Egy keresztény nem hódol be a korszellemnek

ikon-aus-liebe-zu-gottSzeretett fivéreiem és nővéreim, amikor kétezer évvel ezelőtt kihirdettem tanításomat a zsidó népnek, alkalmazkodnom kellett az emberek, a hallgatóim tudatához. Ez ma sincs másképp. Ebből arra a következtetésre jutni, hogy az Isten Szellemének nincs már több mondanivalója az emberek számára, mint amit eddig kinyilatkoztatott, az egy végletes tévedés, melybe mindazok esnek, akik azt hiszik, hogy a beszűkült, emberi látószögükkel bíráskodhatnak az örök, időtlen Szellem határtalan lehetőségei felett.

Az Isten beszéde az emberhez ill. az emberen keresztül mint minden a teremtésben, megdönthetetlen, szellemi törvényszerűségeken alapul. A kinyilatkozások különböző súly- és szempontját egyrészt az isteni alapmegnyilvánulások eredményezik, melyek a rend, az akarat, a bölcsesség, a komolyság, a türelmesség, a szeretet és az irgalmasság, másrészt a kinyilatkozó szót felvevő ember szellemi gondolkodásmódja. Mindenben és mindenek felett a szeretet érvényesül minden kinyilatkozás alapjaként, mely nélkül nincs igazi Isteni ige.

A tudás, a felismerés és a bölcsesség nem sejtett bőségben lakol minden lélekben és minden emberben és lassanként kibontakozik benne, ha a Belső Kereszténység útját járja, az élt szeretet útját. A „Belső” elnevezés már utal arra, hogy létezik egy külső kereszténység is, ami összahasonlítható egy egyesületben töltött tétlen tagsággal.

A „hit” példájával könnyen kidolgozható, hogy hol rejlik a különbség; és e módon mindenki képes felsimerni –ha szeretné-, hogy komolyan törekszik-e az Énvelem való kapcsolatra, az Énvelem való életre vagy talán már ki is építi azt. A „hiszek Istenben” csupán egy kijelentés,  gyakran nem több egy szólásnál, amit mindenhol és újra és újra használnak világszerte. Mindaddig csupán egy szóburok marad, míg nem követitek az ebből a kijelentésből fakadó következtetést személyes magatartásotokkal.

A Belém vetett hit tartalmazza az akaratom elismerését is, akkor is, ha az ember nagyon sokszor nem ért egyet azzal, amit az élet feltálal neki, és amit az Én akaratomnak vél. Mégis mindkettő elválaszthatatlanul kapcsolódik a másikhoz. Nap mint nap számtalanszor imádkozzák a világon a „Miatyánk”-at és ezzel a „Legyen meg a Te akaratod”-at, legtöbbször anélkül, hogy tudnának e szó mélyebb jelentéséről, vagy hogy törődnének vele. Ki gondolkodik el arról, amit ott kimond?

Az ember arra kér Engem, hogy az Én akaratom történjék. Valóban, mondom nektek, az Én akaratom anélkül is megtörténik az örökkévalóság óta és az  örökkévalóságban, hisz semmi sem múlja felül az Én akaratomat. Viszont az önakaratból eredő törvényellenes magatartás által rövid ideig lehetséges aláásni az Én akaratomat, de az eféle cselekedet sem esik az Én isteni törvényszerűségem hatályán kívülre, hanem be van és be is marad foglalva az Én akaratomba. Csupán működésbe hozza az ok és okozat törvényét, ami az Én szeretetemből fakad és az Én akaratom hatálya alá esik.

Tehát ha azt imádkozzátok, hogy „Legyen meg a Te akaratod”, akkor csatoljátok hozzá azt az elképzelést, ami kicsit máshogy fogalmazódik meg, de mégis „magába foglalja” azt. Adjátok neki azt a jelentést, igen fejezzétek ki vele azt a kívánságot: „Legyen meg a Te akaratod velem”. És utána érezzetek magatokba, milyen érzet száll fel bennetek, feltéve, hogy az Énfelém intézett kérésetek, kívánságotok odaadó szívből ered és megfelel a mélyen érzett szeretetnek. Mit éreztek? Örömet afelől, hogy feltétel nélkül a kezembe adtátok az életeteket? Érzitek-e már a szabadságot, mely rátok vár? Terjed-e már a tudás, hogy most minden már csak jó lehet? Vagy félelem száll fel bennetek, hogy most vajon mi fog történni? Hogy mit vehetek el tőletek vagy mit fogok megvonni tőletek a jövőben? Milyen utakat mutatok fel nektek, melyek talán ellentétesek a ti saját elképzeléseitekkel?

Már ez a kis „hit” és „akarat” szavakból álló gondolatjáték is sokat mondhat saját magatokról. Felvilágosítást adhat nektek arról, hogy megélitek-e már a belső Krisztust vagy még a külső kereszténységet részesítitek előnyben. Vagy talán épp azon vagytok, hogy felfedezzétek magatokban az Én szeretetemet, hogy közelítsetek hozzá és elkezdetek fokozott szeretetteljes kapcsolatot létesíteni Énvelem.

Az, aki a Miatyánk kérését nem csupán az ajkával fejezi ki, hanem mint ahogy az előbb ajánlva a szívével mondja ki hangosan vagy halkan és mindenek előtt eképp érez, őt kezén fogom, az ő élethajóján átveszem az irányítást kapitányként. És mondom nektek –némelyikőtök számára segítőteljes ismétlésként-, hogy ezzel a „fedélzetre” jött az isteni szeretet! Történhet-e egy keresztény emberrel kívánatosabb és törekvésre méltóbb annál a ténynél, hogy az élete többé már nem kiszolgáltatottja a sors kiszámíthatatlan kellemetlenségeinek, mert az elkövetkezőben Én –a nagyságos váltóállító-, szabom meg mi történik vele?

Gondoskodok róla, hogy arra a sínre kerüljetek, amelyik az Általam kijelölt irányba vezet benneteket. Ez ugyanaz az irány, melybe a lelketek is menne, mely nagy valószínűséggel már régóta küzd az emberével; boldogtalannak és szabadságától megfosztva érzi magát, hisz magában hordozza a vágyat, hogy egyre jobban a fény felé fejlődjön.

Azon félelmetek, hogy valamit elveszek tőletek, amit nem adtok önszántatokból, az teljesen alaptalan, mert az ember szabad akarata Számomra mindenek felett szent. Tehát amit még meg akartok tartani, mert már annyira megszokta az emberetek –pedig már tudja, hogy valamikor majd úgyis el kell hagynia-, azt Én is meghagyom nektek. Viszont segíteni fogok nektek abban, hogy egy belső megváltozás által lassan más fontossági sorrend alapján éljetek.

És amit „pótlásként” kaptok érte, az összehasonlíthatatlanul értékesebb, mint amit tudatlanságotokban meg akartatok tartani. Így dolgozik bennetek a szeretet.

Az Én akaratom megtörténni hagyása veletek szemben végülis az Általam oly sokszor említett odaadásba torkollik. Ha igent mondtatok Nekem, akkor a szellemi világokban sokminden előkészületbe lendül; ebből az okból nevezem Magam a „nagyságos váltóállítónak”. Aztán isteni fivéretekként azokat a feladatokat szánom nektek –felfogásotokhoz, akaratotokhoz és az életetek körülményeihez mérve- lépésről lépésre, melyekkel még meg kell küzdenetek. Eközben nem kell félnetek attól, hogy lekésitek a megfelelő időpontot vagy hogy nem ismeritek fel azt, amit tenni kell. Itt nincs helye vakbuzgóságnak vagy esztelen keresésnek a külsőben, mellyel az adott készségeteket hamar tettekkel bizonygatnátok. Mindezzel csak kárt okoznátok és csak egyhelyben járnátok, tán vissza is dobhatna benneteket.

Sok lehetőségem van: Például hívlak benneteket a bensőtökben, már ha sikerül Nekem ez az odaadó készségetek és szeretetetek alapján. De mindenképpen elérlek benneteket! Legyen az embereken keresztül, a mindennapi élet ösztönzéseivel, az úgynevezett „véletlenek” által és sok mással. Tehát nem az a kérdés, hogy Én hívlak-e benneteket, hanem hogy ti engeditek-e magatokat hívni. Ez a ti részetek benne; ezalatt a kezeteket értem, melyet Felém nyújtotok az önkéntes igenlésetekkel.

*

Aki egyre erősebben egyetért „A Te akaratod történjék velem” kijelentéssel, annak végül szilárd meggyőződésévé válik, hogy minden ami vele történik az életében, az jó és helyes.

Bár ez egy hosszadalmas folyamat is lehet, de egy keresztény számára, akiben felszínre tört a felismerés és a bölcsesség, ő számára ez már nem jelent alapvető kérdést. Ez viszont feltételezi, hogy nem csak felhalmozta a tudást, hanem ezt a tudást erősen megrögzíti magában és ezzel a Velem való szoros és szeretetteljes kapcsolat részévé vált.

Már elég nagy bizalmat követel meg az is, hogy az ember kimondhassa: „Számomra minden jó, ami nekem az Atyám kezéből adatik”. De ez a példa is jó arra, hogy megvizsgáljátok az Általam tanított szív logikájával, hogyan értelmezhető helyesen ez a kijelentést. És hogy tud-e adni felvilágosítást arról, hogy mennyire tette magáévá az ember a már rég adott kinyilatkozó szavamat.

Emlékeztető néhány mondatban: Az ember szellemből, lélekből és testből tevődik össze. A szellem az örök, elpusztíthatatlan élet őbenne az Istenből. Eképp lett teremtve és ezzé válik majd újra. A lélek a számtalan burokjával befedte a tiszta szellemet a mennyei területek elhagyásakor és egy többé-kevésbé fényesebb energiatestet alkot. Születéskor a lélek belép az emberbe és újra elhagyja azt az úgynevezett „halál” beálltakor. Azután a vonzás törvényének megfelelően átmegy azokra a finomabb anyagú területekre, melyek megfelelnek a saját állapotának. Ott a tanulás és a tudat bővítése hasonlóan megy végbe, mint az a Földön volt, jobban mondva ahogy lennie kellett volna. Ha a lélek felkívánja „gyorsítani” a tanulási folyamatát, akkor adatott az újbóli leszületés lehetősége: Születik egy ember, mely magában hordoz egy lelket, mégpedig a sajátját, amelyben továbbra is él az örök Szellem –az Isten gyermekisége. Ha az ember törekszik az Isten- és felebarátszeretet jegyében folytatott életre, akkor fényesebbé válik a lelke, a szerkezete kifinomul és kitisztul, és amint a lelke ismét elhagyta a Földet, áttér világosabb, magasabb rezgésű területekre, ahol lehetséges a továbbfejlődés az újbóli belépésig a mennyekbe, anélkül, hogy mégegyszer szükségessé válna számára a leszületés.

Az Én –aki Jézus Krisztusként a szeretet Vagyok az Atyában- törekvésem abból áll, hogy minden lelket –legyen az bukott vagy önszántából leszületett– visszavezessek az örök hazába, mégpedig nem valamikor, hanem a lehető leghamarabb. Bár a szellemi világban nincsen idő a ti fogalmatok szerint, de minden lélek és ember számára megspórolnám a gyakran oly hosszadalmas, s nem ritkán szenvedésekkel teli utat. Mert Én mindenkit szeretek. Kivétel nélkül mindenkit szeretek, ugynazzal a fivéri bensőséggel, szívélyességgel és melegséggel.

A Föld az az iskola, amit a lelkek tanulásra látogatnak. Mit tanuljanak meg? Minden az élet folyamán felismert emberi gyengét és kényelmetlenséget át kell alakítania erősséggé és szilárdsággá a szeretet jegyében. Ha az ember önszántából, sőt talán örömmel vállalja fel ezt a tanfolyamatot, akkor a mennyek minden ereje a rendelkezésére áll.  Ha viszont nem ismeri fel vagy tudatosan mellőzi a tanulnivalót, akkor érvénybe lép az ok és okozat törvénye, nem hogy bosszantsa vagy megfegyelmezze az embert, hanem hogy rávegye viselkedésének átgondolására és megváltoztatására.

Aki ismeri ezeket az összefüggéseket, az tud arról is, hogy a földi leszületése csupán egy „köztes játszma”, hogy az emberi burokja csak egy időben korlátozott megjelenési formát képez, aminek csupán az a feladata, hogy átmeneti lakhelyet biztosítson –a fontosabb részének,- a lelkének. Mivel a lélek az, ami  a végén megmarad. Az állapota, a fejlődési szintje szabja meg a jövendő életét a túlvilágon, amint levetette magáról a testet.

Ezért minden ember céljának annak kellene lennie, hogy viselkedésével a lélek lassan levetkőzze a beárnyékoltságait, hogy az Isten- és felebarátszeretet parancsolatának megfelelően minden sikeresen megbírkózott feladattal magasabb rezgésbe kerüljön. Ezen a módon erőre és kisugárzásra tesz szert és lépésről-lépésre kifejleszti a belé ültetett isteni tulajndonságokat a rendtől az irgalmasságig.

Amivel az ember összetalálkozik az élete folytán, mindaz tanulandó feladat, melyek a lelke épségét szolgálják, és ha felismeri és elfogadja őket annak, azesetben nem ritkán az ember épségét is szolgálják. E tanulási feladatok nélkül –lépjenek az ember életébe az ok és okozat törvényből kifolyólag vagy általa elfogadva azon felismerésből adódva, hogy szellemi segítséget képeznek számára- nem lehetséges az előrehaladás a lépésről-lépésre történő tökéletesedés értelmében.

Használjátok a szívetek logikáját, szeretett fivéreim és nővéreim: Ha azt veszitek alapon, hogy az isteni Mindenhatóság nem követ el hibát, és hogy a szeretetében elsősorban a lélek fejlődését tartja szem előtt – akkor hogy talákozhatna az ember olyannal, ami nem lenne jó és helyes számára? Szellemi tudás hiányában, ezen összefüggések tudatának hiányában nem értik meg az életüket az emberek; nem ritkán az Istent vádolják amiatt, ami velük megtörténik.

De mi a helyzet azokkal, akik tudnak ezekről a dolgokról? A tudás egyedül nem elegendő ahhoz, hogy higgyenek egy irgalmas és jóságos Atyában és hogy feltétel nélkül bizalmat tanusítsanak Vele szemben. Ehhez több kell. Szükség van a belső megtapasztalásra, ami több a hitnél, hogy létezik egy hibátlan, isteni vezetés, melynek a szeretete reád, reád és tereád, bármiféle korlátozás nélkül, mindenkire érvényes.

Feltudod-e már magad ismerni egy szellemi lényként, aki csak vendég ezen a Földön? Ebből a szempontból nézve felsimered-e, mekkora értéke van mindannak, ami az emberedre rájár? Ha ez sikerül, ha elsősorban halhatatlan lénynek látod magad, Isten által szeretett teremtménynek, akkor követni tudod azt is, amit az imént ismertettem veled. Akkor kimondhatod, hogy „Minden jó”, mivel az igazi lényed erősödését és fejlődését szolgálja; akkor is, ha ehhez még szükséges egy kis gyakorlás, míg meg nem rögződik benned mélyen. Én segítek neked benne, ha megkérsz rá.

S ha szellemi tudásod ellenére nem tudnád ezt így elfogadni, azesetben az elmondatott lehetőséget nyújt számodra az önfelismeréshez. Ha viszont szívesen tennéd ezt az érzéseddé és gondolkodásoddá önszántadból, szintén fordulj Hozzám. Akkor közösen „dolgozunk” ezen a feladaton.

*

A lélek és az ember fejlődéséhez hozzátartozik az is, hogy azok, akik tettekben –és nem csak szavakban- követnek Engem, kifejlesszék az önálló gondolkodást és cselekvést; hogy önfelelőséggel fel tudják ismerni és dönteni tudnak arról, hogy valami megfelel-e az Én örök törvényszerűségemnek vagy sem.

Mindig is az volt a szokás –mivel egyszerübb-, hogy az emberek szellemi vagy politikai fensőbbségekhez és vezetőkhöz fordultak bizonyságért vitás kérdések esetén. Eközben a válaszuk vagy érvelésük helyességét vagy érvényességét nem azon mérik, hogy azok olyan tudatosságból erednek-e, ami az Én szellememben követéséből fejlődött ki, hanem az értelmiségén, a tanulmányán, a címén, a világlátottságán, a beszédképességén. Nem ritkán a korszellemhez vagy mások viselkedéséhez való alkalmazkodás szolgál alapul fensőbbségeitek gondolkodásának, miközben eleget tesznek azoknak, akiknek a  beleegyezésére rászorulnak. Vagy olyan dogmákhoz, elfogadott irányzatokhoz és alapelvekhez ragaszkodnak, melyek megkérdőjelezésére nem hajlandók, és teszik ezt félelemből, nehogy összedőljön a hatalmi szerkezetük. Ami amúgyis bekövetkezik.

De túlhamarkodottan veszik figyelembe azt a lehetőséget, hogy mégis felveszik a kapcsolatot a szellemi világgal –Istennel, Jézus Krisztussal, angyalokkal és kétes esetben az úgynevezett mesterekkel- a válaszra való keresésben. A mennyek minden segítséget megadnak a felismeréshez mindazoknak, akiknek tisztességes a törekvésük, ami nem jelenti, hogy egyből világos választ kap a kérdező, ami aztán így hangozhat: „Tedd ezt vagy tedd azt, vagy hagyd” vagy „Ez a helyes, és az a helytelen”.

Hogy miért van ez így, az kézenfekvő azon ember számára, aki önfelelősen törekszik belső fejlődésére. Egyrészt: Aki elhamarkodottan másokra hagyja a döntést minden bírálat nélkül, azzal fennáll a veszély, hogy olyan irányba sodorják, ami nem felel meg az isteni  törvényszerűségeknek;  amit bár alig kérdőjeleznek meg, mert se a kérdező, se a válaszadó nem ismeri az Én törvényszerűségeimet ill. nem azok szolgálnak döntésük alapjául. Másrészt: A saját küzdelem, az arra irányiló törekvés, hogy választ kapjon a bensőjében az Én segítségemmel, az sokszor hamar akadályba torkollik. Ami nem azt jelenti, hogy ne legyen kölcsönös párbeszéd; hogy nem szabad segítséget kérni a felebaráttól; vagy hogy néha nem lehetséges vagy kívánatos egy közvetlen szó a szellemből merítve.

Aki viszont igyekszik a saját válaszainak mércéjévé tenni a Tízparancsolatot, az Isten- és felebarátszeretet törvényét és a Hegyi Beszédet, az fejlődni fog bensőleg a kérdésekkel való foglalatosságon, mivel egyre tisztább lesz a rálátása a számtalan csapdára, amelyeket a sötétség felállított; és amelybe egyre több ember belekerül, mert másokra hagyják a gondolkodást.

Hónapok óta bevezetlek benneteket abba, amit a „szív logikájának” nevezek. Ezzel egy olyan eszközt kaptatok a kezetekbe, ami segít nektek megtalálni a válaszokat ott is, ahol látszólag nincsenek, mert a fennálló kérdések még nem lettek megtárgyalva ebben a részletességben és világosságban. Ezt a pontot erősen hangsúlyozom, mert az eljövendőben egyre többször és egyre gyakrabban rákényszerültök majd az „istenadta értelmet” használatára párosulva egy mélyrelátó szívvel.

Jelen pillanatban nem csak a ti országotokban csap nagy hullámot az a kérdés, hogy köthetnek-e házasságot azonos neműek vagy sem. Támogatható ez vagy sem? „Bűnös-e” a tett vagy sem? – már ha feltevődik egyáltalán e az kérdés. So ember szeretné megtudni, hogy Én mit szólok ehhez. Emiatt felhozom a kérdést, bár tudom, hogy az Én válaszom nem mindenkit fog kielégíteni. Mert továbbra is a saját érzésükre, gondolkodásukra és viselkedésükre lesznek figyelmeztetve.

Előtte és alapvetően: Nem fedi Isten Törvényét a más emberek feletti ítélkezés vagy az afeletti bíráskodás, amit más cselekszik. Ami másrészről nem jelenti, hogy mert nem szabad felette ítélkezni, azzal már önműködően „megfelel az Isten Törvényének”. Emlékeztetlek benneteket egy kinyilatkoztatásra, amiben arról volt szó, hogy „látni és mégis szeretni.” „Én”, szólottam, „bár látok és hallok is mindent, de nem ítélkezem felette. Feltétel nélkül szeretek.”

De ez vajon most azt jelentené, hogy nem tudtok vagy nem szabad különbséget tennetek az között, hogy az eféle magatartás megfelel-e az Én törvényemnek vagy sem? Hogy ki kell kapcsolnotok az eszeteket és mindent helyeselnetek és az Én isteni törvényeim értelmében el kell fogadnotok? Ezzel ajtót és kaput nyitnátok az ellentétes erőknek, úgy hogy a gondolathalmazukat ravasz módon kis adagokban terjeszthetik a nép között. Amivel nem csak most, hanem már évezredek óta próbálkoznak. Nem sikertelenül.

Gondolkodjatok a szívetekkel és fontoljátok meg: A teremtés a kettősségre épül, ami azt jelenti, hogy van egy adó és egy fogadó elv, teremtő és megtartó elvnek is nevezhető. Mindkettő egy olyan tökéletes módon egészíti ki egymást, ami előttetek nem ismert. Mindkettő önálló, de együttesen egy „lángot képeznek az Isten úrszéke előtt”. A kettősség nélkül nem létezne a teremtés, nem lenne növekedés, nem lenne szüntelen fejlődés, mert a sejt ami ezt előidézi, nem létezne.

Hogy közvetlenül és félreérthetetlenül kifejezzem Magam: A mennyekben nincsen azonos nemű kettősség! Egy földi leszületésnek bizonyos körülmények között lehet ez egy lehetősége, ami egyedül az egyén döntésének, múltjának és tanulandó feladatának van alávetve. Ha ez adott, akkor ez bár az Én mindent átható törvényemen belül történik, de nem ez az irányelv, hanem teljesen személyes, egyedüli feltételekhez kötődött. Aki ebből azt következtetné, hogy egy eféle egybekelés istenakarta –engedélyezett, ha bizonyos körülmények ezt megkövetelik- vagy netán általános érvényű szabállyá tenné, az nem hivatkozhat az Én törvényemre.

A végső következtetés ebből könnyedén levonható: A tiszta-szellemi területeken kívül bár léteznek ilyen közösségek, de hogy állandóságuk van-e az Én örökkön érvényes törvényeim előtt, azt most eldönthetitek saját magatok önfelelősséggel. A politikusaitoktól viszont nem várhattok el hozzáértő választ a kérdésetekre, hogy igen vagy nem.

Hogy ebben a pontban is a korszellemnek való behódolásra hajlanak, azon nem csodálkozhattok. A korszellem, ami mögött az Én és a ti ellenfeletek áll, szüntelen azon fáradozik, hogy minden téren bevezessen egy új gondolkodási és viselkedési mintát, ami –a hozzászoktatás bizonyos ideje után- általánosan elfogadott ténnyé válik, mivel időközben már megszokottá vált. Erre épül aztán a következő, immár alig észlelhető kiforgatása az Én törvényemnek, amit mindazok helyeselnek, akik –bár nevük után keresztények- teljesen távol vannak a belső igazságtól, a Belső Kereszténységtől. És ezzel a felismeréstől, a belátástól és a bölcsességtől is. Mert egy keresztény, tehát egy olyan ember, aki igyekszik követni az Én példaképemet az életében, annak az Én parancsolataim, az Én szeretet tanításom ad iránymutatást. Ez azt jelenti, hogy nem cselekszik álszent módon, nem hazudik, nem tervez cselszövést, soha sem alkuszik meg önérdekből stb. Egy keresztény –ha magára nézve igénybe veszi ezt a jelzőt- teljesíti az Én akaratomat, vagy legalábbis minden erejével azon van.

Tartsátok meg magatoknak a belső világosságotokat. Ha akarjátok, mérjétek fel a fensőbbségeiteket és mindazokat, akik világi törvényeket alkotnak és ezzel távolbanyúló döntéseket hoznak, hogy tetteikkel és tartózkodásaikkal az Én tanításom talaján állnak-e. De ezt azután tegyétek, miután felülvizsgáltátok saját magatokat…! És hagyjatok fel mások leértékelésével, csak mert még nincsenek abban a helyzetben, hogy jobban megértsék és kövessék az Én törvényemet!

Kétség esetén tegyétek fel magatoknak a kérdést –főleg, ha a saját viselkedésetekről van szó-, hogy hogyan cselekedett volna a názáreti Jézus. Persze nem mindig sikerül majd éppúgy cselekedni, de kaptok egy mércét a kezetekbe, amely alapján megméretkezhettek. Minél gyakrabban sikerül, annál bensőségesebb lesz kettőnk kapcsolata. Viszont annál világosabban felismeritek majd, hogy a valódi keresztény életvitel nem vasárnapi séta, ahol csakis kedves emberekkel találkoztok és mindenki barátságosan üdvözli egymást. A Belső Kereszténység megköveteli magának a teljes embert, felkarolja és megváltoztatja őt alapvetően.

És nem hódol be a korszellemnek, hanem egyedül az Én mindent magába foglaló szeretetem megdönthetetlen törvényei adnak neki iránymutatást.

Áldom minden fivéremet és nővéremet, főleg azokat, akik olvassák ezen szavaimat, hogy megmozgassák és megtartsák őket a szívükben. Ámen.

TestVérem! Honlapunkon felfedezheted az örök igazságot, hogy az Istenünk bármiféle korlátozás nélkül maga az önzetlen és feltétel nélküli szeretet, hogy Ő az ember bensőjében lakik, s ezáltal az emberben, bennünk és hozzánk beszél.
Ez egyrészt nemes és felemelő, sokak számára új és kezdetben gyakran nehezen érthető és hihető, másrészt a “világon ez a legtermészetesebb”. Mivel ha Isten a szeretet és ugyanakkor a mindenhatóság is, így egyetlen ok sem találtatik, hogy megvonjuk Tőle a lehetőséget, felvenni gyermekeivel a kapcsolatot.
Isten iránti szeretetből fogadjuk a Szót és adjuk tovább Neked, ez esetben magyar nyelvre fordítva.

Vélemény, hozzászólás?