Halljátok a dobokat!

 

Belátás 2020. április 2-án

 

 

tovább a „Halljátok a dobokat!“ című világi üzenetekhez

 

Zörejt hallottam, mint valami ütemes dobolást és láttam egy a fény egyik seregét.

 

A lények a fény katonái voltak, a dobszó ritmusában mozogtak előre. Szívem felvette a dobolás ütemét és olyan volt, mintha az egész világmindenség felvette ráhangolt volna ezen dobszóra. Mintha egy erős szél fújná a fák koronáját, oly sistergés hangolt rá a dobszóra. Egy vonalat képeztek, mely a Földgolyó köré vonult. Ezt követően csend lett, mennydörgés szerű hang szólalt meg:

 

Ó, halljátok a dobokat, az idő ütemében szólnak,

halljátok a tompa hívását, halljátok az intését: Készüljetek és álljatok készen!

 

Dobpergéssel és üstdobszóval végződött ez a felvonulást.

 

Aztán harsonaszót hallottam, és olyan volt, mintha megemelt volna a fensőség hangzása, igen szentség töltötte be a teret és időt, és a zörej olyan volt mint a lángoló tűzé, és ráhangolódott a harsonák fújására. Velük együtt és mögöttük megjelent egy további sereg. Ez az elsőnél is hatalmasabb volt és felsorakozott az első sor mögé és körbevette a Földgolyót. Ezt követően újból csend lett, mennydörgés szerű hang szólalt meg:

 

Ó, halljátok a harsonákat, bejelentik az Új Időt,

és intenek: Készüljetek és álljatok készen!

 

Dobpergéssel, üstdobszóval és a harsonákkal végződött ez a fellépés.

 

Aztán trombitákat hallottam, és egy zörejt, mint egy vízesés, mely elvegyült a trombiták hangjában. Nagy hatalmasság – mely erőt és erősséget éreztet – terjed szét és betölt engem is. Ezt követően csend lett, mennydörgés szerű hang szólalt meg:

 

Ó, halljátok a trombitákat, ti emberek, emelkedjetek fel térből és időből,

emeljétek meg lelketeket, készüljetek és álljatok készen!

 

tovább a „Halljátok a dobokat!“ című világi üzenetekhez

 

Belátás az Új Időben

„És jövendölni fognak fiaitok és leányaitok, vénjeiteknek álmaik lesznek, férfiúitok látomásokat fognak kapni. Még a szolgákra és a cselédekre is kiöntöm szellememet azon napokban.“