BD – 1954.10.15.
6079. – Isten intő hangja … Új korszak …
Ne hagyjátok hallatlanul elsuhanni fületek mellett Isten hangját, mert kezdetét vesz egy új időszak … egy új korszak, amit igenis megélhettek, ha odafigyeltek arra, mit mond nektek maga az Isten … ha követitek az Ő hangját és aszerint alakítjátok önmagatokat, ahogyan azt megköveteli az új korszak … Mivel ebben csak azon emberek fognak lenni, akik szoros kapcsolatban állnak Istennel, Aki magával az Övéi között fog lenni a Földön.
És ezen érintkezés Istennel szükségeltet is egy olyan emberi állapotot, ami megenged egy ilyen szoros kötődést. És ezt ti emberek el is érhetitek még ezen utolsó időben is, mivel emiatt beszél hozzátok az Isten maga, hogy meglássátok szavaiból a szükségességet és erőt is nyerjetek belőle, hogy átalakítsátok önmagatokat a szeretet lányévé, ami nélkül elképzelhetetlen az élet az új Földön. Amit önmagatoktól nem tesztek meg, azt akkor tegyétek meg, ha az Isten szívetekbe helyezi azt, oly behatóan és felfoghatóan, hogy lenyűgözhet benneteket, ha csakis az Ő hangjára figyeltek, ha engeditek szívetekbe jutni az Ő szavait és követitek azokat.
Isten hangját meghallani a világ zaja közepett szükségelteti az akaratotokat, akkor közvetlen bennetek fog felhangozni, vagy kielégülten fülelitek majd, amint az Isten küldöttei által beszél hozzátok … felfogjátok ismerni az Atya hangját, Aki aggódik felőletek és segíteni akar nektek kijutni a halál állapotából … Aki elérhetővé szeretné tenni számotokra az életet … Azonban magatoknak kell járnotok az utat, ami az élethez vezet. És ezt az utat mutatja fel nektek az Isten szava által … Ő maga oktat titeket, és az Ő tanításai igazán tiszták és félreérthetetlenek, és fényes fényt gyújthatnak meg bennetek, hacsak odafigyeltek rájuk és nem hagyjátok elsuhanni őket fületek mellett …
