Belátás 2020. március 25-én

 

A következő álmot mutatták:

 

Odamentem egy fiatalhoz, szüntelen és nyugtalan volt, megállás nélkül dolgozott.

A helyiség tele volt a feszültségével és idegeskedésével.

 

«Megfeledkeztél róla, hogy előkészülőben van az esküvő?», kérdezem.

«Igen, igen, tudom, de látod, oly sok dolgom van!», válaszol kapkodva.

«Nem akarsz ráhangolódni az ünnepségre?»

«Hisz látod, a munkát el kell végezni, teljesítenem kell a kötelességem!»

 

Most azt látom, hogy a fiatal bár állandó mozgásban van, de fejtelenül rakosgat dolgokat az egyik sarokból a másikba. Műveleteinek nincs értelme, a kezdetleges rend immár zűrzavarrá növekszik, a fiatal erőtlenül és idegesen szaladgál fel s alá. Úgy érzem, nem akarja, hogy megszólítsam, a nyugalmát akarja.

Bővebben…

Belátás 2020. március 24-én

 

A következő képet mutatták:

 

Hét hatalmas angyalt látok

A Földbolygó körül állnak

Mint egy szivárvány gyűrűjében

Mindegyik angyal más-más szín burkolatában van

Mindegyik más színű lepelt visel egy fehéren csillogó ruhán

Kezükben arany edényt fognak

Az edények tetőig tele vannak.

 

«Ki töltötte meg őket?» kérdezem

«Az emberek», hallom válaszként

«Mivel lettek megtöltve a kelyhek?»

«Az okokkal», kapom válaszként

 

Most hallok egy tompa kórusi éneklést és angyali lények seregét látom.

Körbeveszik az edényt hordozókat és éppolyan színbe borulnak.

Most hangosabb a kórus és mindenki vörös angyalra irányítja tekintetét.

Látom, ahogy az edény, az első edény túltelik!

Nagyon gyorsan elterjed a Földön, erőszakos és pusztító.

Az angyalok búskomor énekével zárul e látvány.

Bővebben…

Isteni Akadémia, Szellemi Iskola, 1. lecke, 2020. március 31-én

 

Tanuljátok megérteni, mily helyzetben vagytok. Minden szól hozzátok, minden, ami körül vesz titeket és megtörténik, mert a ti tükrözéseteket alkotja, annak van nyelve. Ez egy rezdülés, ami veletek kapcsolatos, mert a ti rezdülésetek. Olyan rezdülési minta. Ez a lélek nyelve és helyzet nyelve, ami segítene nektek a jobb megértés végett.

 

Hogy ezt a nyelvet jobban megértsétek, elsőnek figyeljétek meg a helyzetet: Egy észrevétlen felvett vírus behatol belsőtökbe, rácsatlakozik a testi sejtjeitekre, szaporodik és megbénítja az ellenállási rendszereteket, mivel ez nem képes idegennek felismerni a betolakodót. Legrosszabb esetben az odáig vezethet, hogy veszélyezteti az életeteket. Az egész folyamat nagyon különbözhet egymástól, az ellenállási rendszer állapotától függően.

 

Tanuljátok megérteni, a könnyebb felfogás végett: Eredetében, a szellemben minden lény egyedi, különböző tehetségekkel ellátva, családtól függően más-más mentalitással, lélekvilággal. Nagyon, nagyon különbözőek, és mégis mind egy családban egyesülnek, egymás kiegészítésében élnek, mivel az Atya törvényében és akaratában állnak.

 

A ti tükrözésetekben is megvan minden egyénnek a saját jelleme és lelkivilága, de hiányzik az egység, mivel az emberek szabad, saját akaratukban élnek. Lelkük viszont emlékszik az egységre és vágyódik rá. Emiatt az ember próbálkozik hozzá hasonlókkal összeállni, hogy ne legyen egyedül. Tömegként, csordaként az ember aztán nagyon irányíthatóvá válik. Anélkül, hogy észrevenné, befolyások hatása alatt áll és átveszi őket, elkezd azok alapján cselekedni, még a saját megérzése, lelkiismerete ellen is, ami végül elnémul. Ezt a csoportosulás igazolása még jobban megerősíti. Az egyén egyre inkább eltompul és megfeledkezik róla, mi volt az eredeti saját érzése, eredete. E folyamat észrevétlenül megy végbe az ember számára. Az önrendelkezés látszatában él, de a sok befolyás közepett egyre jobban elveszti önmagát és fokozottan idegen irányítás alá kerül. Ehhez hozzájönnek a lelki ruhájában eltárolt dolgok, mint a félelem, harag, előéletek vétke, vagy beültetések, amik hozzávetőlegesen irányítják őt. Az ember saját maga zűrzavarában találja magát, zászló a szélben, amit könnyű befolyásolni. Hogy ez a folyamat előre halad, azt látjátok a sok félelmi zavar és lehangoltság láttán, melyek egyre több embert térdre kényszerítenek. Az emberek önmaguk árnyékává váltak, a szó valós értelmében.

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. március 29-én

 

Tudjátok, értsétek és fogjátok fel: Lesz tisztítás, igen, lennie kell!

 

A kereszténység cseréphalomhoz hasonlóan több kisebb megosztott csoportból áll össze. Azok, akik mindig is szenvedtek, akik megélték hitükben a családok felbomlását, akik megélték, ahogy kigúnyolják és kinevetik őket, ahogy kirekesztik őket. A kereszténység is már több tisztítási rostán ment keresztül, mégsem fogta fel: Ez hozzá tartozik! Aki ismeri a tanításomat, az tudja: Ez egy elengedhetetlen része az utamnak. Én Magam mondtam ezt nektek és felkészítettelek rá titeket. Mégis jobban hisztek a «felvilágosult világnak», melyet a saját igazságotoknak véltek, melyben eladják nektek, hogy a tanításom a boldogságba vezet. Azt mondom nektek: A tanításom a lélek és a szellem boldogságába vezet.

 

De tudjátok: Az első igazságotokban, az emberi valóságban feszültségekhez és nehézségekhez vezet, mivel kivezet a világi életből, át a szellemi életbe. És ez egy folyamat, egy fejlődés során megy végbe. E folyamat alakulása mindegyikőtöknek a saját kezében van. Szükség van a belső lépésekre, amiket minden egyén teljes szabadságban tesz meg. Ezek ahhoz vezetnek, hogy bizonyos dolgokat nem tesz többé meg.

 

A kereszténység megrekedt, mert nem lehetett megadni egymásnak ezt a szabadságot. Sokan csoportokhoz csatlakoztak és olyan döntéseket hoztak, melyek nem a bensőből eredtek, hanem egy külső parancsra történtek, és azt ők hitték, ezzel követnek Engem. Ezzel összemosták az első valóságot – melyben emberek voltak – a harmadik, szellemi valósággal és ezzel előbb-utóbb önmaguk cseréphalmazán álltak, mind az emberi, mind a szellemi valóságban. Zűrzavarban és összevisszaságban. De gyorsan megvolt a vétkes: egy csoportosulás, vagy Én, Krisztus, akit követni igyekeztek. Életük további szakaszában bizalmatlanok voltak és máig bizalmatlanok csoportosulásokkal és közösségekkel, sőt Velem, a vezetőjükkel szemben is. Sérülten és kiábrándulva csakis önmagukban bíznak.

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. március 27-én

 

A jelenlegi helyzetre, a járványra tekintettel – mely az anyag legalacsonyabb pontján terjed, ami határaihoz vezeti a kutatókat, gyámoltalanná és tehetetlenné teszi őket – Én, az Istenetek választ adok az emberek kérdéseire.

 

Értsétek meg, ó értsétek meg és lássátok: Ez is lehetőségként nézendő, hogy elgondolkodjatok műveiteken és megvizsgáljátok az indíttatásaitokat. Lázasan folyik az ellenszer utáni kutatás, ami megállítja és feltartja a vírust, mely gyors és pusztító, és sokak, nagyon sokak életét el fogja venni. Így felelősségükre intem a kutatókat és tudósokat és kérdem tőlük: Kinek az érdekeit szolgáljátok? Mily cél követtek? «Az embert és az emberiséget szolgáljuk.», hallom válaszotokként. De adatik és állíttatik nektek a kérdés: Kit szolgáltok valójában?

 

A belső felelősségre intem azokat, akik őszinte szívvel a felebarát szeretet szolgálatában állnak. Életet akartok menteni minden áron, betegségeket akartok legyőzni és kiirtani. Milyen áron, kérdem, milyen áron? Megkínozzátok az állatokat, szörnyű és kegyetlen kísérleteket végeztek rajtuk mérgeitek kipróbálása végett. Ezáltal időtök reményhordozóivá váltok és váltatok, és a tudomány és kutatás kötelességében és kötelezettségében vélitek magatokat. Az első valóságotokban, az anyagi világotokban már sok mindent elértetek, de azt kérdem tőletek: Igaz ez valóban? «Sok betegséget ellenőrzésünk alá vontunk oltásaink, gyógyszereink és kezeléseink által.», mondjátok. De Én, Istenetek és Teremtőtök azt kérdem tőletek: Őszinték vagytok? És ha azok vagytok, Arcom előtt leeresztenétek tekinteteket. S ha most figyelmeztetem a kutatást és a tudományt, térjen magához Miattam és kérdőjelezze meg az úgynevezett fejlődést, így kérem, halljátok hangomat és halljátok kérdéseimet!

 

Az Én, a Teremtőtök szemével nézve is sokat előre haladtatok. Valóban jelentős fejlődésen mentetek keresztül és felkutattátok teremtői erőimet. De, ki és mi hajt titeket? E kérdés lett feltéve nektek! Továbbá azután kutakodjatok és tudakoljatok magatokban, ki céljait követitek? Az ember és az emberiség még mindig nem értette meg a Fiam szavait, melyek: Az Én országom nem evilágról való!

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. március 24-én

 

Krisztus:

 

Te, ember, halld meg hangomat! Én, Krisztus a te jelen idődbe szólok, a te jelen helyzetedbe és az életetek sorsába. Te, ember, ki az imádban kérded: «Mit tehetek?» Halld meg válaszom, ami mindig ugyanaz, minden időben és minden időszakban. Térj magadba, vizsgáld felül tetteid. És ha azt mondod: «Uram, csakis jó cselekedetet tudok felmutatni.» Akkor térj szavaidba és vizsgáld meg a tartalmukat és ha azt mondod: «Uram, ó lásd, nem vagyok bűn tudatában.» Akkor vizsgáld meg gondolataidat és légy őszinte! Kérlek, légy őszinte önmagadhoz és vedd komolyan azt a rossz érzést, mely elővillan benned ezen lelkiismeretvizsgálat folytán! Kérj megbocsájtást és bocsáss meg őszinte szívvel! Ahogy imádkozzátok: Bocsásd meg vétkeinket, ahogy mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.

 

Ó tudjátok meg, emberek: Egy nagy tűzkehely lett felállítva a bukás világában, a Földön. Helyezzétek bele ebbe minden tudatos áthágásotokat. Emez a megváltás tüze, melybe bele adhattok minden vétket megváltás és feloszlás végett.

 

Ó, halljátok a hangot! Rendre hív titeket. Hívja mindazokat is, akik megtöltötték olajjal a lámpájukat, hívja mindazokat, akik szeretik a rendet, akik bensőjükben törekednek ezen rendre és betartják, s ezzel újra megtöltődik a kehely isteni kegyelemmel. Ez vissza folyamlik mindazokra, akik ennek beteljesítése alatt állnak. Bízzatok és higgyetek, igen tudjátok: Az összeomlásban mindig benne rejlik az új kezdet; mert új ég és új Föld veszi kezdetét! Emeljétek fel tekinteteteket, kik fáradtak és megterheltek vagytok és lássátok, ahogyan beteljesülnek a jövendölések és az Írás, és valóssá válik, ami megjövendölt.

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2020. március 22-én

 

A jelenlegi állapotok miatt egyre több ember kezd feltenni Nekem kérdéseket. Védelmet és egészséget kérnek családjaikért, kérik, hogy kíméljem meg őket.

 

Valóban itt az ideje, hogy az ember megtanulja megérteni, nem Én vagyok az, aki mindent kézben tart, hanem az ember maga az!

 

Az ember maga választotta, hogy inkább a saját akaratában akar élni, mint hogy az Isten rendelkezésében. Szerető Atyaként meghagytam gyermekeimnek a kívánságukat, – bár nehéz szívvel – mert tudtam mit jelent ez számukra. Ez a nehéz szív, amit minden apa vagy anya ismer, amikor gyermekeik kivonják magukat az oltalmuk alól. Némely dolgot önmaguknak kell megtanulniuk és saját tapasztalatot kell nyerniük, melyek ezt lehetővé teszik. A nagykorúsághoz hozzá tartozik e helyzet kezelése, mindez a felnőtté válás része.

 

A jelen helyzetetekből kiindulva fennáll a lehetőség megkérni az Atyátokat, álljon mellétek segítően, enyhítsen az élet számotokra szánt feladatain. Vagy megtanuljátok felülvizsgálni, mit jelent számotokra a jelenlegi helyzet. Legyetek őszinték önmagatokhoz és kérdezzétek önmagatokat, miféle szűkösségbe érzitek magatokat terelve?

 

Mi a szorultságotok?

 

Ahhoz, hogy megértsétek, mit lehet megtanulni a tapasztalatból, meg kell azt előtte tenni. De már ezen lépés többeteknek nehezükre esik, igen, egyre jobban a nehezükre esik. Mesterek lettetek az elszalasztásban, a szépítgetésben és az elfogadás nélkülözésében. Nem engeditek, hogy valami megérintsen titeket, egyszerűen fölé kerekedtek. Így azt hiszitek urai vagytok a helyzetnek és sikeresen megküzdötök az élettel. Úgy, mint a felnövő fiataljaitok, akik úgy vélik felfogták az életet. A tapasztalatok javítást végeznek a saját világnézeten, kell is. Mivel a felnövő fiataloknál, de a legtöbb embernél is nagy szerepet játszik az öntúlbecsülés, némelyeknél az önalulbecsülés. Így azon kérdést, hogy „Ember, hol van szorultságod?“ valóban elsőként kellene feltennetek magatoknak imáitokra tekintve, mert rosszul becsülitek meg magatokat!

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. március 18-án

 

 

Én, Atyátok és Istenetek, újból megemelem Szavam, válaszként azoknak, akik imádkozva teszik fel kérdésüket Felém. Nekik azt mondom és adom válaszként: Mennyire jól ismeritek az Írásotokat?

 

Ha ismernétek és komolyan vennétek, tudnátok mily időkben éltek! Lelketek nyugodt lenne és higgadt, felkarolná a hit és a tudás, hogy Én, az Istenetek mindent a kezemben tartok! Az anyagi világ zavarai, amik Engem és a szellememet nélkülözve épültek fel, nem állnak helyt a nagy takarító és tisztító időszakban, melybe most – és továbbá is – minden bele lett vezetve.

 

Nem ismeritek fel az idők jeleit, nem emelitek meg szavatokat vagy adjátok és továbbítjátok ezen Én felhívásaimat azokhoz, akiket keresőként ismertek fel. Szívesen fogadjátok a beavatottak tudását, de kiálltok Mellettem, kiálltok a Szavam mellett? Minden keresztény rendelkezhetne saját véleménnyel, tanúsíthatna saját hozzáállást, anélkül, hogy a saját igazáról vitázna másokkal. Aki azon hozzáálláson van, ami Jézus Krisztusban alapszik, azt nem veszik komolyan, újra és újra ezt hallom titeket mondani. Hamar megtörténik a kinevetés, a kirekesztés és társadalom szélére rekesztés. Igen, ez így van, de melyik társadalomhoz akartok tartozni keresztények, melyik ország a tiétek?

 

S így azokat kérdezem, akik komolyan veszik a hitüket: Mennyire álltok készen magatokra vállalni ezen követést? Mennyire hitelesek azok, akik azt állítják, a Földre hozzák az Én akaratomat, az Én országomat?

 

Tudjátok és ismerjétek fel: Az angyalok ráborították tálaikat a bukás világaira, melyekhez a Föld is tartozik tanulási bolygóként. Mindez egyre inkább láthatóvá, érezhetővé és felismerhetővé válik. A világiskola a fejlődést, a tudatalatti tisztítását szolgálja, át az ön-tudatosságba, a szellem- és istentudatba. Azok, akik kimondják a nevemet, de nem törekednek nap mint nap az igazra, az egyenességre, azok mint a szűzleányok olaj nélkül maradnak lámpájukban. És ha ezen szavak olvasata közben feltámad az ellen-szellem, ki azt hiszi, ezen szavak túl kemények és kegyetlenek, akkor tudjátok, az irgalmasság egyik hangszerén szólok hozzátok. (1) Én vagyok az igazság, a mindent átfogó szeretetből beszélek, ami tudja mi vár az emberiségre. Hogyan is tudnék komolyság nélkül szólni hozzátok?

Bővebben…

Üzenet a világnak 2020. március 18-án

 

 

Így hát megemelem Szavam, mert egyik fejlemény követi a másikat! Az ember hajlamos a felejtésre: Elfelejti a tűzvészt Ausztráliában, Oroszországban és Amerikában, melyeket képtelenség volt eloltani, a menekülteket Európa kapui előtt, a nagy szárazságot és az özönvizet. Lassan már mindenki ráeszmél, ki nem akarja elhinni: Lángolóban a világ és az ember ennek közepett találja magát segítségtelenül!

 

Most még legtöbben bebeszélik maguknak, hogy nem is oly vészes, már sok mindent túléltünk és megoldottunk! És mégis, azok, akiket oly könnyen elvakít egy képzelet, melyet elfogadott magáénak az ember, most oda kell nézniük! Így újra és újra adatik újabb gondolkodási idő.

 

Gondolkodj, ó ember, miért vagy a Földön és ügyelj szavaidra és tetteidre, mert minden megmérettetik, mégpedig a saját mércéddel. Az újkor embere elfelejtette, elvesztette a vonatkoztatást és elavultként tárolta el az Istent és az istenfélelmet. Nem az Isten az, akitől félni kell, hanem sokkal inkább a saját istentelenségtől, melyben az ember minden határt átszeg, ami adatott neki. Az ember nem csak maga a teremtő lett és az élet és halál feletti döntő, hanem még a bíró is, aki saját mércéjével mér és büntet és a saját belátása szerint megkegyelmez a bűnözőknek. Igen, minden körű önmeghatározásában még a nemeket is felfüggesztette és ezzel még nagyobb zűrzavart keltett. Az embert vissza kell téríteni önmagába, a sok figyelem elterelés közepett nehogy elhalassza az esélyt, hogy egyszer önmagáról elgondolkodjon!

 

Gondold át, ó ember, érezz bensődbe és kérdezd magadtól, mit akarsz valóban kezdeni a szabad akaratoddal és a neked ajándékozott földi életeddel, ami egy hatalmas nagy esély számodra a fejlődésre!

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2019. július 1-én

Én Vagyok az anyagi világ, a külső világ életének kezdete és vége, s azon világoké is, melyek ezen idők sötétségébe vezetett az árnyvilágokból. És akképp, ahogy az ember gőgösségében valótlannak, sőt félrevezetésnek, nem időszerűnek nevezi az Én Szavamat, úgy nagy csalódásokat kell tapasztalnia. Miért? Hogy felismerésben részesüljön és felismerje az igazságot, mivel a sötétség még mindig képes kiforgatni a Szavamat, és hazugságnak állítja be az igazságot! De tudjátok meg, a fény egyre erősebb lesz azoknál, akik nem engednek a csábításnak. Ők egyre jobban láthatóak és érezhetőek lesznek, mivel Én, Atyátok és Istenetek hatni fogok bennük, azokban, akik győzelmet arattak önmagukban, akik hűségesen Mellettem maradtak, vagy újra vissza küzdötték magukat Fiam, Krisztus oldalán. És ahogy az árnyékfivérek az önmegváltásba vezetik az emberiséget, azok, akik le akarják láncolni őket, így ezen út a könnyek völgyén vezet át a bűn lerovásába és kiegyenlítésébe. Ez is egy út – de nem az az út, amit előkészítettem minden egyes embergyermekem és lélekgyermekem iránti szeretetből. Ez sokkal inkább a sötétség útja, mely teljességében sajátjává tette a földi országokat. Az Én országom nem e világi, mondta Jézus és Én ezt addig ismétlem, míg az emberek és lelkek megértik mit is jelent ez!

Bővebben…