Ne csüggedj, ha valami nem sikerül az életben. Ne csüggedj, hanem nézz Én reám és keresd a kapcsolatot Velem. Ez megkönnyebbülést hoz.

Feltűnt-e valaha, mennyire közel van egymáshoz a szerencse és a szerencsétlenség? Ma még ujjongó boldogság, holnap meg már halálos elkeseredettség. Ezen helyzetek nem kívülről érnek tégedet, hanem azok a benned lévő mennyek és poklok megnyilvánulásai.

 

Néha ingatagnak érzed magad, menny és pokol között. Ekkor közel van egymáshoz öröm és bánat. De hogyan ismerheted fel a legnagyobb válságban is a jót, hogy aztán rálelj arra az aprócska kis szerencsére még a szerencsétlenségben is? Hát ez nem esik neked könnyen.

De itt csak egy megoldás van: nem szabad visszasírnod a múltat, hogy aztán tekintettel se méltasd az új utat.

Nyitottnak kell lenned, ha az élet egy második esélyt nyújt számodra. Még a legnagyobb katasztrófából is keletkezhet valami új. Ez sokszor kemény munkát és erős akaratot igényel.

 

Egy példa: ha a lehető legrosszabb kiindulási körülményekből kell kiharcolnod az utadat a világba, pl. szegénységből vagy egy szeretetet nélkülöző szülői házból.

Vagy pedig elveszíted a munkahelyedet és egy világ dől össze benned, de azután egy új lehetőség nyílik meg előtted, ami szerencsefogásnak bizonyul.

Vagy elveszítesz egy szeretett embert, apát, anyát gyermeket, aki támaszt és értelmet adott az életednek. De pont ezen érzéskavalkád közepett leszel várandós.

Vagy ha úgy döntesz, az elhalt társ gyászolása után adsz egy új esélyt egy új szerelemnek.

 

Mindezek kihívások, ahol mindenek előtt bátorságra és bizalomra van szükséged.

Az élet állandóan tartogat számodra egy esélyt. Ez az Én kezem, amit feléd nyújtok. Ez az Én halk hangom benned, mely hív téged: Gyere, megajándékozlak egy új jövőképpel. Csak meg kell ragadnod az esélyt, elébe kell állnod az új helyzetnek.

Bővebben…

Egy Paradicsom fog várni rátok az új Földön, ahol mindenkit nyílt karokkal fogadok és személyesen üdvözlök. Előttem senkiben se legyen félelem, mert mindenkinek szeretetemmel, örömömmel és békémmel lépek elébe.

Én, Isten Mindenhatósága, örökkön-örökké, azt mondom neked: Egy nagyszerű ember vagy. Ha ezt még senki sem mondta volna neked, úgy ezt most az Én számból hallod és ez a legmagasabb igazság. Egyedi vagy, mert az örökkévalóságban senki sem lesz olyan, mint te vagy. Légy az egyediséged tudatában. Egy csoda vagy és mindenki egy csoda a saját egyediségében.

 

Hogy miért is mondhatom neked ezt így? Nézd, nem a hibáidra nézek, hanem a benned lévő jóra. Már örülök minden benned feltámadó jó gondolatnak is és ennél jobban minden jó cselekedetnek. Ez a fény, ami fellobban benned és erre nézek.

 

Nézd, az anyagban élsz és ez az ellenfelem teste. Tégedet is anyag vesz körül. De az anyag maga a bűn, a sötétség. Így hát állandó jelleggel körbevesz téged a bűn és fenyeget. Hogy lehessen így fény benned? Én azonban a jó Atya vagyok és fényt hozok a benned lévő sötétségbe. Szikrám világít benned.

 

Ha felsorolnám neked és állandóan csak szemed előtt tartanám vétkeidet, soha nem találnál el Hozzám. Én vagyok a jó Atya, aki ösztönöz téged, hogy jó legyél, mert csakis így válhatsz jóvá.

Bővebben…

BD – 1960.08.18.
7676. – A szellemek különválása …

 

Meg fog történni a szellemek különválása ezen Földnek a végén és már előtte is, ahol teljesen világosan kiderül, kihez tartoznak az emberek, Én hozzám vagy az ellenfelemhez … Már a vég előtt két csoportra fognak válni az emberek, mert az Enyéimet üldözni fogják a Nevem miatt, és az üldözőik nyilvánvalóan az ellenfelemhez tartoznak, aki még felhasználja a hatalmát, mivel napjai megszámoltatottak. És mindent megtesz majd azért, hogy megbuktassa az Enyéimet, de ez nem fog neki sikerülni, mert nagy erővel kiállok az Enyéim mellett, és lerövidítem a napokat az Enyéim érett …

 

És a vég hirtelen és váratlanul fog eljönni és maradéktalanul befejezi a szellemek különválását. Mert az Enyéim el lesznek ragadtatva ezen Földről, és az ellenfelem csatlósai ő vele együtt láncba lesznek verve, kötve lesz az Új Föld teremtéseibe és ezzel el lesz véve tőle minden hatalom ezen szellemi felett, ami újra legyengíti őt hosszas időkre, mivel a hatalma csak a csatlósai által adatik, ő maga már nem rendelkezik azon erővel, hogy saját maga tevékenykedhessen, hacsak nem azon emberek által tevékenykedik, akik engedelmesek hozzá.

 

Ezeket aztán elveszem az ellenféltől önmaguk miatt és lekötöm őket a teremtések mindenféle fajtájába, hogy újból elkezdjék felemelkedésüket, hogy egyszer majd újra döntés előtt állhassanak, ha újra maguk mögött hagyták az Új Föld teremtésein át történő fejlődési menetüket, ami végtelen időkbe telik. Meg kell történnie a szellemek ezen különválásnak, újra igazságos rendnek kell uralkodnia a Földön. Újra adottnak kell lennie a lehetőségnek minden lélek számára a szabad szellemi lénnyé való alakulásra, és az újból elmerült szellemit a fejlődési folyamat sorjába kell helyezni, más különb sohasem jutna el a beteljesülésig.

Bővebben…

BD – 1943.05.17.
2743. – Szellemi mélypont … Istentagadók … S ezek okítása …

 

Idézzétek emlékezetekbe az emberek jelen szellemi mélypontját, ami fokozott szeretetnélküliségben fejezi ki magát, úgymint teljes hitetlenségben és egy olyan életvitelben, ami tisztán anyagi alapokon nyugszik, és ebből felismeritek ezen szellemi mélypont orvosolásának szükségességét, ahogy ti is tanítva lettetek földi életetek valódi értelméről és céljáról. Ebből fakadóan szükséges a tudás minderről, hogy érthető legyen az ember számára Isten rendelkezése és tevékenysége, hogy aztán felismerhesse, Isten szeretete az alapja minden történésnek, legyen az mégoly fájdalom teli és elviselhetetlennek tűnő az ember szemében.

 

Minél jobban eltávolodik az ember Istentől a maga szeretetnélkülözése által, annál felfoghatatlanabb számára, hogy egy Istenség igazgatja a világtörténést, mivel az ő szempontja szerint az nem tanúskodik se bölcsességről, se szeretetről. És ezért tagadja az Istent teljesen, minden hitét feladja egy mindenható, szerető és bölcs Teremtőről. És nehéz egy ilyen embert másra tanítani, nehéz felfoghatóvá tenni számára az isteni igazgatás értelmét és célját, mind ameddig semmit sem fogad el azon kívül, amit számára szemmel látható és kézzel fogható.

 

Habár néhány embert elvezet Istenhez a jelen idő szenvedése, de ennél sokkal többen teljesen elveszítik hitüket, és mindezt tudatlanságból, földi életük valódi értelmének felismerése hiányában. Részben viszont ők maguk hibásak tudatlanságuk miatt, hisz szeretet nélkül élik le életüket, mert fordított az akarásuk és nem használják helyes módon az életerejüket … cselekvő felebarátszeretetben. Másképp oktatná őket bensőjükben a szellem, helyes lenne a gondolkodásuk, gondolatokban utalást kapnának a tulajdonképpeni rendeltetésükre és felismernék azon viszontagságot is, amit a szeretetnélküliség okoz az embereknek.

Bővebben…

BD – 1948.09.15.
4433. – Végső küzdelem … Krisztus nyílt felvállalása a világ előtt …

 

Minden szellembélinek hadat üzennek majd a vég előtti utolsó időben. Ezen fogjátok felismerni, hogy ütött az órája a világnak, hogy végére hajlik a nap. Fel kell készülnötök nagy nyugtalanságra, amit a világi hatalom szigorú intézkedései idéznek elő. Rátok fognak nyomulni kérdésekkel és fenyegetésekkel, mi a hozzáállásotok Krisztushoz és egyáltalán. Nem fognak visszariadni attól sem, hogy titeket megfigyeljenek, beszélgetéseiteket lehallgassák, aztán bíróság elé rángassanak, hogy felelősséget vállaljatok beszédetekért és cselekvéseitekért.

 

És akkor eljött az idő, amikor nyíltan fel kell vállalnotok Engem és rettegés nélkül beszélnetek arról, hogyan gondoltok és hogyan álltok Hozzám. Ezen nyílt felvállalást a világ előtt az Én hozzám való hovatartozásotok igazolásaképp követelem tőletek. Magam jól tudom, miképp gondoltok és éreztek szívetekben, de ez egy utolsó küzdelem, ahol végbe kell mennie a bakok és a bárányok szétválasztásának. És ezt a küzdelmet nyíltan dűlőre kell vinni, hogy maga a küzdelem is nyilvánvaló legyen, világosan látható legyen a világ előtt az ellenfél bűne, és a még határozatlanokat is döntéshozatalra unszolja, egyrészt a hívők viselkedése végett, másrészt azok végett, akik az ő ellenfeleik.

 

A küzdelem csupán rövid ideig fog tartani, és mindenütt lezajlik, csupán más-más formában. Mindig is a szeretetnélküliség harcol a szeretet ellen, az anyagi világ kigúnyolja és sanyargatja majd a szellemi világot, tisztán kivehető lesz a két tábor; mind ott, ahol elterjedt a keresztény tanítás, ott teljes erejével fog zajlani a hitháború, és ez lesz a vég.

Bővebben…

BD – 1939.03.09.
0801. – Szellemi zűrzavar … Világégés … Messiás … Az Úr elöljárója …

 

Változatlanul beteljesedik a világon az, ami megvan írva, mégpedig kő kövön nem marad, mert ezen napokon teljes körű összeomlását éli meg a világ mindannak, ami fennmaradt az utóbbi évezredeken át. És ellenállásban lesz része minden hagyományos dolognak, felejthetetlen zűrzavart fog ez jelenteni, mind szellemi, mind földi tekintetben … Az emberek nem fogják tudni megkülönböztetni, mennyire helyes ill. téves a meglátásuk. Hagyják magukat sodorni a végtelenekig és ennek szellemi semmitlenség lesz a vége.

 

A legkülönfélébb híresztelések fognak felröppenni a Messiás újbóli eljövetelét illetően, és egy hihetetlen világégés ínséges állapotokba és kétségbeesésbe kergeti az emberiséget. Ezt a szükségállapotot azonban nagyon is kezelni lehet a Jézus Krisztusba, az isteni Megváltóba vetett kétségtelen hittel. Aki Őt választotta földi életének vezetőjének, annak az útja megkerül minden nyomorúságot, és az Ő szeretetének védelme alatt csupán árnyékosan érintik őt a Föld borzalmai, azonban szörnyűen nagy lesz a nyomorúsága mindazoknak, akik nem hordják szívükben az isteni Üdvözítőt, és elviselhetetlennek tűnik számukra a földi szenvedés, szenvedni fognak mind testileg, mind szellemileg mindenféle zavarodottságban.

 

És egy fény fog bevilágítani ebbe a zűrzavarba, ami mindazokat, akik ezen fényben állnak, vigasszal és reménnyel tölt el … Ezen napokban előjön köztetek a szellemi igazság egyik hordozója. Hirdetni fogja a szót, és az embereket nagy remény fogja eltölteni, nagy szónok lesz az Úr előtt, és meghirdeti az Ő újbóli eljövetelét és minden szorgalommal, az emberek iránti szeretettel áthatva hirdeti majd a szót, amit maga az Úr tanított a Földön …

Bővebben…

BD – 1942.06.28-29.
2388a. – Eljövendő esemény … Isten beavatkozása … Ínségidő …

 

Kegyelem nélkül tombolnak a népek egymás ellen minden csak kigondolható kárt okozva egymásnak. Mindez teljes súlyával találja el az embereket, és állandó kíséretük a szenvedés és szomorúság. Olyannyira nagy az emberek szeretetnélkülisége és még növekedni fog, és ezzel egyre közelebb vonzzák az isteni beavatkozást. Már nincs sok idő vissza addig, míg beteljesedik, amit bejelentett az Isten az embereknek szelleme által, és mégis meglepődnek az emberek, mert hitetlenségükben nem gondolnak arra, hogy ők maguk is elszenvedői lesznek.

 

Nem hisznek benne, hogy szellemi szükségállapotban vannak, ami megkövetel egy ilyen fajta beavatkozást, és hogy eljött ennek az ideje. Mert nem keresik egymással a megértést, mindenki csak a saját érdekét törekszik elérni és kárt okozni a másikban. És ez a kezdete egy elképzelhetetlen nyomorúságos időnek … Olyan értékek vesznek el, melyeket nem lehet pótolni … Eljött az idő, amiről említést tett az Úr a Földön, és azon beavatkozás hihetetlen szenvedést fog magával hozni, és az emberek majd azt hiszik, nem tudják elviselni az azt követő időszakot. És mégse tud elmenekülni előle senki, hanem hallani fogja mindenki élete felőli félelmében az Isten hangját, mely hangosan és érthetően szól az emberekhez.

 

Pusztítás lesz, ami sok embert szegénnyé tesz, és nagy elvárás elé állítja az emberek szeretetét, mert csakis a cselekvő felebarátszeretet képes átvezetni ezen az ínségen és egyidőben megszüntetni a szellemi mélypontot. Mert a szeretetre képes ember nem fogja megsegítés nélkül hagyni embertársát és ez a szeretetbéli tevékenység szellemi fejlődést eredményez. Minden napot értékelni kell mindaddig, és ezen napok száma már nem sok … Meglepetésszerűen hamar jön el a nap, mely nagy változást jelent sokféle értelemben …

Bővebben…

BD – 1946.02.18.
3690. – A fény harca a sötétség ellen a végidőben …

 

Értsétek meg és figyeljetek arra, amit közöl veletek az Én szellemem: Olyan idő felé közeledtek, melyben megnyilvánul a Földön az akaratom és a hatalmam, a hatékonyságom, úgymint az ellenfelem tevékenysége is, mert a harc Én köztem és ő közte, a fény harca a sötétség ellen, mostanra eléri a tetőfokát, mert közeleg a vég. Játéklabdaszerűen ide-oda lesztek dobálva, szellemileg mint földileg is … rátok fognak nyomulni, hogy összezavarják a gondolkodásotokat és az elméteket, de az Én küldötteim is hírt fognak hozni Tőlem … földi szükségállapotokba is fognak hozni benneteket, úgy hogy gyámoltalannak és elhagyatottnak fogjátok hinni magatokat …

 

Egy út azonban mindig nyitva áll előttetek, Egy valakit mindig felhívhattok segítségért minden helyzetben, szellemiben és földiben is. Mind ameddig ez az út nyitva áll, nem kell félnetek az eljövendő idő elől sem. Mindig és mindenütt felismerhető lesz a sátán tevékenysége, éppen úgy az Én szeretetbéli és irgalom teli tevékenységem is minden emberen, akik elismernek Engem, akik nem feledkeznek meg Rólam a legkeményebb küzdelmek alatt sem és akik ezzel maguk mellé hívnak küzdelmükben, hogy ne győzedelmeskedjen felettük a lelkük ellensége.

 

De az ellenfelem csellel és erőszakkal dolgozik … Az üdvhozó köntösébe öltözik, földi javulást ígér az embereknek és ezzel a hálójába csalja mindazokat, akik könnyelműek és még nem oldották el szívüket a világ javaitól. És szörnyű mértékben fog terjedni a sötétség, mindenütt követni fogják az emberek a hamis fényt, az igazi fény mellett pedig el fognak sétálni és egy olyan fény után hajkurásznak majd, mely csupán látszatfény, mely nem jelent fényességet az emberiség szellemi sötétségében.

Bővebben…

BD – 1944.11.22.
3340. – A végső idők lerövidítése …

 

Nagy a száma azoknak, akik ellenállnak Nekem, akiknek nincsen semmiféle szellemi kapcsolódásuk, azaz csakis földi dolgokon kering a gondolatuk és emiatt meghallgatásra sem méltatják a mennyek küldötteit, nehogy aztán az örök cél irányába vezettessék gondolataikat és mindezek kapóra jött támadási felületet alkotnak az ellenfelem számára … Mert ennek erőinek befolyásolására viszont nyitottak. Így hát megnyeri és a táborába állítja őket és kiválasztja őket az Ellenem folytatott harcra. Ővelük még foglalkozom, míg ellenségeskedésük el nem éri a legmélyebb fokát. Ahol még tudok egy gyenge lélekről, megadom neki a lehetőséget a felismerésre, és nem hagyok le ezen lélekért folytatott küzdelmemről, megismertetem vele a szavamat, elébe állíttatom a küldöttjeimet, és minden alkalmat megragadok gondolkodásának megváltoztatására, amíg el nem fordult Tőlem teljes egészében.

 

Azonban ezen lelkek vannak többségben, és ezek gyermekeim ijedtségére garázdálkodni és tombolni fognak ellenfelem befolyása alatt. Számuk napról napra növekszik, mert még a határozatlanok is elbuknak, akik még nem állnak a hit mélyén és akik langyosan és lustán éldegélnek, habár a szó értelmében engedelmesek Hozzám, de szívükben még távol állnak Tőlem és emiatt nem képesek ellenállni a csábításoknak. Jobban fogja őket ingerelni a világ, mint az üdvösségük, így hát lemondanak Rólam, amint csak döntés elé fogják állítani őket. És csak egy kicsi halomnyi azok száma, akik hűek maradnak Hozzám mind a végsőkig. Ő miattuk rövidítem le az időt, mert habár egyre nagyobb a szomorúság, az ellenfeleim közül ez már senkit sem mozdít el az ellenségeskedés feladása felé és az Én táboromba való áttérésre.

Bővebben…

Hejja TestVérek!

 

Nehéz időket élünk és bizonyára sokatok belefáradt már ebbe a „corona“ őrületbe, ugyanúgy mint én is. De ezen át kell küzdenünk magunkat, nincs más. Szerető Atyánk, Jézus, vigasztaló szavakkal ajándékozott meg minket, amit tobább is adnék nektek.

 

Miután egy kemény telet jelentett be számunkra, arra gyanakszom, hogy az életkörülményeket értette ezalatt. Az alábbi szavakat kaptam Ő tőle:

 

„A kegyelem ideje van, akkor is, ha nem annak tűnik. Piroson áll a lámpa mindazok számára, akik ugyanúgy folytatnák tovább, ahogy eddig tették. Nektek immár nincsen szükségetek a világ ezen dolgaira, új út mutatkozik meg előttetek. Segítségben részesülsz, mint mindenki más is, aki hisz Én bennem. Atyád és Teremtőd vagyok, szeretetem hordoz téged és benneteket mindenen át.

Az Én belém vetett bizalommal menedékházban vagytok. Az új út egy olyan út, mely az Én erőmből születik meg a szívetekben. Megszabadít azon nyomás alól, mely nyomaszt titeket, ez olyan, mint amikor megnyílik egy ajtó a mennyekbe. Meg fogjátok látni mi jön, és ahogyan segítek nektek.

Bízzatok és imádkozzatok, sokat imádkozzatok, más különb ez nem működik. Maradjatok a szeretetben, ez nagyon fontos, akkor semmi sem érhet titeket, ami kívülről jön, mindegy mi az. Férjetek meg egymás mellett és ne veszekedjetek!

A karácsonyt éljétek meg a szellemi világ igazi belépéseként bensőtökbe, mint egy sugarat a mennyekből, mint egy fénylő létrát. Megnyílok mindazoknak, akik szeretnek Engem, be lesztek vonva a fénybe, béke lesz és semmi sem tud kárt tenni bennetek.

Békém legyen veletek! Ámen.“

Bővebben…