Isteni Akadémia, Párbeszéd, 2. lecke, 2020. március 27-én.

 

 

Nagy hegy emelkedik ezen világ, az anyag fölé, ami a lelki és szellemi valóság tükröződése. A hit hegyének szeretném nevezni. És ezen hit hegye előtt áll az emberiség. Mindenki meg fogja mászni ezt a hegyet, igen, meg kell másznia! Mert ez az út, mely haza vezet. Sok vezető kínálkozik a keresőknek az élet értelmének megtalálására, lehazudják a csillagokat az égről, hogy elvezessék az embereket a felismerés hegyére. Fiam Jézus, a Krisztus így szól:

 

Jézus, a Krisztus:

«Én vagyok az út. Én vezetlek be az igazságba!»

Bővebben…

Isteni Akadémia, Párbeszéd, 1. lecke, 2020. március 25-én.

 

 

És ha őszinte szívvel fordulnak Hozzám az emberek, hogy megtanulják a megértést, akkor segíteni fogok mindazoknak, akik részt akarnak venni ebben a világra terjedő oktatásban, az Isteni Akadémián. Minél őszintébbek a szívekből eredő kérdések, annál inkább választ fognak kapni ezen az úton. Ezzel a világra kiterjedő oktatásom felkarolja majd mindazokat, akik igazságosak a szívükben!

 

Akkor a legtöbbet feltett és leginkább foglalkoztató kérdéssel kezdem:

 

Az ember mondja: «Szabad vagyok! Nem engedem lekötni magam, és emiatt nem értem a belső szolgaságot! Atyám, mit értesz ez alatt? Meg akarom érteni, akarom, hogy segítsen benne ez az üzenet és ez az adott szó, lelkem vágyódik a Te szavadra, had igyak a Te tiszta forrásaidból!»

 

Tudjátok hát, gyermekeim, ti akik az idő örvényében útmutatás után kerestek és kérdeztek, adasson hát és megadatok nektek. Tanítani foglak titeket, ki foglak vezetni titeket a könnyek völgyéből és a fájdalom útjából. Mindenki, aki részt vesz ezen oktatásban és megvalósítja, egyre jobban bevezetést nyer fényem által az igazságba. A világ és minden világi el fog süllyedni. Egyre inkább megszületik bennetek és körülöttetek a béke és a szeretet időszaka, mert fényhordozókká, béketeremtőkké és szeretetküldötté fejlődtök.

Bővebben…

 

Belátás, Húsvéthétfő, 2020. április 13-án

 

 

Egy nagy, sötét helyiségbe jöttem, olyan volt mint egy bírósági terem. Előttem ült hét férfi fekete talárban és komor arckifejezéssel. Ismertem őket, tudtam a nevüket. Mögöttem ült egy nép, őket is ismertem, mindegyikőjüket, mind! Nyomott volt a hangulat és súly terhelt. Éreztem a tekinteteket a hátamon, és ezen tekintetek erős fájdalmat okoztak.

 

És aztán felolvasták nekem a vádemelés szövegét. Hallottam szavaikat, de nem értettem mit mondtak. De tudtam, hogy felettem bíráskodnak. Nekem szólt a vád! Egyetlen hazugság volt minden kijelentés, tény és bizonyíték. Hogy lehetett, hogy volt ilyen lehetséges? Csalást és ámítást tálaltak fel és igazságnak adták elő. Minden kérdést már csírájában elfojtottak és lemostak az asztalról a logika csiszolt érveivel.

 

Ez nem az igazságról szólt vagy igazságosságról, mindez mintha senkit sem érdekelt volna komolyan. Nem igazságosságról volt szó, ez nem bíróság volt. Ez egy ítélőszék volt, ahol bíróság elé állították mind az igazságot, mind az igazságosságot. Megtévesztésről, lefátyolozásról, árulásról és csalásról szólt az egész, mely taktikájában mindent az ellentétére lehetett fordítani. Tudtam, már bűnösnek mondtak, mielőtt megkezdődött az ülés.

Bővebben…

 

Belátás, Húsvétvasárnap, 2020. április 12-én

 

 

Egy dombon álltam. Utam lefelé vezetett a völgybe. Mindenhol, ahová léptem volna, megnyílt a föld. Látta, ahogy emberek zuhannak e nyílások mélyébe. A nyílások szélén néhányan megpróbáltak visszajutni, de szemem láttára a mélybe zuhantak. Fiatalok, öregek, anyák gyermekeikkel, tizenévesek is mind lezuhantak. A sok lyuk miatt már út sem volt és nem tudtam merre forduljak. «Krisztus, mit tegyek?» «Menj tovább a völgybe, lépésről lépésre haladj, ne nézz az emberekre, ne nézz a történésre, nem tehetsz semmit. Hunyd le szemed, add a kezed, bízzál és haladj előre. Tudd, ez lesz a végső napokban. Mint Noé idejében túl sokáig fognak várni az emberek, túl sokáig szépíteni és eltussolni a helyzetet. Viszont fel fog támadni egy nép és fel is fog tudni emelkedni az Új Idő Szellemében.»

Bővebben…

 

Belátás 2020. április 11-én

 

 

Egy utcában álltam és szorgos tevékenységet észleltem. Láttam, hogy előkészülőben van valami, mintha egy nagy ünnepségre készítenék elő az utcát.

 

Utána önmagam láttam egy oszlop mellett állva, hatalmas volt. Más hatalmasan nagy épületek is voltak ezen a helyen és több másik oszlop, mint a régi Rómában. Még a hatalmas nagy oszlop mellett álltam, mikor hirtelen megváltozott a látószögem. Mintha kiemeltek volna azon helyzetből, most egészen a magasból láttam a történést. Most már aprónak tűntek azok a hatalmas oszlopok és mégsem tudtam áttekinteni az egész helyzetet. Óriási nagy volt.

 

Sok-sok oszlop volt, amik mind félkörben álltak. Mindenhol emberek voltak, számtalan sokan, és a félkör közepe felé néztek. Hirtelen tudtam, hogy ott középen a bíróság van. Tudtam, hogy az, aki a bíróság előtt áll, látja a tetteit, mint egy filmben. Nyílt bíróság volt, hol mindenki látja mi történik, a bíróság előtt lefutó adott ember filmjét is.

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. április 12-én

 

Én, Istenetek és Atyátok, megemelem szavam legnagyobb aggódásom és aggodalmam közepett. 2000 év kegyelmi idő, 2000 év gondolkodási idő. De mit csináltok? Egyszerűen csak folytatjátok! Folytatjátok elvakultságotokban, miben magát az Istent játszátok, amiben megbabráljátok, megkínozzátok és legszégyentelenebb módra kizsákmányoljátok a teremtéseteket, ami az Én teremtésemre épül! Így most beléptetek a három tisztátlan óriás hatalmi harcába, melyben mindenki a legnagyobb és legfontosabb szeretne lenni. Így a neveteken nevezlek benneteket: A gátlástalan, az erőszakos és a lelkiismeretlen. Rabszolgává tettétek a népemet, úgy, ahogyan a saját híveiteket, népeteket is rabszolgákká tettétek!

 

A bűnbánat és búcsú ezen napjaiban intelek benneteket, Én, Istenetek és Teremtőtök: Ismerjétek fel a lehetőségét annak, hogy ki lehet vezetni benneteket az eljövendő heves viharok és magával ragadó hullámok alól! Fel fog nyílni a föld, úgy, hogy nem tudjátok hová lépjetek! De még ezen ínség és szorultság idejében is megtalálják segítőim az útját, hogy kivezessenek benneteket alóla. Azt hiszitek, épp túl vagytok a jelenlegi gondjaitokon, de azt mondom nektek fájó Atyai szívvel: Még csak most kezdődött! Szakadó gáthoz hasonlóan fognak az emberre törni az általuk lefektetett okok (1). Tudjátok, ti hatalmon lévők és nagyjai ezen időknek: Anélkül, hogy változtatni tudnátok rajta, anélkül, hogy megakadályozhatnátok, romlani fog az állapot e Földön. Akkor is, ha állásba hozzátok az összes hadigépezetet, nem vagytok képesek kibújni az okok alól! Megtört a hatalmatok! Jön az árhullám, amit saját magatok okoztatok, az egyre többnek és nagyobbnak lenni megszállottságában! És mindazok a lelkiismeretlenek, kik embertársaitok iránti együttérzés nélkül tevékenykedtek: Mennyire nyomorúságosak vagytok, ha épp ti vagytok érintettek! Érezni fogjátok a fájdalmat, amit másoknak okoztatok. Az isteni igazság leleplezi hamisságotokat, hazugságotokat. Az isteni fény láthatóvá teszi sötét mesterkedéseiteket és felfedi szörnyűségeiteket és igazságtalanságaitokat az isteni igazságossággal! Mindazok, aki karmaitok közé kerültek, mindazokat hívja most Istenetek és Atyátok, keljetek fel és lépjetek az igazság, a fény és az igazságosság oldalára! Engedjétek el, amihez kötöttétek magatokat és hagyjátok el a sötétség széles útját! Lépjetek ki a sötétségből! Lépjetek be a fénybe, az igazságba és az igazságosságba és térjetek a békeküldetés útjára! Úgy, ahogy akkoriban ki lett vezetve Egyiptomból a nép, úgy mindannyiótok ki lesz vezetve azok karmai alól, akik lekötöttetek titeket! Én vagyok a ti Istenetek és Atyátok, mindenkit ismerek! Ismerlek téged, ki érzed magadban ezt a hívást, ismerlek téged, ki el akarod hagyni fogdádat, és ha tényleg akarod, akkor segíteni fogok neked! Ne menj oda vagy amoda, ne kövesd a téged függőségbe vezető nyomokat, vonulj magadba. Fogadd el a tükröt (2), nézz az igazságodba, kérd a fényt és mérd magad az igazságosság mércéjével. Nézz életed gonoszának és rosszának a szemébe és tudatosuljon benned a vétked! Akkor tudni fogsz megváltási szükségedről és megérted, mekkora ajándékot adott neked Jézus emberként, és Krisztus barátod és fivéredként. Így hát ég a húsvéti tűz a Földön, a győzelem jeleként, amit egyre többen kivívnak magukban, és homlokukon hordják a bárány jelét: Ők a feltámadottak! Megélitek még, hogy anyagukban (testükben) feloszlanak azok, akik az ellenteremtésbe, a bukás világaiba jöttek magas szellemlényként hazahozatal és hazavezetés végett. Az elragadtatás, ami az írásotokban áll, az valójában a feltámadás, ahogyan azt Mária és Jézus is megélték. Ünneplitek ezen felemelkedést, de nem hisztek benne! Nem fogjátok abbahagyni a csodálkozást, ha megmaradtok hitetekben és lépésről lépésre végbeviszitek. Az egységben, az egy-mindenségben – ami a szellemkorban cél és valósággá válik – eltűnnek a szerepek. Mert megszűnnek és lényegtelenné válnak. Fehér ruházatban, segítőként Krisztus oldalán fognak munkálkodni mindazok, akik tudókká váltak, mert hittek, látás nélkül, bizonyíték nélkül. Ez a valódi hit. A tudás, az lenni akarás. Legyetek hát éberek, mert minden sarkon lesben állnak a csábítók, hogy megakadályozzák tervemet, ami viszont már nem lehetséges.

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. április 11-én

 

Ó halljátok, ti, e világ emberei, halljátok, ti lelkek, kik térben és időben vagytok, halljátok a Krisztus, a Feltámadott, az önakarat ellenteremtésének Legyőzőjét! Tudjátok, egy nagy, egyetemes történés közepett vagytok! Ennek eredményeképp hatalmas rezgésváltozáson megy át minden élet, ami összeköttetett ezen világokkal. A Föld átalakulásban van, közelebb húzódik a ős központi naphoz és ezáltal magasabb, gyorsabb rezgésbe kerül és minden, ami ezen folyamatban nem hordja magában az új, magasabb rezgést, nem fogja tudni tartani magát rajta. A változások a Föld közepéből indulnak és vele egyidőben a világmindenségből is. Visszavezethetőek az igaz keresztények magasabb szellemi erejére is, mindazokra, akik nem adták fel, mindazokra, akik kitartottak a legnagyobb igazságtalanságok dacára, azokra, akik nem vonultak harcba és mindazokra, akik most a nagy záróvizsga alatt állnak, a lépcső negyedik fokán.

 

A ti világegyetemetek, világűrötök a démoni erők támaszpontja, ami felépített magának egy ellenvilágot a teremtéshez. Viszont ez csak egy tükröződés, egy képzelet, és se nem lesz fenntartható, se nem lesz fenntartandó! Fel fog oszlani, amint levesebb energiát kap az önakarat támaszpontja. Környezetvédők, környezeti élmunkások, ti is hívottak vagytok! Ti nem a Földet szolgáljátok, ti a világot szolgáljátok harcotokban, az ellenállási küzdelem is az egymás ellen erejével dolgozik. Tanuljátok meg a békés együttélést, ez felgyorsítja majd a valós fejlődést! Gondolkodjatok, gondolkodjatok el róla és beszéljetek Velem. Mint ahogy ezen honlap megmutatja a párbeszéd részében. Tanuljatok meg beszélni Velem, forduljatok Felém és engedjétek, hogy vezesselek!

 

Valóban, valóban azt mondom nektek: Nem a Földbolygó megtartásáról van szó, mert új Föld lesz és új égbolt! Mint ahogy olvashatjátok a rátok hagyott régi írásokban ígéretképp. Nem tudjátok visszatekerni az órát, nem lesz netovábbja a Földön.

Bővebben…

Isteni Akadémia, Szellemi Iskola, Nagypéntek, 2020. április 10-én

 

Az ítélethozatalom reggele van. Még minden nyugodt. Néhány hívő már zsoltárokat énekelve vonul az utcán, azért jöttek, hogy megünnepeljék a Pészáh ünnepet. Még nincs virradat, de már hallom az első madárcsicsergést. Atyámmal beszélgetek: «Atyám, vezettél utamon, tanítottál Engem és hagytál tanítani másokat, megvizsgáztattál. Követtelek Téged, bár nehéz volt az út. De biztos vagy-e benne, hogy eljött az idő?» «Igen, biztos vagyok benne.», hallom, mint mindig a hangot bensőmben. «De a követőim, nem értették meg mi történt. Nem érettek meg Engem, s ezzel Tégedet sem. Nem túl korai ez nekik?» Szorultságot okoztak bennem ezen aggodalmak és a nehéz út. Gyomrom összecsavarodott, szám kiszáradt. «Atyám, a város tele van hívő emberekkel, mindenki előtt kell ennek megtörténnie?» «Ez egy fontos jel és egy új nép fog megszületni. Sokan fognak követni Téged.» Ismét a követőimre gondoltam, akik letartoztatásom éjjelén néhány nappal ezelőtt elaludtak, ahelyett hogy őrködjenek. Nem érzékelték a helyzet komolyságát. «Te magad fogsz mindaddig náluk maradni a feltámadásod után, míg szükséges. Tanúként elmesélnek majd mindent, amit Veled megéltek. Elmeséléseik oly sokrétegű lesz, hogy könyvben foglalják majd össze. Épp az utolsó fejezetet írjuk.» «Atyám, ezt nem tudom elképzelni. Nem szeretem az embertömeget. Félek. Velem leszel?» «Mindig nálad vagyok. Maradj Te nálam és a szellemi valóságban, melyben tudod, hogy így kell lennie! Ismered a jövendöléseket. Jól tudod!» «Igen, Atyám, tudom. Megerősítenek.» «Kapaszkodj beléjük, akkor emlékezni fogsz, akkor is ha nehéz lesz. Maradj a szellemi valóságban. Még ma Nálam leszel, a Paradicsomban. Újra. Sikerülni fog és megünnepeljük a nagy győzelmet! Ez egy fontos mérföldkő. Ezáltal újra visszatérhet az ellenteremtés a teremtésbe.»

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. április 10-én

 

Valóban, valóban, azt mondom nektek, Jézus Krisztus vagyok és beszélek hozzátok, ha lehetségesnek tartja az ember, vagy sem! Hagyjátok a jelen idő képmutatóit és írástudóit, azokat, akik tanulmányozták a szavamat, ne kérdezzétek őket és ne nézzetek rájuk. Azok, akik tudni hiszik mi lehetséges és mi nem, mi van és mi nincs, azok azt hiszik, az Ő soraikban kellene beszélnem és újra eljönnöm. Ez már 2000 évvel ezelőtt is így volt. De most eljöttem mint tolvaj az éj leple alatt és hatékonykodok, láthatatlanul Isten ellenfelei számára. Ezáltal nem leszek kiszolgáltatott, mint az emberek, mert elviseltem és viseltem a bűnt, az igazságtalanságot, szemébe néztem az irgalmatlanságnak, és szeretetben viseltem a gúnyolást, megjártam a szenvedés passió útját, cipeltem a keresztet és többször is összeestem alatta, mint ahogy a követőimben is összetört a remény, és részben máig nem állnak készen újra megbízni az Istenben. Nem látják a valódi történést, nem értik az értelmét. Bár minden évben előadják az egész világon, de már nem mozgatja meg az embereket. A fiatalokat nem érdekli a bla-bla-bla, a lelkesedés és öröm tüze nélkül, amit ki kellene váltania ezen történésnek Jeruzsálemben valójában! Gyertek Velem, ki Jézusként éltem, ki a Názáretből és Galileából származó férfi. Gyertek Velem ezen napokban, melyeket még mindig ünnepnapként ismertek, de nem értettétek meg őket! Oly sok ima, oly sokan kívánják a felvilágosítást, s ezzel megadatik nektek.

 

Még mindig a kereszthalálra tekintetek, ami a szemetekben vereséget és gyengeséget jelent. De valóban, valóban azt mondom nektek, nem így van. Igazából azt hiszitek, elhagyott Engem az Isten és elhagyott titeket is? Igazából azt hiszitek, elfelejtett Engem az Isten és elfelejtett titeket is? Ha csak emberi szemszögből nézitek, se nem fogjátok látni, se nem fogjátok megérteni a szellem igazságát. Az Én akaratom volt, az Én tervem volt bemenni az árnyékbirodalomba, hogy fényt hozzak, kihirdessem az igazságot, felmutassam a hazavezető utat és beharangoztassam a hazavezetést. Ez alapján a keresztes utam valójában egy hősi út volt, és a keresztem megmutatta nektek annak az elfogadását és elismerését, ami történik. Vegyétek magatokra ti is a keresztet, vegyétek magatokra a saját kereszteteket is! Higgyétek, semmi sem történik csak úgy, higgyétek, nincsenek véletlenek és ti is az utatok vezetése alatt álltok. Kérdezzétek magatoktól, melyik hatalom nehezítette meg az életemet, kérdezzétek magatoktól, melyik hatalom nehezíti meg a ti életeteket! Kinek az érdeke volt mindenki szeme láttára megalázni Engem? És miért? És mi történt akkoriban valóban? Ki aláz meg Engem továbbra is, ki hagy Engem a kereszten lógva, anélkül, hogy megérintené, anélkül, hogy szívében élné meg a teljes történést? Újra és újra ugyanazon szavak, ugyanazon szertartások, melyek alatt térdet hajlítotok, de nem tértek az alázatba! Min is csodálkoztok, hogy üresen maradnak templomaitok és csupán csak szolgáltatást nyújtó cégek az ünnepnapokra, hogy kissé emeltebbek legyenek, és megelegyedjen a személyes szükségleteiteknek. A szellem már réges rég kivonult a ti pompás épületeitekből, ceremóniáitokból, rítusaitokból és dogmáitokból. Összejöveteleitek, imáitok, kihez szólnak? Valóban az Isten- és felebarátszeretet jegyében állnak? Miért, kérdezem tőletek, miért néz az emberiség még mindig csak a testre, emberi életem vereségére?

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. április 8-án

 

Jézus, a Krisztus útjának előkészítőjeként újra megemelem szavam, ami eléri az alvilágokat központjukban teli sötét titkaikkal: Hozsanna! Ujjongjatok, mert elesett a vörös sárkány! Rászámoltatott a parázna Babilon hatalmára és gazdagságára!

 

Ezek mindazok, akik paráználkodtak a hatalommal és gazdagsággal, az Isten nevével és fiának, Krisztus nevében, mindazok, akik külső rítusokba és dogmákba vezették az embereket, lekötötték és hamis ígéretekkel csalogatták őket, miben «javítottak» a Nazarénus, a galliai férfi egyszerű tanításán, miben létrehoztak intézményeket, papokat, püspököket, bíborosokat, sőt Isten földi helybélijét. Azok álszentsége, akik kijelentik, hogy az Isten nevében hirdetik és tanítják az igét, akik saját magukat ünneplik istentiszteletükön, miséjükön, szintúgy bekerülnek vetésük aratásába. Mindazok, akik lekötötték, függővé tették és agyafúrtságukkal átverték a jóhiszeműeket, nekik most fel viselniük kell ezért a felelősséget, de nem csak az emberek előtt, hanem az Isten előtt is. Nem fognak tudni kibújni ez alól, bármennyire is tekeregnek, bármennyire is szeretnének kibújni felelősségük alól. Minden csoportosulás, mely hamis prófétaként zavarodottságba vezette a jóhiszeműeket, mely báránynak adja ki magát, valójában viszont marcangoló farkas, ős sem fognak tudni elbújni. Tudatosulnia kell bennük az álszentségük, azoknak, akik bíborban és pompában állnak arannyal és ezüsttel díszített palotáikban és templomaikban. Térdre kellene borulniuk a szív templomában, az Egy-Mindenség világegyetemi palotájában és tróntermében! Nem vagytok méltóak erre! Elvakultak vagytok, és ha őszinték vagytok, tehetetlenek is. Aléltságban vagytok, melyben térdre kellene ereszkedni az embernek minden alázatban. Hagyjátok el hamis útjaitokat és lépjetek be benső templomotokba! Rámoljátok ki és vessétek ki házatokból azt, aki elcsábít és elcsábított titeket, aki parázna Babilonná tett titeket és szervezeteiteket. Az egek végett legyetek őszinték, őszinték magatokkal szemben! A közjó jegyében cselekedjetek, így a saját jólétetek jegyében cselekedtek. Halljátok és tudjátok: Én, Mihály, beledöftem kardom gyülekezeti helyeitekbe. Nem éri meg értük, már elbuktak.

 

Most szívesen megnyitnátok templomaitokat, hogy újra vezethessétek azokat, akik most támaszt keresnek és újból a hitet keresik. Azok, akiket áldozatokká, bólogatókká tettetek előadott rítusaitok és imatételeitek által. Hagyjatok fel ezzel! Ismerem műveiteket, ismerem valóságotokat és azt mondom nektek: szabad esésben vannak már. Nos, nézzétek, üresen maradnak templomaitok, az ajtók zárva vannak, de nem azok, és sosem voltak azok, amit színlelnek.

 

Ó, ti hívők, akik igazhitűek vagytok, hagyjátok el az álszentség helyét, ami sok mindenkit magával fog rántani a mélybe. Tudjátok, az Isten ítéletei igazságosak. Továbbra is fog értetek szólni a harang, de az Isten szolgálatába álltak és emeltek. Hívnak titeket bensőtökben, emlékeztetnek az istentiszteletre, amire hivatottak és elhivatottak vagytok minden egyes nap, az Isten- és felebarátszeretet szolgálatára. Ehhez nincsen szükségetek közvetítőkre, akik kezelik az örökségeteket és ravasz kígyóként iskolázott, csiszolt szavakat választanak, édes beszéddel továbbra is áldozattá teszik a jóhiszeműeket. Kérdezzétek magatoktól, mi van, ha vakok vakokat vezetnek? És mi van, ha megtévesztettek megtévesztetteket vezetnek?

Bővebben…