BD – 1942.11.02.
2534 – „Úgy jövök majd, mint tolvaj az éj leple alatt …“
Figyelmetlenül mennek el az emberek az idő jelei mellett, semmi sem tűnik számukra különlegesnek, és minden eseményt elfogadnak, anélkül hogy tudatában lennének jelentőségüknek. És ezen embereknek nem elhihető a bekövetkezendő természeti katasztrófa bejelentése, mivel még nem tartják eljöttének az idejét, ami említve van az írásban … Nem fogadnak el semmiféle magyarázatot, mert kényelmetlen számukra azon gondolat, miszerint a jelen idő emberei lennének az elszenvedők.
És ezért nem lehet hihetővé tenni nekik az eljövendőt, és meg fognak lepődni és készületlenek lesznek, amint eljött a nap. És ezek azok, akikhez szól az ÚR: „Úgy jövök majd, mint tolvaj az éj leple alatt …“ A legmélyebb szundikálásban lesznek és semmi előkészületet nem tettek meg, és nagy bajban lesz majd a lelkük, ha le lesznek hívva a Földről. És nem fognak már tudni felkiáltani az Istenhez, mert a szerencsétlenség mérete megfosztja őket minden gondolkodási képességtől …
Isten szeretete nem enged rá az emberekre semmi olyat, amiről előtte ne értesítette volna … És Ő hosszas időkkel előtte már figyelmezteti őket, de nem kényszeríti az embereket, hogy hitet adjanak ezen figyelmeztetéseknek. De aki felfigyel a jelekre, annak nem esik nehezére hinni bennük. És aki összekapcsolódott az Istennel, ő megérzi szívében a figyelmeztetést. Önmagától figyelmes lesz az idő jeleire, és igyekezni fog Isten kegyelmében lenni, azaz kérni fogja utóbbiért és felajánlja magát Isten irgalmának …

Szeretett gyermekeim! Földrészeteken ma egy eddig soha nem létező jólétben éltek. Legtöbben már nem tudjátok, milyen fájdalmas lehet az ínség. Hogy helyesen értsük egymást – támogatom a jólétet is. Csak nem azonosak a nézőpontjaink, mert míg ti a testetek jóllétét értitek ezalatt, ami csupán rövid időtartamú, addig Én a lelketek jólétét értem alatta, ami örökkévaló. És ez a különbség és a más nézőpont.