Üzenet a világnak 2020. augusztus 27-én

 

 

Ó, lássátok és értsétek, ti emberek, mi történik világotokban: Sokak kedélye túlfűtött, ahogy a Földetek is túlfűtött. Nézzétek azokat, kik éppen kezdik felismerni, mennyire igazságtalan és elégtelen a rendről szóló elvetek és törvényetek. Aki még hibást keres, az még nem érette meg, hogy nem erről szól az egész. Sokkal inkább fel kell ismerni, hogy a világ, törvényeivel és rendjeivel együtt, nem az Enyém. Sokakat érint az ébredés és azok, akik továbbra is hinni akarnak a világi igazságszolgáltatásban, azok keservesen csalódni fognak. Valóban, valóban, Én azt mondom nektek, az árnyéknak helyet kell csinálnia a fénynek, az árnyéknak tűnnie kell, és így egymást követik majd a leleplezések és hírük megy a világban. Ezek után következik majd a jóhiszeműek nagy megtévesztése, felháborodásuk és megbotránkozásuk ezen világ és rendszereinek hazugságai, megtévesztései és cselszövései felett. Mily sok a hazugság, mily kevés az igazság! Mily sok az önmegcsalás és milyen kevés az egyenesség! Milyen sok az igazságtalanság, milyen kevés az igazságosság! Én vagyok az újból eljött Krisztus és mondom nektek, valóban, valóban, azt mondom nektek, ítélkezni fogok, képviselem az igazságosságot, az Isten és a mennyek törvényét és parancsolatait! Valóra válik imám, amit tanítottam nektek és amit ti már 2000 év óta imádkoztok: Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod!

 

Két részre való felosztás lesz, az egyik Értem, a másik Ellenem! És tudjátok, nem a szó, nem a szavak mérettetnek meg, hanem a tett és a tettek lesznek megmérve. Sokan, akik úgy hiszik az Én oldalamon állnak, azt hallják majd: „Ki vagy te? Nem ismerlek téged.“ Tudjátok, az Én ítéletem igazságos és ha nektek embereknek nincsen irgalmatok, mire fel vártok el irgalmasságot? A saját mércétekkel lesztek megmérve. Azok, akik őszinte szívvel igyekeztek, követtek Engem és igazságos életre törekedtek, azok az Én oldalamra fognak lépni és már nem ők lesznek a buták, a kihasználtak és a becsapottak.

 

Ezen ösztönzés felismerésre az egész emberiség számára szól, mindhárom szinten, mindhárom valóságban, testben, lélekben és szellemben. Egy keservesen elszánt harc tombol mindhárom szinten és valóságban. Az árnyékfivérek felsorakoznak mindazok ellen, akik a fénybe vonulnak. Ellenük minden eszközt bevetnek, hogy megfosszák őket becsületüktől, méltóságuktól, hogy elbátorságtalanítsák, szétmorzsolják, megsértsék és térdre kényszerítsék őket. Még hathatnak rátok, de valóban, valóban, Én Krisztus, azt mondom nektek, befolyásuk csökken, idejük elmúlik, igen már elmúlott! Krisztus vagyok, legyőztem ezt a világot és valóságot és Hozzám hasonlóan ugyan így tették immár az első követőim is! És ezzel már nincs visszaút, megépült a híd mindazok számára, akik követnek Engem. Az első csatasor, lándzsahegyhez hasonlóan, így nevezem azokat, akik nagy hűségben, minden szörnyűségek ellenére győzedelmesen átvonultak a tisztító és helytállási úton és végül a keresztúton. Várnunk kellett erre a napra és most elkezdődik a Földön az Új Korszak, a Szellem Korszaka!

 

Azok, akik felébrednek, csalódottságban állnak és felháborodásba és megbotránkozásba kerülnek. Ezek azok, akik az utcára vonulnak, hogy megmutassák ellenszegülésüket, kimutassák felháborodásukat. Az energiájukkal azonban visszaélnek és a harcra használják fel, ami mégannyira felfűti a kedélyeket. És újra mondom azoknak, akik igazságosságra vágynak: Menjetek haza és legyetek igazságosak! Igazságosak, ellenkezés nélkül, bocsánat kérés nélkül, egyszerűen csak igazságosak. Igazságosak és igazak cselekedeteitekben, családotokban, munkahelyeteken. Csodálkoznátok rajta, röptében mi minden megváltozna számotokra, családotok számára és munkahelyeteken éppúgy.

Bővebben…

 

A csend nem némaság, nem a hangnélküliség, hanem a csend az egyhang, minden lét és létezés egyhangja és összhangja, azonos szintű és szinten való rezgése. Ez a nullafokos rezgés, az alaphang. Mindennek és a mindenség alaphangja. Ebből emelkedik ki az EGY. Az EGY a hang első és mindent átfogó és átjáró hulláma. Az alap formába öntött gondolata, azaz zenéje. A szellem megnyilvánulása, amit Istennek nevez az ember. Az EGY se nem született, se nem teremtett, hanem mindig is volt kezdet nélkül. Csupán tetté vált az akarat, ami a gondolatból kélt, és azt mondta: VAGYOK.

 

Az EGY teljes volt és egész, kezdet és vég nélküli. A benne rejlő szeretet, Ő maga, a magja és léte megnyilvánulni kívánkozott, betölteni a teret. Így vált Teremtővé, s mi, teremtményeivé. Így vált Atyává, s mi, gyermekeivé. Így lett a hangból szimfónia. A mindenséget és mindent betöltő zene. Minden hang, minden dallam, minden zene együttvéve Őt alkotja, a tökéletes hangot, az EGYet.

 

E csodás muzsikaszó bennünk szól, a bensőnkben. Ha fülelsz a csendben, meghallod, megérzed. Ez az Ő hangja, az Ő hívó szava gyermekéhez, amit semmi nem képes elfojtani, se teremtmény, se az általa keltett megtévesztő zaj. Fülelj hát! Fülelj!

 

Neveden szólít, a te neveden. A hangodon szólít, a te hangodon.

Bővebben…

Hejja testvérek!

 

Egyik nővérünk a következő kérdést tette fel Jézusnak, amire leadjuk a választ is:

 

Jézus Atyám, ami már régóta foglalkoztat: Az a dolog a korona vírus kapcsán. Míg az egyik szógyermeknél ez egy könnyebb influenza, addig másoknál egy veszélyes vírus. Én itt semleges beállítottságú vagyok, mivel fogalmam sincs erről. Bízom a Te védelmedben. Feltudnál-e világosítani kérlek az igazi tényállásról?

 

„A vírus jelen van, de inkább az emberek elképzelésében, mint a valóságban. Az emberek félelme sűríti össze létezéssé, ami aztán kárt okozhat bennük vagy akár meg is ölheti őket. De ti, az Enyéim, rendelkeztek az Én szerettemmel mint védelmi hatalommal bensőtökben, használjátok is! Jó, ha tudják az emberek, hogy a szeretet és az ima az egyedüli mentsvár, mond meg nekik!

 

Ámen“

Bővebben…

Ünnepóra 2020. július 3-án – Kals-Lesach (Dél-Tirol) – Vándorhétvége

 

A SZÓ Ingrid E. Knauer és Ernestine Victoria Oberlohr nővérek által

 

 

IEK: Ima

 

Szeretett Jézus Atyánk,

Kérünk jöjj el hozzánk ezen órában. Mindannyian megnyíltunk az elmúlt napokban – sokkal jobban, mint az lehetséges lett volna a hétköznapokban – Te előtted, az Urunk és csodálatos Királyunk előtt.

 

Bár, főleg bajainkban tapasztalhattunk Téged leginkább közeli barátként és fivérként, hódolattal kívánunk találkozni Veled, Királyunkkal. Neked hozunk el és a Te lábaid elé rakunk mindent, amink van. Teljes szívünket, minden szeretetünket, amit már kifejleszthettünk a Te besugárzásodnak hála, legyen az bármily csekély ajándék is Számodra.

 

Jézus urunk, viszont mindazt is átadjuk Neked, amit a napokban felismerhettünk magunkon emberiként, önakaratként, akadályként, mindazt, ami még visszatart minket, hogy befogadjuk a Te szent szellemedet – mindenek előtt büszkeségünket, mely elhiteti velünk, hogy magunktól képesek vagyunk jótettre.

 

Jézus Atyánk, Te látod hálás szívünket is, hallod éneklés alatti boldogságunkat, amivel mi kevesek áldozatot hozunk Neked.

 

Légy dicsőítve és megtisztelve Te nagy Isten. És megkérünk, hajolj fölénk Szavaddal.

 

SZÓ IEK nővér által:

 

Békém legyen veletek, szeretett gyermekeim!

Ahol vágyódást érez Irántam egy gyermekem, ott vagyok. Hisz Én vagyok, aki legvágyóbb szeretettel várja szívetek megnyílását, hogy alázatos szeretettel fogadjatok Engem. Aki szerető szívvel fogad Engem, ezt a szeretetet kisugározza tettekben, segítőkészen, türelmesen viselve, vigasztalva, felbátorítva fivérét és nővérét, ő az, aki hatni engedi magában és önmagán keresztül a szent szellememet.

 

Csak a szerető tevékenykedik az Én fényemben, s nem a sötétségben – habár eljönnek a sötétség napjai is. Ma és az eljövendő napokban nem nem tehettek annál jobbat, mint hogy teljesen átadjátok magatokat Énnekem, egyesültök Énvelem, és várjátok az Újra-eljövetelemet. A jövetelemre való várás eltaszít minden félelmet és rémületet szívetekből. És a szent szellemem felismerést ad nektek a végső idők első, előzetes tetőpontjának elértéről. Súlyos megrázkódtatásokon és csábításokon fogtok átlátni és felismeritek Eljövetelem közelségét.

 

Gyermekeim, vendégségbe hívnátok e valakit otthonotokba anélkül, hogy előtte nagytakarítást végeznétek, ha piszok és rendetlenség van lakásotokban? Éppígy a Föld is felkészül az Eljövetelemre szellemben. Készen áll a nagy tisztításra és nagy öröm és hála közepett várja az Eljövetelemet. És támogatásért, segítségül kérte testvéreit az űrben.

 

Azt mondom nektek: Megmozdul a Föld és az ég, változáson mennek keresztül. Földetek készen áll a nagy tisztításra, nagy öröm és hála közepett vár Reám és Eljövetelemre.

 

S most azt kérdezem tőletek gyermekeim: Ti is készen álltok az Eljövetelemre? Némelyikőtök azt kérdi: „Hogyan készüljünk fel?“ Ha kérdésetek nem külsőségre vonatkozik, hanem szívetek és szellemetek állapotára – szívesen adok eszközt kezetekbe szeretetemből és bölcsességemből kifolyólag, ami által súlyos időkben is túléltek.

Ismerjétek fel, hogy megengedem a megrázkódtatást és a szenvedést, hogy általa még több gyermekem tudatára jusson, hogy ÉN, Jézus Krisztus, a szeretet mennyei hatalma, bennük lakozom.

 

Kérjétek vezetésemet minden áldott nap, legyetek biztos benne, hogy megbízhattok szent szellememben. Vágyódjatok aziránt, hogy fentről újra szülessetek. Törekedjetek arra, hogy felismerjetek magatokban Engemet, és hogy erőm tudatában hathassak és élhessek bennetek. Értsétek meg, hogy mindazon nehézségben, amit viselnetek kellett életetekben, tisztítottalak és előkészítettelek benneteket szolgálatotokra a nehéz időkben.

 

Ne kérdezzétek többé: Miért vagyok beteg? Miért kell szenvednem? Miért engedi ezt az Úr?

 

Ó, fiaim és leányaim, engedjétek magatokat önszántatokból előkészíteni, legyetek hálásak a vizsgák és megkísértések idejében, ami erősít titeket, hogy az Én fényoszlopaimként szolgálhassatok, átizzítva isteni szeretetemmel és eltöltve isteni erőmmel, elismervén Jézus-nevemet. Az Én fiaim és leányaim örvendenek, hogy szolgálhatnak Nekem eszközeimként és szívükben bizonyosság van, hogy bennük vagyok.

 

A világ állapota nagy ínséggé növekszik, a nemzetek tehetetlenek és keresztényellenes szellem uralja a világot és a népeket. Hiúk és elvakultak az emberek. A fiatalság, mely már nem ismeri a Szavamat, ingatag, a bűn és kártékony kábítószerek rabjává válik, és bűncselekmények elkövetésére veteti rá magát. Én viszont megvédem az enyéimet, kik bíznak Bennem, Jézusukban. Ez biztos.

Bővebben…

Kelj fel, ember! Emelkedj fel táborodból! Eleget késlekedtél. Mennydörgésként szólal meg a hang és az ember meghallja e szót. Kelj fel, te tunya ember, és ébredj álmodból! Eleget aludtál. Idő adatott a felébredésedre. Kelj fel, te tunya ember.

 

Halld és írd le, amit az Isten Szava mond neked. Úgy írd, ahogy hallod magadban. Egyetlen szót se toldj hozzá és egyet se vegyél el belőle. Úgy írd, ahogy viszont hangzik benned, hogy halljon a világ.

 

A legbelsőbb fényből áttöri tunyaságodat egy sugár és felébreszt téged, emberiség. A legbelsőbb fényből áttöri tunyaságodat egy sugár és késztet téged táborod elhagyására. Halld, ember, mit mond neked Az, aki teremtett téged.

 

Az élet közepébe tettelek téged, hogy összekösd magadban mindazt, ami eddig ketté választott. ÉN magam újra összekötöttem a halált az élettel. ÉN magam legyőztem az ellenállás gyűlöletét és megépítettem a hazatérés hídját. ÉN magam jöttem el, hogy újra hazajöhessetek Hozzám.

 

Így hívást intézek ezen időbe, hogy eltöltse Szavam ezt az időt. Azáltal, hogy a Szavam eltölti ezen időt, az átalakul és nemesül. ÉN vagyok az, aki megemeli ezt az időt és utat készít belőle, melyen hazavezetek mindenkit.

 

Pusztulás prófétái, hallgassatok! Tevékenységeteknek vége. Világ prófétái, hallgassatok! Hangotok üres szellőhöz hasonló. Hallgassatok, ti, akik hatalmat akartok adni az anyagnak a szellem felett! Megmérettelek benneteket és túl könnyűnek bizonyultatok. Tehát hallgassatok!

 

Ti kicsik, ti gyengék, ti ájultak e világ hatalmasaival szemben, ti szeretetlenek e világban, ti lenézettek, ti kiátkozottak, ti, kiknek életértelmét lopná e világ, emeljétek meg hangotokat és a világ rákényszerül, hogy meghallgasson titeket.

Bővebben…

Belátás, 2020. május 1-én

 

 

Kicsi fénypontokat láttam, úgy néztek ki mint csillagok az égen. Különlegesen erősen sugároztak. Aztán láttam, ahogyan a kicsi fénypontokból egy nagy lett, mint egy lüktető fény, amiből kiindulva egy láthatatlan erő kezdett hatni a legmagasabb energiával. A fénypontokból fénytál lett, ebből pedig egy fénysziget képződött. Felemelkedett egy nagy fénykereszt és az most a hatalmas fénysziget közepén állt. Újra megerősödött a fénysziget hevessége és ez az energia áramolni kezdett. A hét égtáj felé áramlott finom csurgásban. Most látok egy hálót. A fény olyan gyorsasággal elterjedt ezen a hálón, hogy nehezemre esett követni. A fény hálójaként átfogta az egész Földet. Ezen áramló fényenergiában aztán további fénypontok kezdtek meggyúlni, mintha csak erre vártak volna. Megmutatták nekem a világtérképet és láttam, ahogy a fény elterjedése szélsebességgel széterjedt az egész világon és újabb fényszigetek keletkeztek.

Bővebben…

Belátás, 2020. április 29-én

 

 

Látok egy hatalmas, szinte végtelen nagy, fennkölt teret. Angyali lények seregei gyűltek össze az Atya trónja előtt. Az Atya és Krisztus, a Fiú középen ülnek, mellettük félívben a hét hercegi páros. Mindenki más velük szemben foglal helyet és a hangulat bár nagyon komoly, de éppoly szentséges. A törvény kerubja, az igazságosság kerubja és az igazság kerubja Krisztus oldalán helyezkednek el, nagy aggodalommal számolnak be a bukás világairól, ezek nagyon lesüllyedtek rezgésükben és veszélyben van az önpusztításuk. A bukott teremtett lények felemésztették a fényképességüket és többé nem lehetséges számukra kitalálni az önakarat eltévelyedéséből és zavarodottságából, és újra hazatérniük az isteni hazába és egységbe.

 

A törvény hercege, Mihály elmagyarázza, hová és meddig jutott el feladatában a másodszülött fiú. A másodszülött fiú, aki magában hordozza az Atya teremtő erejét és felelősséget visel érte, aki szintén kivonult a bukásba a legrosszabb megakadályozására és mindent megpróbált, hogy újra elérje a felemelkedést az atyai házba, sajnos áttörő siker nélkül. Nagy lehetőségként megkapta a feladatot Ádám személyében, hogy megkezdje a teremtett gyermekek hazavezetését és ezt követően haza is vezesse őket, de sajnos kudarcot vallott, mint oly sok más isteni hírnök előtte és utána is. Hagyta magát elcsábítani és ezzel elvesztette isteniségét és istentávba süllyedt. Az elvesztett isteniséget vissza kellett szereznie végtelen sok élet által fáradalmasan, újból fel kellett építenie és törekednie kellett az istenközeliségre. De azzal, hogy ezt megtette, a látszólagos vereség ellenére előkészítette sok más leszületett segítővel együtt az Isten Népe közül a hazahozatal útját.

 

Ezzel Mihály törvényherceg visszalép és Krisztus kezd el beszélni. Isten elsőszülött fiaként felelősséget visel az egész teremtés fenntartásáért. Előterjeszti tervét az elvesztett fiúk és leányok hazahozataláról, akik önakaratból létrehozták az ellenteremtést, aztán belegabalyodtak és beletévedtek. Ezt a tervet mindenki, Isten minden fiának és leányának, minden gyermekének hazahozatalának, megváltásának és visszavezetésének nevezi! Ezen tervben most hét szakaszcél kerül megfogalmazásra. Aztán a hét mennyei herceg páros lényükkel együtt kiválasztja feladatát és főszerepét ezen tervben. Ezt követően Krisztus hét pecséttel lezárja a tervet. Ha a terv szolgálatában végzett feladatok közvetlen befejeztük előtt állnak, csak akkor kerülnek feltörésre és felbontásra a pecsétek. A hetes szám ezalatt nagy jelentőséggel bír, egyben a hét isteni családot jelképezi, amik a hét isteni tulajdonságok és jelképezi az egységet alkotó különbözőséget. De felmutatja a hét fokot is, mely szintén 49 fokozatra, alfokra osztott.

Bővebben…

Válasz 2020. május 1-én

Ha a történés helye után kérdezősködtök, választ adok rá: Lehetőséget fogtok kapni, hogy találkozhassatok azonos nézetűekkel. Ezek a helyek ti magatok által fognak létrejönni mind ott, ahol felébrednek és emlékezni fognak azonos nézetűek, és belépnek elrendeltetésükbe az együtt és egymásért jegyében. És ha megtanultok türelemben eljutni a vezetésem alá, és meg tudjátok várni a megfelelő órát és nem előreszaladtok önakaratban, akkor megérzitek majd a vezetésemet, ami teljes egészében az Atya akaratában áll.

 

De pont most belső idő lépett érvénybe, így hát ne csak egyszer olvassátok az üzeneteket, hanem mélyítsétek el őket bensőtökben, hogy elmagyarázhassam nektek őket. Mint ahogy akkoriban visszatértem a halálom után és segítettem a követőimnek, úgy van ez most is ezen időben. Ez egy nagyon különleges idő, melyben segítséget nyújtok nektek a két forrásom által, akik színtiszta vizet merítenek számotokra. Igyatok belőle, igyatok belőle és soha többet nem fogtok szomjazni. Ezt is megmondtam nektek nőknek akkortájt a kútnál és ti nem értettétek, de most itt van és eljött az ideje, melyben megérthetitek és felfoghatjátok. Használjátok ezt az értékes időt ami adatott nektek, amiben ti magatok is a feltámadottak közé tartozhattok!

Bővebben…

 

AZ ÖRÖK SZERETET SZAVA

 

Annyira szeretett gyermekeim, ez az igazság és az igazságosság ideje, a Földre újra visszatérő Isten-Szellem Krisztusának az ideje. Ez a Fény-Szellem felfed minden emberi hibát kivétel nélkül, amiben a vetés és aratás törvénye minden területre kiterjed, melyeknek szükségük van a szabályozásra, az újrarendezésre. Van nektek erre egy jelképes mondásotok: Megtelt a pohár – és a belepottyanó utolsó csepptől túlfolyt!

Az Én szavaimmal mondva: Elég! Szereteterőm és Mindenhatóságom most valóban terjed az Engem követő embergyermekeim szívében és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a földi Új Idők energiája külsőleg is megmutatkozik a jelen történésekben. Úgymond MOST elérkezett a FORDULÓPONT, az Új Korszak kezdete, az egyre fokozottabb Jelenlétem kezdete az Engem már követők szívében.

A vízöntő-korszak rezgése elért egy olyan szintet, ami most felkelti magára a figyelmet és lassacskán akképp kezd hatni, hogy minden területet lefed, ahol nincs és nem lett figyelembe véve a szeretet-parancsolatom. Megkezdődött az átváltozás folyamata.

Szeretett gyermekeim, kik már követnek Engem, hozzájárulnak saját átváltozásukkal, hogy ez megtörténhessen és továbbá is megtörténjen. Mint tudjátok, az „átváltozás“ a tudatotok tágítása által történik. Gyermekeim tudatában azáltal megy végbe az átváltozás, hogy emlékeznek Reám, bensőleg megnyílnak szeretet-erőmnek, miben kérdezni kezdik: „Miért?“. Ezzel megnyílnak a bensőjükben jelen lévő Isteni Szellememnek, aminek bár még nincsenek tudatában, s ami mégis olyan fontos, hogy hathassak szívükben!

A mindent átkaroló, látható és tapasztalható kihatások (következmények) tudatossá teszik az embereknek a saját tehetetlenségüket és az általuk létrehozott földi szerkezettől való függőséget, amiben nélkülözték a szeretetet.

Az emberiség megél most egy olyan történést, ami a semmiből tűnt föl és az egész Földön elterjedt és tovább terjed oly következményekkel, amit a gyermekeim soha nem tartottak lehetőnek.

Annyira szeretett gyermekeim, érezzétek magatokat felkarolva szeretetem által, érezzétek magatokat halk kísérőitek és az Én védelmem és irányításom alatt! Emeljétek tekinteteket Reám és ne engedjétek, hogy a körülöttetek és az egész világon zajló események összezavarjanak benneteket; az csak elrabolja az életenergiátokat!

Bővebben…

Isteni Akadémia, Párbeszéd, 19. lecke, 2020. április 22-én

 

 

Ember: «Rendőr vagyok, mit tehetek?»

 

Krisztus: «S mit teszel?»

 

– «Védelmet nyújtok, barát vagyok és segítek.»

– «Kinek?»

– «Mindenkinek! A népnek, az embereknek, az országnak.»

– «Hogyan teszed ezt?»

– «Felügyelem a törvények betartását.»

– «Törvényvédő vagy?»

– «Az is! Megítélem a jogállást is.»

– «Jog és rend felügyelője vagy?»

– «Igen, ez a feladatom.»

– «Az egyenruhád, a rendőrkocsi, mit kezdesz velük?»

– «Segít, hogy elismerést kapjak az emberektől és tiszteljenek.»

– «Van hatalmad is?»

– «Igen, bizonyos módon van hatalmam.»

– «S tetszik ez neked?»

– «Fontos, különben semmi sem működne.»

– «Miért hiszed ezt?»

– «Mert ezt tapasztalom nap mint nap. Az emberek rosszak és gonoszak.»

– «És te tudod, mi a rossz és mi a gonosz?»

– «A törvény mondja meg ezt, vannak jogok, emberi jogok is.»

– «Ha rosszat cselekszel, mi történik akkor?»

– «Lelkiismeret furdalásom lesz.»

– «És mit csinálsz a törvényszegőkkel?»

– «Átadom őket a bíróságnak. ott ítélkeznek felettük és elítélik.»

– «És ez segít?»

– «Segít!»

– «Kevesebb a törvényszegő?»

– «Nem, ez így nem mondható, …»

Bővebben…