BD – 1953.09.30. és 10.01.
5779. – Hitharc …

 

A hitharc még előttetek áll, és ezen harcra felkészülve szeretnélek tudni titeket … Emiatt a nagy gondoskodásom előtte, hogy megerősítsem hiteteket és bevezesselek titeket egy olyan tudásba, ami teljességében magyarázatot ad arra, ami előttetek áll, ami még jönni fog a vég előtt. Hinnetek kell ezen végben, hogy aztán megértsetek mindent, hogy aztán megtudjátok érteni a hitharcot is, ami kiváltképp jelentős minden egyes ember számára. Nem csak egy olyan harc lesz ez, aminek egyszer csak vége lesz az egyik vagy másik küzdő erő számára …

 

Ez egy olyan harc lesz, amit a Sátán követői fognak folytatni az Isten ellen … egy olyan harc, ahol nem a földi tulajdonért zajlik, hanem szellemi javakért, egy olyan harc, ahol dönteniük kell a lelkeknek, melyik oldalra akarnak állni, habár földi viszonylatban is kárt fognak szenvedni az emberek, azonban győzni vagy veszíteni csak a lélek fog, épp ezért az örökkévalóságig elhúzódik ezen harc kimenete … És ezért már előtte megteszek mindent, hogy felkészítsem az embereket erre a harcra, hogy megerősítsem őket, hogy felébresszem bennük a bátorságot tanúságtételre … Megpróbálom gyarapítani harcosaim seregét, nem azért, mert győzni akarok, hanem hogy ők maguk arassák le győzelmük gyümölcsét, mert nem akarom, hogy elpusztuljanak, hogy újból megkösse őket az ellenfelem és rabul tartsa őket ismét végtelenül hosszas ideig …

 

Ti emberek túl kevés időt szántok a hitre, teljesen közömbösek vagytok azzal szemben, ami fontos … a szellemi igyekvéssel szemben … előbb fel kell rázni titeket, hogy komolysággal állást foglalhassatok hitügyben … És ez megtörténik majd, amint fellángol a hitharc, mert akkor mindenki felé elhangzik a felhívás, hogy ismerjenek el Engem a világ előtt vagy pedig tagadjanak meg, adjanak fel Engem. És csak azután fogtok állást foglalni, ha lelkiismeretesek vagytok, vagy oda adtok Engem habozás nélkül … földi előnyök végett …

Bővebben…

BD – 1953.04.30.
5663. – Szellemi zavarok – csábítások … Türelem …

 

Minden szellemi eszmecsere szellemi védelmet biztosít, amíg az igazságra törekedtek. Ennek ellenére megzavarhatnak titeket olyan tekintetben, hogy megakadályoznak titeket belső gyülekezés közben, mert a sötétség erői minden alkalmat felhasználnak az igazság közlésének megszüntetésére. Ha most nem tudnak rátok hatni a szellemi birodalomból, miképp tévedést juttatnak el hozzátok, az esetben Földön élő embereket használnak fel, hogy akadályozzanak titeket, ami csak akkor jelent számotokra kárt, ha engeditek, hogy felizgassanak efféle zavarások.

 

Akkor aztán sikert könyvelhetnek el maguknak, de mégse veszélyeztethetik magát a szellemi eszmecserét. Mindent isteni megengedésnek kell felfognotok és tudnotok kell, hogy rajtatok is próbát kell tenni gyakran, hogy türelmet és gyengédséget kell gyakorolnotok és hogy mindig akkor harcoltatok ki egy győzelmet, ha állandó jelleggel nyugalommal és higgadtsággal szembesültök azzal, ami ér titeket, mivel csak akkor értek meg, ha már nem hagytok támadási pontot a lelkek ellenségének.

Bővebben…

BD – 1953.03.31.
5641. – Zavarodottság a végidőben … Igazság …

 

Valóban nem fog elhagyni titeket szeretetem, ti, akik az Én akaratomban akartok tevékenykedni, akik felvállaltatok egy feladatot az akarat teljes szabadságában és így Értem és birodalmamért dolgoztok. De vegyétek figyelembe, ti gyermekei e Földnek, hogy eljött a végidő és ezért minden lehetőség ki lesz használva a tébolyogó lelkek megmentésére. Ahol tudok egy olyan emberről, aki még megmenthető az élet birodalmára, ott bevetem azon eszközöket, melyek sikert ígérnek, és ezek nem mindig azonos eszközök, mert minden ember máshogyan reagál rá.

 

Mégis felismerhető a tevékenységem, mert a cél mindig ugyanaz marad, mégpedig az akarat odafordítása Én hozzám … tehát minden, ami felismerteti a Hozzám való elvezetést, a Belém, mint örökkévaló Teremtőbe és Atyába vetett hit felé, az nézhető Tőlem származó eszköznek, ami ugye nem minden embernél ugyanaz. Tudnotok kell, hogy a hitetlenség, Én magamnak a tagadása, mindenkori bizonylata az ellenségemhez való hozzátartozásnak, akinek törekvése és cselekvése mindig is az lesz, hogy távol tartson Engem az emberektől, tehát megakadályozza a Hozzám való visszatérésüket.

 

Ahol világosan látható, hogy közelebb visznek Engem az emberekhez örökkévaló Istenként és Teremtőként, ott az semmiképpen sem lehet az ellenségem műve, ott felismerhető lesz állandó jelleggel az Értem és birodalmamért végzett munka. De aki ilyen munkát végez, az állandóan felmutatja az embereknek a szeretetbeli parancsolataimat … És ez ismét egy jele annak, mely szellem uralkodik, mert az ellenfelem soha, de soha nem fog szeretetre inteni és ösztönözni, ami trónját venné, ami megfosztaná őt követőitől …

Bővebben…

BD – 1953.05.29.
5687. – A végidő jelei: Elhidegedett szeretet …

 

Ez adjon hírt nektek a közeli végről, hogy elhidegült az emberek közti szeretet, hogy egy teljesen istentelen állapot uralkodik, mert Isten ott nem lehet, ahol nincs szeretet, még ha szájukra is veszik az „Isten“ szót. Szeretet nélkül a világ viszont a Sátán birodalma, ki birtokába vette ezen emberek mindegyikét, akikből hiányzik minden szeretet, amilyen ő maga is. És ezek éppúgy fognak beszélni és tenni, ahogy azt ő akarja, mivel befolyása alatt állnak és ő törődik is velük e Földön … Jutalmuk oda is való … Azonban egy szörnyű sors vár rájuk, amint elhagyták e Földet.

 

De meg lesz próbálva még minden a szeretet nélküli embereken, hogy elő legyen idézve lényük átalakulása … Ő nekik is hirdetve lesz szeretet, ha nem is szavakkal, akkor példa által … fel kell ismerniük, hogy a szeretet egy olyan erő, mely legyőzi, ami legyőzhetetlennek tűnik. Mert közel a vég, s mint ahogy felismerhető egyik oldalt a szellemi hanyatlás, úgy másik oldalt is tisztán felismerhető lesz, ahogy a szeretet-szellem legyőz mindent, ahogyan Isten láthatóan melléjük áll azoknak, akik kapcsolódnak Hozzá szeretetben folytatott élettel, Aki valóban erősebb ellenfelénél és bizonyítja hatalmát és erejét.

 

A szeretet elhidegedett az emberek között, és így az emberek is elszakadtak az Istentől, olyannyira távol állnak Tőle és erőtlenek, mégis kiegyenlítik szellemi erőtlenségüket annak a segítségével, aki alulról való … aki igenis ellátja őket erővel, mert alávetik magukat neki, tehát visszatérnek ahhoz, akitől véglegesen eloldozniuk kellene magukat a földi élet során, hogy felvegye őket birodalmába az Isten. Aki szeretet nélkül él, az eljátssza életét, mert holtan vonul be szellemben a túlvilági birodalomba.

Bővebben…

BD 1953.03.19.
5630. – Szellemi fordulat … Ezen Föld átváltozása …

 

Ne adjátok oda magatokat egy hamis reménynek sem és ne várjátok, hogy e Földön jóra fordulnak a dolgok, ami abból áll, hogy javulhatna az emberek szellemi állapota, és hogy újra felismerhető lenne egy hitbeli és szeretetbeli élet a Földön. Ez a Föld már nem fogja megélni az ember ilyesfajta szellemi átalakulását, viszont bekövetkezik a szellemi átalakulás. Így tehát egy másik lesz a Föld, előtte egy átalakuláson, egy átalakításon fog keresztülmenni, és az emberi faj, mely aztán be fogja népesíteni a Földet, egy magas szellemi szinten fog állni …

 

Aki viszont azt hiszi és reméli, hogy az emberek e Földön még létezni fognak, hogy egy más idő veszi kezdetét ezen a Földön, az hatalmasat téved, és ő számára még alig ismert az isteni Üdvösségi Terv, mely más célt követ a régi Föld átalakításával, mint csak egy szellemileg magasan álló emberi fajt. Elősegítést kell kapnia felfelé ívelő fejlődésében a még formába zárt szellemi is és ezzel kezdetét kell vennie egy új megváltási és fejlődési időszaknak, ami a Föld külső formájának előbbi átalakítását teszi szükségessé.

 

Az emberek átszellemülése e Földön igenis megfelelne ezen isteni Üdvösségi Tervnek és támogató jelleggel bírna a még teremtési művekbe kötött szellemire is. De a jelenidő embereinek szellemi mélypontját tekintve nem várható ezek átalakulása; teljességében uralja őket az anyag, és nem gondolnak szellemi fejlődésükre, és ezzel egyre inkább csak lefelé igyekszenek és ezzel saját maguk idézik elő a véget … a földi teremtés feloldódását, minden beléje kötött (zárt) felszabadulását és önmaguk száműzését a szilárd anyagba, a Föld újbóli teremtéseibe …

Bővebben…

BD 1953.03.18.
5629. – Visszavonulás a csendbe … Nyomoridő …

 

Töltsetek több időt szellemi gondolatokkal, vonuljatok vissza a csendbe, tartsatok párbeszédet örökkévaló Atyátokkal, és így létesítsetek kapcsolatot a szellemi világgal, úgy hogy megérinthessen titeket kisugárzása, tehát nyitott legyen a szívetek … hogy ne legyen bennetek ellenállás a fentről jövő kegyelmi áradattal. Nem lehet rajtatok hatékony Isten szeretet-ereje, amíg elzárkóztok előle, tehát akaratotoknak készen kell állnia az Istenből áradó erő fogadására.

 

Ezt a tudatos megnyílást (öntől való megnyitást) nagyon sokszor kell gyakorolnotok, és boldogsággal fogjátok észrevenni a szellemi megerősödést, nem lesz már az egyedüllét érzése, kapcsolatot létesítetek a szellemi világgal, ami ad nektek egy bizonyos biztonságot a földi világgal szemben. Ne engedjétek neki, hogy uralmat szerezzen felettetek, hanem mindig is a szellemi világot helyezzétek eléje … ez azt jelenti, engedjétek magát az Istent állandós jelenlévőnek lenni azzal, hogy tudatosan vágyódtok utána … Csak így tudtok megérni lelketekben, mivel akkor tudatosan tesztek mindent, az isteni akaratnak megfelelő életet keresitek mindenben … Szellemileg helyre igazítottátok minden érzéketeket …

 

Az eljövendő időben nagyon is szükségetek lesz ezen beállítottságra, mert nagyon meg fog gyötörni benneteket a világ, sok erőre lesz szükségetek és ezt csakis az Istennel való élő kapcsolat által kapjátok meg, azon világgal, mely támogat titeket a fentre irányuló törekvésben. És egyre csak nehezebb lesz számotokra, csak szellemileg helyreigazítani érzékeiteket … Épp ezért gyakoroljatok előtte szorgalmasan, egy napot se éljetek kizárólag világian, vonuljatok többször vissza a csendbe, használjatok minden lehetőséget gondolataitok magasba küldésére, még ha csak egy rövid hívó szót is felküldetek szívetekből … meghallatásra kerül, és a fény lényei nem fognak titeket magatokra hagyni, ha támogatást kértek tőlük …

Bővebben…

BD 1953.03.14.
5625. – A bűn terhe … Jézus Krisztus Megmentő …

 

Lefelé húzza az embereket a bűn terhe, ezért inkább a mélybe igyekszenek mint a magasba, mivel az egykori Tőlem való távolodás (bukás) az, aminek indoka volt az Istenség megtestesülése az ember Jézusban. Ez a bűn tudatos elfordulás volt Tőlem, az ellenpólus felé, aki uralja a sötétséget, mint ahogy Én a fénybirodalomban trónolok örökkön örökké. Mind ameddig nincs még törlesztve ez a bűn, addig lehúzóan hat, ami egyet jelent azzal, hogy Jézus Krisztus igénybevétele nélkül, Megváltó Művének elismerése nélkül, rajta tapad az emberen ez a bűn és soha többé nem képes eljutni a magasba.

 

Ha bűnös emberiségről van szó, akkor ezalatt nem mindig értendő a Földön folytatott bűnös életvitel, de az a nagy bűn az, ami megterheli az embereket, és ez az oka az emberek Istenhez való távolságának, a hitetlenségnek és szeretetnélküliségnek, mert az a bűn fennáll ezen jelenségekben. És ezért is érthető, hogy egyre nyilvánvalóbbá válik a nagy bűn jellemzőivel együtt, minél jobban sorvad a Jézus Krisztusba és az Ő Megváltó Művébe vetett hit, minél kevésbé ismerik el Jézus Krisztust Isten Fiaként és a világ Megváltójaként.

 

Valójában ez az oka annak is, hogy hiányzik az embereknek a tudás a tiszta igazság felől, hogy elégtelenül tanították őket és ezáltal nehezebbé tették nekik a hitet. De a készséges ember, ki a legkisebb kívánkozással rendelkezik az igazi és az isteni után, az mindig is meg fog élni egy Tőlem származó kegyelem teljes vezetést, mire felismerésre jut. De az emberiség nem készséges, rosszul használja szabad akaratát, aminek döntenie kell két úr között, azonban nem szerez tudomást az Úrról, Akinek a céljának kellene lennie.

Bővebben…

BD 1953.03.11.
5621. – 
Hitharc … Antikrisztus … Tanúságtétel a világ előtt …

 

Nagy megpróbáltatások lesznek a vég előtti utolsó időkben. Amit nem tartotok lehetőnek, az meg fog történni: Mindenféle hitet ellenségeskedés fog érni, és ez odáig vezet, hogy az emberek megtagadják egymást, hogy senki sem fog tanúságot tenni lelkülete (hite) mellett és hogy mindenki a másik ellensége lesz. És akkor azt kérem tőletek, ti akik az Én képviselőim vagytok a Földön, hogy nyíltan tanúságot tegyetek, mivel akkorra eljött az idő, amiről írva van: Aki tanúságot tesz Rólam a világ előtt, arról tanúságot teszek Én is az Atyám előtt … Mert ez a tanúságtétel még sokak számára megerősítést jelenthet, hogy ne bújjanak el és ne rettegjenek földi ellenség elől.

 

Ez egy nehéz időszak lesz, és mégse kell félnetek tőle, mind ameddig kapcsolódtok Reám gondolatokban, mert akkor Én magam ott vagyok nálatok és irányítom lépéseiteket, szavaitokat és gondolataitokat. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, lelketeket viszont nem tudják megölni … A hiteteket illetően tudnotok kell azt is, hogy eljött az idő, amit előre bejelentettem, és hogy nincsen már messze a végső idő. Az azt megelőző hitharc az utolsó fázisa neki ezen a Földön, és pont olyan biztosan, ahogy ez fel fog lángolni, eljön a vég is, amire ti, szolgálóim és hűségeseim a Földön, csakis vágyhattok, mert megváltást hoz nektek minden nyomor alól.

Bővebben…

BD 1958.12.24. Karácsony
7238. – Krisztus születése …

Egyetlen ember sem képes felmérni az isteni szeretet mélyét, ami azáltal fejeződött ki, hogy Földre ereszkedett az Isten Maga, hogy véghez vigye az emberekért a Megváltó Művet. Az emberek mérhetetlen bűnvétke irgalomra bírta Őt, mert azt törleszteni lehetetlen volt maguk a bűnösök által, mivel az Isten szeretete elleni vétkezés a bűn teljes tudatában történt … mivel a lényt „hiánytalansága“ nem engedte felismerni az Isten elleni vétket, hanem mert ezen lények a legvilágosabb fényben álltak és ezért felismerték az Istent annak hatalmában és gyönyörűségében … Azonban nem látták Őt és ezért helyes felismerésük ellenére azt követték, aki maga állt oda (kiadva magát) Istenként és Teremtőként … követték, mert őt láthatták, habár tudták, hogy ő egykor ő is egyik teremtménye volt Isten teremtő akaratának és erejének.

Ebben rejlik a bűn súlyossága, hogy a lények a felismerés fényében álltak és ennek ellenére elfordultak örök kori Istenüktől és Teremtőjüktől. És ezt a nagy vétket nem voltak képesek már leróni, nem tudták már nem megtörténtté tenni a bűnt, ezzel megterheltek maradtak, és már csak egy lehetőség maradt, mégpedig hogy maga az Isten törleszti a bűnt … ami megint csak az isteni igazságosság keretein belül történhetett meg, mivel minden bűn bűnhődést követel, hogy le legyen törlesztve. Ezen bűnhődés elvégzésére az emberiségért, leereszkedett az Isten a Földre és véghez vitte az ember Jézusban a Megváltó Művet …

Isten maga nem tudott szenvedni, de magára akarta venni a szenvedést, amit megérdemelt az emberiség az egykori elfordulás végett Istentől … És ezért vette magára egy ember ezt a szenvedést, Kinek burokjában maga Isten testesült meg … az örök szeretet, Ami ezzel meg akarta hozni az áldozatot, a megváltó áldozatot a nagy bűnért … Egy ember, Kinek szíve teli volt szeretettel, engedte, hogy keresztre feszítsék az egész emberiségért, és egyedül a szeretet vette rá Őt erre a kegyelmi műveletre.

Bővebben…

BD 1958.12.24. Szenteste
7237. – Krisztus születése …

Odafentről szállt alá az Üdvösség … Hány száj mondja ki, és hányszor érintetlen benne a szív abban, hogy az ember még magára nézve se eszmél rá komolyan, vajon mi a jelentése Krisztus Földre való leereszkedésének. Gyermek született, Melynek lelke alája szállt a fény birodalmából, mert önmagát akarta megtestesíteni az Isten ezen gyermekben. Ember volt a Jézus gyermek, Máriából született, a szűz nőből, aki fogadta Őt a szellem erejéből …

Az ember Jézus úgy kezdte pályafutását, mint minden más ember is, születésének kísérő körülményei viszont nem olyanok, mint egy szokásos emberé, hanem utalnak arra, hogy a különleges burok egy különleges fiúcskát hordozott … hogy ennek kellett lennie az Örök Istenség burokjának, Aki csakis egy tiszta, bűnmentes emberben tudott megjelenni, mint amilyen a Jézus gyermek volt. Mert Ennek nagy jelentőségű küldetést kellett teljesítenie, úgyhogy ennek a követelményei is szokatlanok voltak.

Isten Maga akart lakást venni ezen Jézus gyermekben, és ehhez egy olyan formát választott, ami hibátlan volt és egy makulátlan lelket hordozott, amelyben lakást vehetett az Örök Istenség, hogy véghez vigye a Megváltási Művet az egész emberiség számára. Hogy maga az Isten ereszkedett le a Földre, az egy hatalmas nagy irgalmi tett volt, mivel a legmélyebb sötétségben volt a Föld és vele együtt minden lakója a Földnek, uralkodott felettük és leigázta őket a sötétség fejedelme, és ők bűnben és kínban sínylődtek a szabadságtalanság nyomása alatt.

És Isten tudott teremtményei nyomoráról, akik egykor önszántukból távoztak Tőle, és egyre mélyebb sötétségbe gabalyodva, nem találtak már kiutat és egy megmentőért kiáltottak, Aki felszabadítaná őket. Isten meghallotta hívásukat és Fiát küldte le a Földre … egy olyan lényt, aki egyenlően hatalmából és szeretetéből született, Aki megmaradt az Ő fény fényteljességében, amikor fivérei önmaguktól lezuhantak a sötétségbe (lásd, angyalok bukása). Jézus lelke túlcsorduló szeretetében odavolt Istenért, de szerette megbukott fivéreit is és megakarta segíteni őket a hazatérésben az atyai házba, mert tudta, hogy kizárólag Isten jelenlétében volt boldogság és üdvösség, az Ő távolában pedig nyomor, kín és sötétség.

Bővebben…