Igazság

Párbeszéd, 2022. február 22-én

 

 

Követő: «A Te utad kihívást jelent.»

 

Krisztus: «Te mondod.»

 

– «Nem tudom, hogy belevágjak-e.»

– «Ez egy ajánlat.»

– «Ami több következménnyel jár.»

– «Ez igaz.»

– «És mit érek vele?»

– «Rátalálsz az igazságra.»

«Miért?»

– «De melyik igazságra?»

– «A saját igazságodra.»

– «De az nem mindenki számára ugyanaz?»

– «Alapjában igen.»

– «Hogyan lehet az akkor az én igazságom?»

– «Mert többrétegű.»

– «A hagymához hasonlóan, több héja, azaz rétege van?»

– «Például.»

– «Hozzá tartozik minden egyes réteg?»

– «Igen, mindegyik az igazság egy részét alkotja.»

– «Mindegyik réteg azonos témakörű?»

– «Hét főtéma létezik.»

– «Miért éppen hét?»

– «Ez a hét az isteni elv.»

– «Melyek is azok?»

– «Rend, Akarat, Bölcsesség, melyek a törvénytulajdonságok. Jóság, Szeretet, Irgalmasság, melyek a gyermeki tulajdonságok.»

– «Még soha sem hallottam ezekről, ez túl magas nekem.»

– «Tudom, mégis mondanom kell.»

– «Mond el nekem más szavakkal, amit megértek.»

– «Fejemberek és szívemberek.»

– «És most melyikük a jó?»

– «Mindketten azok.»

«Hogy értsem ezt?»

– «A kettő két különböző kiindulási pont. A fejember gondolkodásban kezd neki, a szívember pedig érzésben. A nők az érzés, a férfiak a fej hozzárendeltjei.»

– «De ezt nem mondhatod ki hangosan.»

– «Ez az isteni rend.»

– «Ezt se szabadna kimondanod.»

– «Ez az igazság.»

– «És ha az… Senki sem akarja ezt hallani.»

– «És ezért ne beszéljek róla többet?»

– «ennek ellenszele lesz, erős ellenszele, ami veszélyes.»

– «Ki számára az?»

– «Forrásaid számára.»

– «Ők tudják, már megismerték az ellenfelemet.»

– «És nem félnek?»

– «Mindenkiben van félelem.»

– «Hogyan bírják ki?»

– «Szembe néztek félelmeikkel.»

– «És hogyan csinálták ezt?»

– «Szembe néztek mindazzal, ami megtörténhet. És elfogadták.»

– «Mit fogadtak el?»

– «Isten akaratát.»

– «Ezzel azt akarod mondani, tán az Isten akaratában lehet, hogy akár meghalhatnak az Ő szolgálatában?»

– «Minden benne van az Isten akaratában.»

– «Még a legrosszabb is, a halál?»

– «A legrosszabb, a halál is. Feláldozták magukat feladatukban, Istennek tervében.»

– «És most?»

– «Történjen is bármi, szabadok, ahogyan Én is szabad voltam Jézusként Golgotán.»

– «Hát nem tudom, nem tetszik ez nekem.»

– «Mi nem tetszik?»

– «De hát meg kell védeni a forrásokat, nehogy történjen velük valami.»

– «Védve vannak. Tudják, hogy az Isten csak azt engedi megtörténni, ami jó az Ő terve alapján.»

– «Hála Istennek!»

Párbeszéd

„És ha őszinte szívvel fordulnak Hozzám az emberek, hogy megtanulják a megértést, akkor segíteni fogok mindazoknak, akik részt akarnak venni ebben a világra terjedő oktatásban, az Isteni Akadémián. Minél őszintébbek a szívekből eredő kérdések, annál inkább választ fognak kapni ezen az úton. Ezzel a világra kiterjedő oktatásom felkarolja majd mindazokat, akik igazságosak a szívükben”