Üzenet a világnak 2019. július 1-én

Én Vagyok az anyagi világ, a külső világ életének kezdete és vége, s azon világoké is, melyek ezen idők sötétségébe vezetett az árnyvilágokból. És akképp, ahogy az ember gőgösségében valótlannak, sőt félrevezetésnek, nem időszerűnek nevezi az Én Szavamat, úgy nagy csalódásokat kell tapasztalnia. Miért? Hogy felismerésben részesüljön és felismerje az igazságot, mivel a sötétség még mindig képes kiforgatni a Szavamat, és hazugságnak állítja be az igazságot! De tudjátok meg, a fény egyre erősebb lesz azoknál, akik nem engednek a csábításnak. Ők egyre jobban láthatóak és érezhetőek lesznek, mivel Én, Atyátok és Istenetek hatni fogok bennük, azokban, akik győzelmet arattak önmagukban, akik hűségesen Mellettem maradtak, vagy újra vissza küzdötték magukat Fiam, Krisztus oldalán. És ahogy az árnyékfivérek az önmegváltásba vezetik az emberiséget, azok, akik le akarják láncolni őket, így ezen út a könnyek völgyén vezet át a bűn lerovásába és kiegyenlítésébe. Ez is egy út – de nem az az út, amit előkészítettem minden egyes embergyermekem és lélekgyermekem iránti szeretetből. Ez sokkal inkább a sötétség útja, mely teljességében sajátjává tette a földi országokat. Az Én országom nem e világi, mondta Jézus és Én ezt addig ismétlem, míg az emberek és lelkek megértik mit is jelent ez!

Bővebben…

 

Üzenet a világnak 2019. május 12-én

 

Meddig akartok még emberek az ok és okozat mocsarában taposni? Meddig még jajgatni fájdalomról és sorscsapásokról, anélkül, hogy megértenétek, hogy csak azt dolgozzátok le, amit saját magatoknak róttatok ki? Milyen messzire távolodtatok el Tőlem, az Atyátoktól és Istenetektől? Egyre csak tovább és tovább forogtok az újjászületés kerekében, életről életre, felismerés nélkül, fejlődés nélkül, a lélek szellembe való megemelése nélkül. Meddig akarjátok emberek tovább ápolni mindazon kötődéseiteket, amiket ti magatok hozzátok és hoztátok létre, hogy haszont húzzatok belőle? Meddig még gyermekeiteket feláldozni saját elképzeléseitek, véleményeitek és céljaitok végett? Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek! Bizalomteljesen bízták magukat rátok és adattak nektek, védelmetekbe, gondoskodásotokba. Az életbe kellene vezetnetek őket, erkölcsre és erkölcsiségre, becsületességre, egyenességre tanítani őket, szívükbe fektetni a felebarátiságot. Ti viszont saját tulajdonotoknak tekintitek őket, csak a legjobbat akarjátok számukra, és Én azt kérdem tőletek, melyik legjobbat?

 

Ébredjetek, hívnak titeket az angyalok, ébredjetek! Hát nem halljátok a kísérőiteket, a védangyalokat, kik elérni igyekeznek titeket a lelkiismereten keresztül? Hát nem halljátok a mennyei harsonákat? Ó tudjátok, tudjátok: Mindent megteszek, hogy segítsek nektek. De ti nem hallotok és nem láttok, süketek vagytok és vakok, nem akarjátok elfogadni az intelmeket, bár már látjátok a látóhatáron felbukkanó vészt. Ez az a fenyegetés, mely napról napra, igen óráról órára növekszik és közelebb ér, mely néhány országot már elért. Tudjátok emberek, van egy valóság, amit nem akartok meglátni, ami viszont az Életem, a teremtésem ellen dolgozik. Ez az ellenfél rendje és birodalma, nem az Én rendem és birodalmam. E világ törvényei nem az Én törvényeim. Előírásaitok és szabályaitok könyvtárakat telítenek, tanulmányozni kell őket, s ahogy elő vannak írva, a nép által be sem lehet már tartani őket. Azt kérdezem tőletek, ki az, aki annyira beszűkítette az életeteket, a szabadságotokat, hogy minden lépésetekkel veszélybe sodorjátok önmagatokat, hogy vétkeztek a törvény ellen? Ki osztotta fel a Földet? Ki szabott ki tulajdonjogot talajra és földre? Ki?

 

A Föld az Én ajándékom, az Én teremtésem, egy gyakorlási és tanulási bolygó mindennel, amire az embernek szüksége van. S mit csinált ebből az emberiség?

Bővebben…

 

Előszó (2019. március 20.)

 

Hívó Szavam számtalan csillagvilágot átszel, a legbelsőbből áthatol a külsőbe, így hiszed. Ekképp látod, ekképp érzed, ekképp közlik veled. De halld meg: „Nem a távolból jövök el hozzád; Itt Vagyok! Körülötted Vagyok, benned Vagyok. Ott Vagyok, ahol teremtés van és mivel te egy teremtmény vagy a teremtés közepett, természetesen itt is Vagyok.

 

Része vagy az Örökkévalóságnak és az örökkévalóság benned van. Része vagy, s léted mégis a sokaságát, igen, végtelen sokaságát tartalmazza a teremtés részének és részecskéjének. Olyan vagy, mint egy apró homokszem és a sivatag is te vagy, melyben otthon van mind a többi homokszem is. Olyan vagy, mint egy vízcsepp és mégis végtelen sok vízcseppet tartalmazol.

 

Belőlem vagy, az ÖRÖKKÉVALÓSÁGBÓL, s így az ÖRÖKKÉVALÓSÁG a te otthonod. Pontos helyed van ebben a végtelenségben és körülötted helyezkedik el sok világ. Igen, sok világ és e világok mindegyikét magadban hordod, igen, te magad vagy a sok világ.

Bővebben…

Visszavettem áldó és védő kezeimet

 

Hogyan lehetséges, hogy a technikai lehetőségek és tehetőségek korszakában -vélitek ti- az emberek egyre jobban egy szellemi és földi zűrzavarba kerülnek? Gondolj rá, kik azok az emberek, akik felelősek ezért a zűrzavarért és lásd, kinek hódolnak?! A felelősek nincsenek többé tekintettel a földi rombolásra és pusztításra. Igen, részben tudatosan okozzák mindezt haszonhúzásból.

 

Az emberiség egyrészt kéjes életvitelt folytat, itt az ember látni és megélni akar még oly sok „szépet“, másrészt háborog és lázad az uralkodók tevékenységei ellen, mert félti a jövőjét. Ez viszont csak a jéghegy csúcsa, amit láttok. Megrengenek a világi rendek és gyorsan fokozódik a félelem és ez határozza meg a folyamatot.

 

S mi ennek az oka? Legtöbben nem hisznek többé Bennem, vagy hagyományból hisznek s így nincs kötődésük Hozzám, más istenekben hisznek vagy teremtenek maguknak újat – az igaz hit, amit a szeretet hordoz, alig fellelhető.
Bővebben…

Minden emberben dobog egy szív. Minden szívben van egy hely – ez a hely a ti Betlehemetek!

 

Emlékszetek-e mit mondanak az írások, melyek a Jézus gyermek születéséről szólnak? Valóban emlékszetek, vagy csak elfelejtettétek ezen elmesélés valós belső értelmét külsőleges életetekben?

 

Énekelték az angyalok: „Ma született az Üdvözítő – a világ megmentője!

 

Igen, az Üdvözítő Én vagyok, az Örök ősidők óta!

 

Ez a hírnökök üzenete, akik egyszerű embereket láttak és csodálkoztak a békén, amit ezek a hírnökök hoztak üzenetükben. Kicsi gyermeket egy vályúban, ezt látták.

De azok, akik szeretet után égő vággyal beléptek ebbe a házba, valóban látták az Örök Szó valódi alakját és térdre borultak, mert megérintette őket a szeretet.

 

Egy szentelt éjszaka, melyben felvillant az Örök Fény, ezt érezték, és magukkal vitték ezt az üzenetet a szívükben. Fény támadt az éj közepette alatt és ők felismerték, hogy nem lettek elfeledve az idők zavarában.

Bővebben…

Egy láthatatlan kéz ereszkedett a fejtetőmre (1) és a boldogság érzete járta át. Felülről a fejembe hatolt az örömérzet ereje és lassacskán az egész testemet átjárta. És szavak formálódtak.

 

Ne feledkezzetek meg az örömről!

 

Sokaknál felismerhető az igyekezet. Az igyekezet tisztaság iránt a gondolkodásban. Igyekezet tisztaság iránt az érzésben. Igyekezet az Isten iránti közeledéshez. De sokaknál ez küzdelemmel kísért folyamat, ami feszültséghez vezet. Nincs bennük könnyedség, hiányzik az öröm.

 

Az Evangélium pont ezt az örömet hirdeti. Valóban, örvendjetek, mert feltámadott az ÚR, így énekelnek azok hangjai, akik megélték a földi utat, amit megjárt a Jóisten a szeretetében. Látták a külső történést és örömet, boldogságot éltek meg, s e mellett mély és zavart keltő szenvedést. Ez a szenvedés oly sokakat megpecsételt, hogy a „szenvedés útját“ tekintik az Isten Szívéhez vezető útnak. Ezen szenvedés hősiessé tétele oly annyi szenvedést okoz a világban. Mivel oly annyira szenvednek az emberek, különösen foglalkozik velük az Isten. Külön helyet kapnak az Isten Birodalmában.

 

Ha ezen szavakat adnám neked emberként, ezek emberszóként értékesek lennének. Mert valóban, oly sok lélek tisztul meg szenvedés által. De ez nem az szenvedés megemeléseként történik, hanem a legbenső lélekmag felszabadulásáért. És ebben a legbenső lélekmagban bent lakozik az öröm. Van-e nagyobb öröm annál, hogy az Isten barátja vagy? Megijeszt-e ez a szó: „Isten barátja“? Nos,így nevezlek téged és sokan másokat is, akik olvassák ezen szavaimat. Igen, mindegyiküket így nevezek! Én, az Istenszeretet barátnak nevezlek benneteket. Ahogy Én számotokra Atya vagyok, úgy barát is vagyok számotokra az úton.

 

„Leszek“, így mondtam a törvény hordozójának. „Leszek“, így mondom neked is és ezzel azt mondom neked, hogy te is leszel. Bárhol is vagy, Én is akarok ott lenni. Ahol Én vagyok, ott leszel te is.

Bővebben…

Kapcsolat 2018.09.23-án

Arc (1):

 

Egy hegyi tó ereszkedett le felülről lelki látómezőmbe. A hegyi tó környéke nem volt látható. Azonban tisztán láttam a körvonalát és ahogy leereszkedett, egészen az aljáig láttam a tiszta vízen keresztül.

 

Odalent az alján láttam egy szívet, és ez a szív sok apró vízgömböt pumpált fel a tó aljáról fel a víz felületére. A víz felülete aztán felszabadította őket és csupa kis erőörvények váltak láthatóvá.

 

Amint ránéztem ezekre az erőörvényekre, olyan érzésem támadt, mintha a szívem kapcsolatba lenne a tó alján lévő szívvel. Igen, olyan érzés volt, mintha a szívem össze lenne fonódva ezzel a nagy szívvel és formát öltött bennem egy szó, mégpedig: „Kettős szív“.

 

És amikor újra lenéztem a tó aljára, felismertem, hogy csak látszólag nem volt teste a szívnek. Nem tudtam felismerni a szívet magába foglaló testet, mivel olyan fényből volt, mai a felülmúlta a felismerésemet. És újra formálódott bennem egy szó, mégpedig: „Jézus szíve!“

 

A vízgömbök elérték a szívemet és olyan volt, mintha minden vízgömb egy betű lenne és ezekből a betűkből szavak formálódtak, mégpedig: „Kezdetben volt az szó és a szó Istennél volt és az Isten a szó. Ebből a szóból lett minden ami van és örökkön lesz is!“

 

Ekkor felismertem, hogy lenézhettem a forrásra, ahonnan a szavak jönnek, amiket leírhatok – a szeretet szavai!

Bővebben…

Halld meg népem: „Olyan utakon jártok, amelyeket nem ismertek teljességében!“

Halld meg népem: „Ítélkeztek a világ felett, pedig nem is ismeritek!“

Halld meg népem: „Hisztek, s hitetek mégis oly gyenge és üres.“

 

Kérjétek Tőlem, hogy erősítsem hiteteket, hogy ezen erősséggel felvértezve járhassatok világotok terén és idején át. Imádkozzatok, hogy felvilágosítson benneteket a szellem és megértsétek, mi mindent tart készen számotokra a tér és az idő. Ez egy „időszak teli zűrzavarral, egy időszak teli hitetlenséggel!“ De ti ne féljetek!

 

Mellétek állítottam az angyalomat, hogy vezessen és irányítson benneteket. Gondoljatok arra, hogy sosem vagytok egyedül, történjen is bármi térben és időben. Tudjátok és ne felejtsétek soha: „Ez az angyal az Én akaratom megnyilvánulása, hogy a teremtményeimet mindig körülvegye egy kísérő a fényes birodalmakból. Ő a belvilág hírnöke azok számára, akik a külvilágban élnek!“

 

De ma, a mai napon, ezen órában beszélni akarok veled, hogy felismerd, mennyire átszőttek azon világok, melyek az emberi látásotok mögött rejlenek, s azok mennyire beleérnek a ti világotokba. Igen, egymásba szőttek mint egy háló, és csak egy vékony fátyol válassza el egymástól a két látómezőt. Számotokra, kik a világra néző oldalán éltek a fátyolnak, sűrű, vastag a fátyol. Azok számára, kik a másik oldalon élnek, nem látható a fátyol, és emiatt sokuk – önhatalmúan – beavatkoznak a világotokba. Többetek azt hiszi, és a vallások ezt hirdetik nekik, hogy az úgynevezett holtak elmentek és nincs befolyásuk többé a világotokra. Ó, mily tévedés.

Bővebben…

Hallod-e a próféták hanyatlását?

A beszédük elárulja őket!

Háborút jövendölnek a népeknek és azt mondják, hogy az Istenük reájuk önti haragját.

Hallod-e a mammon prófétáit, ahogyan el akarják csábítani az embereket pompájukkal?

Hallod-e az állítólagos jótevőket, ahogyan beosszák az embereket igazságosnak és nem igazságosnak, megmentettnek és elátkozottnak?

Hallod-e az állítólagos jókat, akik megvetik a gonoszt és azon embereket, akik állítólag gonoszak?

Nem az Én hangom az, amit hallasz!

Nem az Én hangom az, melyik elítél.

Nem az Én hangom az!

 

Jöjj szeretetem mélyébe, hogy lásd az üdvösséget, mely ÉN vagyok!

 

Gyere gyermekem szeretetem mélyébe; gyere Hozzám, ki a szeretet vagyok.

Bárányaim hallják a hangomat és bejönnek a karámba, mert ezen karámban felismerik az Én országom.

Nem azt mondtam az embereknek, akik emberfiának ismertek?: „Az Én országom nem e világi“? Ezt mondtam! S ezt mondom neked is, nektek is!

Bővebben…

Érzed-e, a szív lángolását?

 

Érzed-e, ahogyan növekszik a láng?

 

Érzed-e, ahogyan átjárja egész testedet a láng?

 

Ez az élet melegítő lángja, mely mostan fellángol, hogy kivilágosodjon az egész ember.

 

Ez a szív lángolás annak az előrejelzése, hogy a szellem átveszi a vezetést és ez a szellem -tehát a te belső léted- lesz a vezető téren és időn át.

 

Ő, aki az örök életláng képmása, a szikra az Istenség őstengeréből, világít az emberekből. Ezáltal fényerőt kap az ember, amit eddig így még nem élt meg.

 

A lelke át lesz világítva és láthatóvá válnak a lélekszerkezet egyedi ágazatai. Láthatóvá válik a belső ember szerkezete és ez az ember az, aki a tökéletes emberré fog válni.

 

Minden egyes lélekrészecskét kivilágít és átvilágít ez a láng. Megmutatkozik, hol még vannak árnyékoltság. Ezen árnyékoltságokat a fénybe emeltetik, újra át lesznek világítva, hogy meggyógyuljon, ami eddig nem gyógyult.

 

Érzed-e a szív lángolását? Bejelenti neked az új korszakot. Bejelenti a szellem újjászületését az emberben. Bejelenti az „emberek egyesülését“ térben és időben. Bejelenti az emberek egyesülését a legbensőbb lényükkel és bejelenti a szellem újjászületését a húsban.

Bővebben…