Kedves testvérek! Sokunk többé-kevésbé átadta az életét mennyei Atyánknak. Némelyikünk azonban kérd: Miért van az, hogy még mindig nem használ engem eszközeként az Atyám? Miért nem ismerem fel rajtam Istennek a tervét? Miért kell eljárnom egy olyan munkába, egy olyan foglalkozásba, ahol teljesen a világi dolgokban kell lennem, ami földi terhekkel rak meg és elhúz a szellemi tudatosságtól? Miért vagyok beteg, mikor Őt kívánom szolgálni?

 

Sokunkban derengenek efféle kérdések. Ennek az oka hiányos önfelismerésben, bizalmatlanságban, kevés alázatosságban és türelmetlenségben rejlik.

 

Miért akarunk szolgálni az Istennek?

 

Legelőször is fontos tudni, hogy az Ő iránta érzett vágyódás a bizonyítéka annak, hogy megszólalt lelkünkben az Ő hívó szeretete, hogy valóban be akar hívni minket a szolgálatába. Az Istent-szolgálni-akarás tehát nem az önakaratunk, hanem az Ő akarata.

 

Előbb-utóbb viszont eljutunk vágyódásunkkal az indíttatásunk kereszteződésébe. És már itt különválnak a szellemek. Az isteni szeretetbeli gondviselésnek ajándékozom a vágyódásomat vagy pedig az önmagamra irányuló gondviselésnek? Az önakaratomba helyezem Istennek az akaratát vagy Istennek az akaratába helyezem a saját akaratomat. Ez egy teljesen árnyalt folyamat, sőt, éppolyan árnyalt ennek a felismerése is.

 

Önérdek és önzés az, ami elvezet minket a fentebb felvázolt kérdésekhez és a megfelelő válaszlépésekhez, míg alázatos odaadás elégedettségbe, Istenbe vetett mély bizalomba és isteni felkaroltságba vezet.

 

Így szól az Atya: „Akkoriban, mikor testben jártam a Földön, sok emberrel találkoztam, de csak kevesen ismertek fel Engem. Legtöbben elhaladtak Mellettem, anélkül, hogy tudnák, hogy az Isten vagyok. Igen, láttak Engem és hallották a szavaimat, de vakok voltak és süketek. Másoknak meg nem engedtem, hogy felismerjenek vagy meglássanak – habár tudtam, hogy ők a szívem gyermekei -, mivel még nem álltak készen rá. És volt aki felismert Engem és követett.

 

Nézzétek, az előbbi a világembereket jellemzi és róluk tanúskodik, akik csakis önmaguknak szolgálnak. A másodjára említettek az Én gyermekeim, akik még nincsenek eléggé felkészülve, hogy mindenütt felismerhessenek és megláthassanak Engem. Az utóbbiak meg azok, akik Reám bízzák magukat életre-halálra, akik igyekeznek meglátni és megszeretni Engem mindenben, akik életre keltenek Engem önmagukban a szeretet-tett által.

 

Így hát Nélkülem járják saját útjaikat a világemberek. Azon gyermekeimnek, akik szellemi felkészülésben vannak, az Eljövetelem utáni vágyban és a számukra szóló tervem felismerésének vágyában állnak, azoknak kinyilatkozom akkor, ha már csatlakoztak az utóbbiakhoz, mivel az utolsók lesznek az elsők. Értsétek rendjén.

 

Szavaim elfogadásában, amik Én magam vagyok, lelketek üdvözülése és gyógyulása rejlik. Ebben találtok isteni megértésre és Istenbe vetett bizalomra földi ittlétetek mindenféle helyzetében, minden sötét és fénnyel teli állapotokban.

 

Így mindennek megvan a rendje, igazságossága és törvényszerűsége az ember szabad akaratára tekintve. Így minden betérhet irgalmamba és szeretetembe, alázatosságtól, igazságosságtól és bizalomerőtől függően.

 

Ámen, gyermekeim, Ámen.“