Üzenet a világnak 2020. május 31-én

 

 

FELTÁMADÁSI ÚTVONAL – 7. ÁLLOMÁS

 

Azokat, akik hisznek, az igazságba vezetem Én, Krisztus.

Azok, akik hisznek, érezni fogják a közelségemet.

Azok, akik hisznek és bíznak, hallani fogják a szavaimat.

Azok, akik hisznek és bíznak, érteni fogják a szavaimat.

Azok, akik hisznek és bíznak, az Atya fiai és leányai lesznek.

Azok, akik hisznek és bíznak, látni fogják a csodáimat.

Azok, akik hisznek és bíznak, látók és hallók lesznek.

Azok, akik hisznek és bíznak, be fognak lépni a szellemi életbe.

 

A szellemi élet nem képzelet, hanem az igaz valóság, a ti igaz életetek.

Ezen szellemi életben, az Én vezetésemben, szétbomlik majd e világ képzelete.

Az anyag felbomlik, szét fog morzsolódni és nem lesz elérhető.

 

Tudjátok hát, az Én országom nem e világi. Értitek-e a szavaimat? Felfogjátok-e a szavaimat?

Tudjátok hát, Én, Krisztus, Új Világot fogok teremteni, Új Föld lesz és Új Ég.

Tudjátok hát, így tanítottam nektek, így mondtam nektek és Én, Krisztus, betartom a szavam.

 

Hiszed-e, ó ember, hogy mindent megtettem érted?

Hiszed-e, ó ember, hogy csak az Én megváltó erőm fog tégedet hazavinni?

Hiszed-e, ó ember, neked is meg kell adnod mindent, hogy fogadhasd az Isten gyönyörűségét?

Hiszed-e, ó ember, Én, Krisztus vagyok az, aki vezet téged ezen üzenetekben?

Hiszed-e, ó ember, hogy beteljesedik a nagy terv és le lesz győzve a gonosz?

Hiszed-e, ó ember, hogy rólad beszélek, te, ki járod ezt az utat és érzed a küzdelmem érted?

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 30-án

 

 

FELTÁMADÁSI ÚTVONAL – 6. ÁLLOMÁS

 

Én, Krisztus, veled tartok, mert Én vagyok a fény a szívedben!

Én, Krisztus, veled tartok, minden utadon!

Én, Krisztus, veled tartok, hónapokon át és éveken át!

Én, Krisztus, veled tartok, időkön és leszületéseken át!

Én, Krisztus, veled tartok, csalódásaidon és képzeleteiden át!

Én, Krisztus, veled tartok, szüntelenül, akadálytalanul, határtalanul!

 

Ahol vagy, ott leszek Én is, mert lelkedben hordod a megváltó fényemet.

Én vagyok szívedben a fény, a neked szánt ajándékom értékes és megfizethetetlen.

A barátod vagyok, meghallgatlak, folyton segítőképp, szeretőképp, erőt adóképp.

Beszélek hozzád, figyelsz-e Reám, hívően, reménykedve, bízva?

Én vagyok az út, ami haza vezet téged az árnyékvilágból az Atyához.

Veled tartok, míg újra fia, leánya vagy az Istennek.

Én vagyok a fényed, kérlek, kérlek ne feledkezzél meg Rólam!

 

Miért esik oly nehezen számodra hinni Nekem, megbízni Bennem?

Mindennel, amim csak van, drágán kiváltottalak.

Hát nem adtam oda érted az életemet?

Nem tettem meg mindent? Miért olyan nehéz megbízni Bennem?

Egyszerűen csak mondj igent! Igen, hinni akarok! Igen, bízni akarok! Krisztus, segíts nekem, segíts nekem!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 29-én

 

 

FELTÁMADÁSI ÚTVONAL – 5. ÁLLOMÁS

 

Megváltva, megmosdatva, fehér ruhában aztán szembeszáll a lélek a maga programozásával, vésetével és beültetéseivel.

Maradj teljesen önmagadnál! Ne hasonlítgasd magad, ne nézz másokra, mert mindenkinek megvan a saját találkozása Én Velem és abban találja meg a maga beteljesülését! Ne tedd magad nagyobbá, mint amilyen vagy, s ne tedd magad kisebbé, mint amilyen vagy! Légy, ami vagy, egy isteni fény- és szellemlény.

 

Maradj önmagadnál, maradj önmagadban!

Ne kutass vétkes után, sokkal inkább keresd a saját feladatodat az adott helyzeteben!

Ne kutass azok után, akik hibáznak, sokkal inkább segíts megoldást találni!

Lásd a saját tökéletlenségedet, légy kegyelmes a tökéletlennel melletted!

Ne kutass az igazság után odakint, keresd önmagadban és együtt Velem!

 

Találd meg mindenben a feladatodat és higgy mindennek az értelmében!

Találd meg a korlátozásban a határtalanság lehetőségét!

Találd meg a tökéletlenségben az alázatot!

Találd meg az igazságosságban a nyitottságot és a szabadságot!

 

Higgy, bízz, bízz és higgy, beváltom az az adott ígéretemet!

Higgy, bízz, bízz és higgy, érezni, látni és tapasztalni fogod, hogy így van!

Reád nézek, Én, Krisztus, visszahívlak téged szellemlényed erősségébe!

Reád nézek, Én, Krisztus, visszahívlak téged Atyád szeretetébe!

Higgy és bízz és megtapasztalod az igazságot önmagadban és az életedben!

Higgy, szeretett fivérem, higgy!

Higgy, szeretett nővérem, higgy!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 28-án

 

 

FELTÁMADÁSI ÚTVONAL – 4. ÁLLOMÁS

 

A tűztálban visszamarad a hamu, mint tapasztalási energia, ami szükséges volt a felismeréshez.

 

Ez a jogosság és jogtalanság felismerése, a helytelen és a helyes felismerése, a jó és a gonosz felismerése!

 

Így hát ti, akik részt vesztek ezen a lélekhéten, saját hamutokkal lesztek megmosdatva.

Ez a mosdatás az éj alatt történik, amikor alszotok. Lelketeket angyal testvéreitek mosdatják a léleksíkon.

 

Ezen mosdatás után, a lélekmegemelés után fehér ruhát kap lelketek.

 

Mindez csak akkor válik lehetővé, ha hisztek Nekem, bíztok a vezetésemben és kívánjátok ezt a tisztítást.

 

Tudd, igen tudd, meg leszel erősítve és fel leszel bátorítva egy új élet megkezdésére. Hagy magad mögött, ami már nem tartozik hozzád!

 

Az isteni erő, amelyből származol, megnövekszik benned, megváltoztat majd téged és a gondolkozásodat és a cselekvésedet is.

Az isteni erő növekedni kezd benned, amint elkezded szembeállítani félelmednek a bátorságot.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha megbocsájtással viszonyulsz az áruláshoz.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha segítséget látsz a bírálatban és belátással elfogadod.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha a vitát kibéküléssel zárod le.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha elismered a gyengédet és elviseled a megalázást.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha lebontod magad körül a védőfalat és mersz bízni.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha ellenségedben felismered a testvért.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha komolyan veszed magadat és kiállsz a belső szükségleteid mellett.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha ha komolyan veszed felebarátodat és kiállsz mellette.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha a birtokolni akarásból eljutsz az adni tudásba.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha a lenni akarásból eljutsz az isteni létbe.

Az isteni erő növekedni kezd benned, ha isteni lénynek látod magad és igyekszel megfelelni neki.

 

Lásd, értsd és ismerd fel, hogy ami el van tárolva bennetek, az csakis tudatosítás által és a változást előidéző kívánsággal és akarással történhet meg. Ezt nem lehet levenni az ember válláról, ebből áll az isteni világ egyenlősége és egyenjogúsága.

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 27-én

 

 

FELTÁMADÁSI ÚTVONAL – 3. ÁLLOMÁS

 

Tedd le a régi emberedet! (1)

 

Ismerd fel az emberiességedet, törekvésedet a rosszra, kívánalmaidat és vágyalmaidat!

Ismerd fel az érzékenységedet és az igényeidet, amiket másoktól megkövetelsz!

 

Tedd a hamis harcszellemedet a tűztálba, a megváltás tüzébe!

Tedd a haragodat és keményszívűségedet a tűztálba, a megváltás tüzébe!

Tedd a csalódottságodat és a csalódást a tűztálba, a megváltás tüzébe!

Tedd a gyávaságodat és a kudarcodat a tűztálba, a megváltás tüzébe!

 

Tedd az áldozat fájdalmát és az önsajnálatodat a tűztálba, a megváltás tüzébe!

Tedd a dacodat és az ellenszegülésedet a tűztálba, a megváltás tüzébe!

Tedd a gyengédet és a tehetetlenségedet a tűztálba, a megváltás tüzébe!

Tedd a nem megfelelés megalázottságát a tűztálba, a megváltás tüzébe!

 

Ismerd fel önmagad fivérem, nővérem, ismerd fel önmagad napjaid tükrében!

S ha komolyan veszed ezt az ajánlást, tudatodra válik több, különböző helyzet.

 

Elmúlt, amiről már megfeledkeztél, jelenlegi, ami még foglalkoztat, a régi benne van az újban, ez a te tükröd!

 

Kérj megbocsájtást mindazoktól, akik ellen vétkeztél, s őszinte szívből tedd!

Bocsáss meg mindazoknak, akik ellened vétkeztek! Bocsáss meg, s tedd ezt egyenes akarattal!

Menj és többé ne vétkezz!

 

És lásd, lelked meggyógyul!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 26-án

 

 

FELTÁMADÁSI ÚTVONAL – 2. ÁLLOMÁS

 

Tudok a hamis küzdelmeidről, melyekben erőt veszítettél!

Tudok az önmagad iránti elfogultságodról, ami hatalmat adott neked mások felett!

Tudok a magányodról, ami alatt emberekkel vetted körül magadat!

Tudok az árulásodról, amire nyíltan vagy rejtve folyamodtál!

Tudok a hiúságodról, melyben alulmaradtál a csábításnak!

Tudok felismerés utáni kutakodásodról, melyben átlépted az erkölcsi határokat!

 

Tudok a fájdalmadról, ismerem a csalódásodat!

Tudok a megélt igazságtalanságodról, melyben bosszúra vágysz!

Tudok az utadról, amelyen bosszút gyakoroltál!

Tudok a csalódottságodról, melyben megélted az árulást!

Tudok az elhagyottságodról, ami reád borult!

Tudok a zavarodottságodról, amiben már nem ismered ki magad!

 

Te, fivérem, te, nővérem, hozzád beszélek, igen te hozzád!

Elestél, Én újra felsegítelek, s tudd, már csak néhány lépés az egész.

Jöjjetek ide Hozzám mindannyian, ti, akik fáradtak és erőtlenek lettetek lélekutatokon!

Higgy, higgy és bízz, jöjj Hozzám a bensődben, várok reád, ígérem!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 25-én

 

 

FELTÁMADÁSI ÚTVONAL – 1. ÁLLOMÁS

 

Gyertek ide hozzám, mindenki, aki megterhelt és fáradt, Én, Krisztus, felüdítelek benneteket!

 

Ismerlek téged, te, ki teli vagy gonddal és bánattal a jövőre nézve!

Ismerlek téged, te, ki törmelékhalomban látod a világodat!

Ismerlek téged, te, ki szinte elviselhetetlen szomorúságot hordozol magadban!

Ismerlek téged, te, ki mindent megtettél és semmin sem tudtál változtatni!

Ismerlek téged, te, ki beletörődésből fel akarod adni!

Ismerlek téged, te, ki zavarodott vagy és semmit sem értesz már!

 

Fivér, fivérem, jöjj Hozzám, jöjj Hozzám!

Nővér, nővérem, jöjj Hozzám!

 

Ismerlek téged, te, ki szeretetre és védelemre vágyódsz!

Ismerlek téged, te, ki elvesztetted magad a szeretet ösvényén!

Ismerlek téged, te, ki mindent megtettél, mégsem jutottál tovább!

Ismerlek téged, te, ki kemény lettél az egyenjogúság küzdelmében!

Ismerlek téged, te, ki elvesztetted méltóságodat!

Ismerlek téged, te, ki egyedül és magányosan érzed magad a bensődben!

 

Nővér, nővérem, jöjj Hozzám!

Fivér, fivérem, jöjj Hozzám!

 

Fivérem, nővérem, Én, Krisztus szólítalak meg téged a bensődben!

Bensődben felszólítalak téged, Én, Krisztus!

Mindegyikőtökről tudok. Ismerlek téged. Hozzád szólok!

Én, Krisztus, vezettelek, kísértelek ehhez a forráshoz, ami meríteni tud az élet vizéből!

Jöjj Hozzám és felüdítelek, hogy csillapodjon a szomjad igazság iránt!

Jöjj Hozzám, hogy teljesüljön a vágyad szeretet iránt!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 24-én

 

 

És ahogy akkoriban a tanítványaim megélték a szellemi keresztelést, jelentőségét fel sem mérve, így ezen napok pünkösdjekor is világra szóló és kozmikus nagy történés fog végbemenni. Mindemellett lesznek beavatottak, azok, akik ezen üzenetekben értesülnek róla, lesznek azok, akik a belső szó által lesznek bevezetve ezen történésbe, lesznek azok, akik képeket és látomásokat kapnak róla és lesznek azok, akiknek lelke sejti és megérzi, hogy éppen valami különleges történik. Visszatérve az Én és az Atyám országából, Én, Krisztus, újra beléptem térbe és időbe, győztesként, királyok királyaként, békehercegként, Isten Fiaként ezen ti időtökben és teretekben. A Földre történő megérkezésemmel, ami egy hatalmas erőlökettel párosult, már sok minden mozgásba lépett! Krisztusi erőm, ami minden lélekben hátrahagyott, erősebb rezgésbe került.

 

Ezáltal mindannak, aki hisz Bennem, aki komolyan vette a tanításomat és jó szándékú, könnyebben lehetséges kapcsolatba lépnie Velem bensőjében. Ha Énreám összpontosítotok, megerőltetés nélkül sikerülni fog. Mert SzellemKor van, felkészültetek rá, hisztek és bíztok ezen üzenetekben, próbáljátok ki, tudjátok, ez a teljesen szabad lehetőség ti számotokra jött létre. Én nem fosztalak meg titeket szabadságotoktól, én nem vezetlek titeket újabb függőségekbe, hagyjátok el félelmeiteket, mert Én, Krisztus, az Atya szabad szellemében tevékenykedek és hívok mindenkit, akiket eltölt a vágy igazság, igazságosság, kiegyensúlyozottság és szeretet iránt, felhívom mindazokat, igen meghívom őket Én, Krisztus, hogy vegyenek részt a nagy egyetemes keresztelőn az Isten Szellemében! «Hol lesz ez?», Kérditek Tőlem, és Én, Krisztus, aki újra eljött azt felelem: Bennetek és egy nagy kozmikus történésben pünkösdkor, ami az Atya tróntermében lesz. Két évvel ezelőtt hazavezethettem az első tanítványaimat, be az Atya tróntermébe. Tiszteletes fogadásban részesültek és az Atya egy ünnepséget rendezett számukra. A kis csapat lelke előbb át lett vezetve a részanyagi világokba, azt követően az Atya trónja elé, számtalan szent órában, tanításban és oktatásban lettek erre felkészítve az Én vezetésem alatt. Ezalatt megszilárdult a hitük erőssége és megtanultak bízni Bennem, egyrészt középpontjukba lett víve a megváltás tüzes tála, másrészt közéjük lett állítva a fénykereszt a lélekvilágok jelképeként. Hogy tudtok-e hinne ezen szavakban vagy inkább elutasítjátok, az csakis tőletek függ. Én, Krisztus, felajánlom nektek a kezemet, hogy át tudjatok menni a sanyarúságon, hogy megértsétek, mi minden fog végbemenni a Földbolygón és a lélekvilágokban.

 

Pünkösdöt közösségként élték meg akkoriban a tanítványok, azonban nem értettek egyet, mindegyikük mást értett a szavam alatt. Se könnyen, se kenetesen, se költőien, magasztosan és kiegyensúlyozottan nem keltek fel s alá a tanítványaim, mint ember túlterhelte őket az elmenetelem tőlük. Viszont teli voltak jó szándékkal. Ismerjétek fel a szellemet, mely kiáramoltatott fölöttük, fogjátok fel, mi mindent tett ez lehetővé. A Szent Szellem volt az, ami fivéreimmé és nővéreimmé, családommá tette tanítványaimat. Hősökké teli bátorsággal, erővel és hitbe vetett erővel a Szent Szellemben, ami a halálukig végig hordozta őket. Ez a szellem újra és újra feléledt mindazokban, akik követtek Engem nagy hittel, áldozathoz való bátorsággal és odaadással. És most elérkezett az idő, mikor már minden országba elterjedt a szavam és minden népben gyökeret vetett, most elérkezett az idő, amelyben újra megszenteli követőimet a Szent Szellem! A Szent Szellem ezen ereje fogja az eljövendő csodákat megidézni, amik szemetek előtt fognak megtörténni, szellemi emberek fognak tudni ebben és ezen szellem által tevékenykedni, az anyag felett fognak állni, a Velem és Bennem való kapcsolatban, az Atyában és a Szent Szellemben! A beteljesülés a hármasságban fog megtörténni!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 22-én

 

 

Ó, ti emberek, emlékezzetek a nagy tervre, emlékezzetek! Lelketek tudja! Lelketek ismeri a célt, akkor is, ha az ember, legyen bármilyen képzett is, már nem képes hinni. Mit hisztek, ki tud így beszélni hozzátok, ki beszélne így hozzátok, ki beszélhetne így hozzátok? Kinek van felhatalmazása, igen hatalma az Atyától, hogy kimondja e szavakat? Újra bíróság elé állítotok Engem, mert kimondom az igazságot, mert kiállok a feladatom mellett? Mert az Isten Fia vagyok, minden ember és lélek megváltója, és az egész teremtés fenntartásának felelősségében állok és ekként cselekednem kell? Ki veti el ezen üzeneteimet, mert nem lehet, aminek nem szabad lennie? Meddig akarjátok még homokba dugni a fejeteket a hitében annak, hogy majd csak jó lesz minden. Meddig még? Mennyire vagytok elvakulva, hogyan lehet ennyire vaknak lenni? Mennyire önelégültek és önteltek vagytok?! Újra látlak titeket, kik nem akarjátok, hogy megzavarjanak, kik felépítettétek a saját világotokat és fenntartani akarjátok. Továbbra is elutasítjátok, hogy az árnyékvilágokra is szól a megújulás! Tudjátok, nagy sanyarúság és szorultság várakozik az arannyal díszített kapuitok, palotáitok, székhelyeitek és villáitok előtt, melyeket őriztetnetek kell, nehogy jöjjenek a tolvajok és ellopják a kincseiteket, de ezt sem fogjátok tudni megakadályozni. Nagy kiegyenlítés fog végbemenni és amit felhalmoztatok magatoknak, az lesz a saját malomkövetek, ami a mélybe húz majd titeket.

 

Ó, halljátok ezen szavaimat, ó lássátok a nagy belső szorultságotokat, amiben isteni szemszögből nézve vagytok! És ha nem akartok hallani, ti magatok választottátok lelki ínségeteket! És így megkérdezem tőletek, melyik ember venné így át az Én szavamat és beszélne ekképpen hozzátok? Melyik ember állítaná magát önkéntesen szavaitok és gondolataitok lövésterébe? Csak egy olyan, aki tudja mennyire fájdalmas terhet hord a lelke ezen önválasztott ruhával, egy olyan lélek, amely ismeri az állapotokat a lelkek és szellemek világaiban és ismeri azt a nagy szenvedést, ami a lelkeket nyomasztja, aki tud a hatalmas lélek torlódásról, ahol nincs tovább, mert az emberek nem használják földi életüket, letapadnak helytelen programokban és mintákban és bűnben kötődöttek! Én, Krisztus, visszatértem a Földre mindazokhoz, akiknek lelke megemelkedett Hozzám hitben, imában, de mindazokhoz is, akik továbbra is az ellenteremtést szolgálják és nem akarnak hallgatni Reám. Az ítélkezésem immár megkezdődött és a termés betakarítása folyik, ahogyan azt előre megmondtam nektek. Ó, nézzetek a világotokra, nézzetek a tehetetlen vezetőitekre, nézzetek azokra, akik a mammont szolgálják és nézzétek Babilon szajháját, aki felelős a nagy megtévesztésért! Rászámoltak a hatalmára és bukni fog. Előre megmondtam nektek, előre megmondtam nektek! Szavaim világosak, szavaim komolyak, ahogyan a helyzetetek is nagyon komoly! Ezen szavaim igazolást nyernek a külső történések által, a vihar, az árhullámok, a tűzvészek és a nyugtalan Föld, az elemek rendhozók lesznek. Eljött az ember és a természet megújulásának az ideje. Használjátok az időt és a teretek korlátozásait, használjátok ezt betérésre bensőtökbe. Közel vagyok hozzátok azon erő által, amit szívetekbe, lelketekbe ültettem. Ezen üzenetek kiáradnak, ahogy pünkösdkor is kiárad a szellem. Közel vagyok hozzátok hitetekben, melyben közvetlen, szemtől-szembe megélhettek és felismerhettek Engem. Minden hit kérdése. Hinni annyit jelent, nem tudja az ember, nem is tudja bizonyítani, de valóban, valóban azt mondom nektek, egy kozmikus történés fog lezajlani az eljövendő napokban. Álljatok a szellem áramlatába, fogadjátok szavamat, töltsön el titeket az Én szellemem, halljátok, ahogyan különböző színekben beszél, mégis ugyanazon szellemiségben! Készüljetek, hív titeket a hang, ébredjetek, kik ismeritek azt az órát, melyet vártatok!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. május 21-én

 

 

Isten, az Atya:

 

A Harmadik Időben, a Szellemkorban, melybe belépett az emberiség és még tovább be fog lépni, változnak a szemszögek, változnak a felismerések, de azok sohasem előzik meg a régi parancsolatokat, a jövendöléseket, hanem ezeket a beteljesülésbe fogják elvezetni. S amint egyházaitokban és naptáraitokban megemlékeztek a Fiam mennybemeneteléről és megünneplitek, ehhez hadd mondjam: Fiam már visszatért a Földre! Így hát ne emlékezzetek meg többet a felmeneteléről a mennyekbe, a jövőben inkább a visszatéréséről emlékezzetek meg, Földetek árnyékvilága való szellemi megérkezéséről. Nem emberként, hanem tiszta szellemlényként fogja magához emelni mindazokat, akik nap mint nap élnek a tanítása szerint, akik megértik és felfogják, hogy ma is ugyanúgy beteljesülnek a jövendölések és írások, mint akkoriban!

 

Krisztus, a Fiú:

 

Ahogyan akkoriban emberként jöttem el az emberekhez, hogy tanítsam őket az Isten szeretetében, elhoztam e világba a szót, továbbvittem a tanításba, ami összekapcsolja a törvényt és a szeretetet, úgy ma újból eljövök, hogy elhozzam nektek az igazságot, hogy beteljesüljön, ami kezdetét vette. Készüljetek, tudatosuljon bennetek, hogy a szellem Harmadik Ideje meghozza majd az „elvégeztetett“-et. Teljesítés emberként, teljesülés lélekként, és tökéletesedés szellemként a szellemkorban, ezt jelenti az „elvégeztetett“, amibe minden élet torkollik.

 

Az „elvégeztetett“, amit Jézusként kereszthalálomkor kimondtam, az a teljesítés, amelybe minden lélek be fog lépni. S mivel ezt az utat tanítottam nektek, ismerjétek hát fel az út következő szakaszát és ismerjétek meg a belátást az Új Időbe. Magas a követelményem azok felé, akik követnek Engem. Ez a követelmény, amit akkoriban ki kellett mondanom az embereknek az akkori Isten Népének rabbijai és vezetői előtt, ami az életembe került, ezt a követelményt emelem ma is és bemondom teretekbe és időtökbe: Egyetlen út sem vezet az Atyához, csak Rajtam keresztül! Rajtam, Krisztuson keresztül, kiként minden léleknek, még a legsötétebbnek is a szívébe ültettem a Megváltó Szikrámat. Csak aki ezt elismeri és hisz benne, csak az fog tudni belépni a Mennyországba. És újra sokan elfordulnak, mert nem hisznek, mert nem akarnak hinni és főleg nem bizalmat nyújtani.

 

De valóban, valóban azt mondom nektek, templomaitok harangjai beharangozzák az Új Időt! A Szellem Korszaka a szellembe emeli majd mindazokat, akik hinni akarnak! Így hát Én, Krisztus felhívom mindazokat, akik bíznak a hangomban, lépjenek be az Új Szellembe! Amit sok életen át gyakoroltatok, az most valóra válik valóságotokban és időtökben. Én, Krisztus, győzelmi diadalmenetemen vagyok, Én, Krisztus, visszatértem a Szóban, Én, Krisztus, beköltözök azok szívébe, akik hisznek ezen Szavamban és élik is! Én, Krisztus, visszatértem, ahogy meg lett ígérve, hogy ítélkezzek az élők és holtak felett! Győzelmi menetemhez csatlakoztatom mindazokat, aki megmaradtak a tanításom hitében és igazságában és minden nehézségek ellenére, amit Miattam elszenvedtek, hűségesen kiálltak Mellettem. És így ezen visszatérésem korszakos történésként fog bevonulni Isten Népének a történetébe. Mindazoknak, akik fel tudják fogni, azoknak ez már igazságot jelent, ők megemelkedtek az angyalok kórusába, ami méltatják e nagy történést Isten trónja előtt.

 

Úgy hát örvendjetek, kik megérzitek e szavakban az igazságot, halljátok meg hívó szavamat a harangszóban, ami eljut az emberekhez! Lássátok meg a Harmadik Valóságot is a régi írásokban, ami a történés szellemi síkjára kíván átvezetni titeket, hogy megtanuljátok megérteni és felfogni, miről is van szó.

Bővebben…