.

Magas, jelen pillanatban talán még túl magas számodra ez a cél? Nehezen ismered még el, hogy minden jó, amivel szembesülsz? Akkor még lehet, hogy néhány dolgot az emberi szemszögedből nézel; hogy azt, amit az élet kínál neked, azon méred elsősorban, hogy megfelel-e az elképzeléseidnek. S ha nem: Akkor hogyan viselkedsz, kezdve az érzeteiddel és gondolataiddal?

Ha készen állsz mindent tanulási folyamatnak látni és annak elfogadni, azzal már megtettél egy nagyon fontos lépést. Akkor már egyre ritkább lesz a toporzékolás, a tartani-akarás és a nem-elengedni-tudás, mivel ha visszatekintesz fel kell ismerned némely történésen, hogy mégis minden jó volt. Segítséget nyújt-e ez most számodra, úgy hogy a következő, hasonló lehetőségnél legelőbb átgondold, mely feladat keresendő és találandó benne? És hogy Én Vagyok az, aki engedte ezt a feladványt, mert szeretném, hogy megtanulj valamit?

Amíg az ember a külső jólétét teszi mindenek fölé és nem a szükséges haszon után kutat lelke számára, addig lénye szemlélésekor nem a lelki-szellemi szempontra fekteti a hangsúlyt. Még nem látja, mi jó rejlett a gondban, annak feldolgozásában és megoldásában. Ez viszont meg fog változni, mégpedig abban az arányban, amennyire készen áll majd felismerni lelki fejlődésének a hasznát és egyre-inkább bensőjének érettségére törekszik, azon felismerésből kifolyólag, hogy ő a mennyek gyermeke és a hazaúton van. Szeretetből Irántam és önmaga iránt.

A tudatos hazaútra lépés kulcsa a vágyódásban rejlik, amit belétek ültettem. Ezen felül a benned való jelenlétemben is, aminek tudata hosszú időkön át elvesződött. Ezt érthetővé teheti egy egyszerű kérdés:

Ha tudnád, ugyanabban a házban lakik a földi atyád, mint te, és ha szeretetet táplálnál iránta és szeretnél közel lenni hozzá, akkor vajon nem-e lenne magától értetődő, hogy elmész hozzá, megöleled és beszélsz hozzá…?

Ugyanezt kívánom Én is gyermekeimtől. Ha netalán számodra ez még szokatlan lenne, akkor gyakorold magad benne. Naponta szánj néhány percet az együttlétünkre, párbeszédünkre, és meg fogod állapítani, hogy ez egy kedvelt szokásoddá fog válni, amiről nem mondanál le semmiért sem. Végül aztán napközben is eljössz Hozzám gondolatokban és szavakban, s így a lényedet egyre jobban a szeretet parancsolatomra tájolod be fejlődésed folyamán.

Ha elkezded és ezáltal gyakran Nálam vagy bensőlegesen, akkor már nem kérdéses, hogy  a mennyek vagy a világ gyermekének tekinted magad. Bár továbbra is a világban fogsz élni, de a viselkedésedet egyre jobban a főparancsolatra tájolod, amit a Názáreti Jézusként adtam nektek. Utána már nem csupán tudod, hogy benned élek – te is Bennem élsz! És hamisnak ismersz fel minden olyan tanítást, ami akarja hitetni veled, hogy Én nem létezek, vagy hogy távol vagyok tőled, vagy hogy nincs szükséged segítségre.

Gyermekem, ez a szabadság! És önfutóvá válik az út odafelé, ha egyszer élvezted az együttlétünk első gyümölcseit.

Várok rád.

Ámen

 

 

 

Ford. megjegyzés:

-ajakima: Felszínes, betanult, begyakorlott és vakon szavalt „ima”, amit inkább az emberi szokás, önzőség, szükséglet hatja át, mint a mély, őszinte, szívből jövő ima = szívima. Hogy az ÚR előtt melyik hallgattatik meg, s melyik pereg le Róla, eldönthetjük magunk az Ő szavából következtetve nem csak a józan ész használatával, hanem a szív logikájának gyakorlásával is, amit Ő tanít ne